Özönvíz

Ha valakinek a fejében esetleg még mindig zavar lenne: Nem adnak. Elvesznek. Nem is keveset. A 3 070 000 nyugdíjastól és a 3 898 000 foglalkoztatottól pontosan 30 855 forintot von el a kormány éves szinten, ami azt jelenti, hogy havonta 2571 forinttal fizetünk többet az államnak, mint eddig. Ezek természetesen statisztikai számok, átlagot jelölnek. Az áfaemelésből, illetve az adókedvezmények eltörléséből 215 milliárd forintnyi többletbevételre számít az állam, ami a foglalkoztatottak és a nyugdíjasok számával elosztva csaknem negyvenezer forintra rúg. És ekkor még nem vettük számításba az inflációt, ami további csaknem öt százalékkal növeli a többletterheket.
Ez bizony újabb csomag. Megszorító intézkedés. Sokkterápia. Kinek hogy tetszik. Bajban van a magyar gazdaság, a kormány pedig immár másodszor folyamodik ehhez az eszközhöz, jelesül a megszorítások, bérvisszafogások, elvonások alkalmazásához. Már többször írtuk e hasábokon, hogy mindez nem vall túl nagy fantáziára. Az általános jóléti szintet blokkolva igyekeznek egyensúlyban tartani a gazdaságot. Többre nem futja. Ami sem többet, sem kevesebbet nem tanúsít, minthogy a kormánynak nincs jövőképe.
Mindeközben a kisebbik koalíciós partner elnöke, Kuncze Gábor felháborodásának adott hangot, amiért a kormány nem csökkenti jövőre a személyi jövedelemadókat. Álságos és művi a szabad demokrata politikus felháborodása, elsőként tudniillik a liberális párt által jelölt gazdasági minisztert kellene viszszahívniuk posztjáról. Ugyanis Csillag István feladata lenne egy konzekvens és komoly gazdaságpolitikai pályaív megalkotása, amellyel mindmáig adós maradt a miniszter. Az SZDSZ nem hívja vissza miniszterét, sőt, talán titkot sem árulunk el: a koalícióból sem fognak kilépni, hiszen a kisebbik kormányzó párt emberei óriási pénzek, az útépítésre fordítandó milliárdok, illetve az informatikai kormányzat által felhasználható, szintén többmilliárdos források felett rendelkeznek. Hogy is gondolnák komolyan a megszorítások miatti felháborodást? Őket egyáltalán nem érinti a csomag. A gazdasági miniszter is a helyén marad, függetlenül attól, hogy eddig egyetlen épkézláb programot sem tudott megalkotni a megbutított Széchenyi-terv helyére.
Úgy tűnik, Csillag István számára a liberális gazdaságpolitika kimerül a totális közönyben, a magatehetetlen sodródásban. Bár szó, ami szó, sokkal kifizetődőbb az útépítésre szánt közpénzek felhasználása fölött bábáskodni, mint újra pályára állítani egy olyan gazdaságot, amelyet a két kormányzó párt, az MSZP és az SZDSZ együttes erővel billentett ki az egyensúlyából.
Többször írtuk már: nem a válság maga az aggasztó jelenség, hanem a teljes tehetetlenség, a válságjelekre adandó válaszok hiánya. Bokros Lajos ominózus ténykedése óta tudjuk: a megszorítások, a csomagok csak rövid távon kozmetikázzák kedvezővé az államháztartás helyzetét, hosszabb távú hatásaik már hatalmas károkat okoznak. Megfelelő gazdaságpolitika híján vajon meddig akar újabb és újabb csomagokkal élni Medgyessy Péter miniszterelnök? Meddig kívánják a 3 898 000 alkalmazottal és a 3 070 000 kisnyugdíjassal megfizettetni a kormány teljes tehetetlenségének az árát?
A kormány csak a mának él. Utánuk az özönvíz, gondolják. S ennek a nihilizmusnak mindnyájan kárvallottjai lettünk.