Nyelvjárás

Szenvedélyes vita alakult ki tegnap délután a helyi ivóban. (Ide is el kell menni néha, ha prüszköl az asszony, akkor is.) A magyar nyelv pillanatnyi állapota volt a téma, maga a csapos Gyuri vezette be az előadást, eleinte szépen, ünnepélyesen beszélt, később fölzaklatta magát, ahogyan az igazi szónokokra jellemző. Arról ment a szó, helyes-e ebben a hazában ennyi rengeteg idegen szó, illetve kifejezés használata, vagy ellenkezőleg, szívlapáttal vágjuk hátba az anglomán affektálókat. Konkrét példákat is idézek a vitából. Mi az, hogy hajvágóstúdió, tette fel a kérdést a csapos kolléga, szerinte ugyanis van erre magyar megfelelő is, például borbély-, illetőleg fodrászműhely. Vagy ott van a second hand shop elnevezés, ezt sem Árpád apánkék vezették be a hazában. A vitában többen felszólaltak, néhányan csöndes, megfontolt stílusban, a többség azonban kardot csörtetett, öklöt rázott. A beszélgetésnek ezen a pontján én még nem illeszkedtem bele a vitába, néztem a feldúlt arcokat, a kidagadt nyaki ereket, valamennyi azt sugallta, most és azonmód kell kibeszélni magunkból ezt az egész rettenetet, amit ránk telepítettek.
Nem tudom, jó Kazinczy Ferenc óta volt-e hasonlóan feldúlt ember a magyar nyelv frontján, mint csapos barátom. Időről időre visszatért a hajvágóstúdió kifejezés, s lendülete nem volt hatástalan az ivó közönségére, egyre több és több nyelvvédő jelent meg a porondon, példákra és tapasztalatokra hivatkoztak, beadványt fogalmaztak az Alkotmánybíróság felé… Igaz, eközben – az elhangzott cifraságok révén – az érvényes magyar nyelv is sérült valamelyest.