Puccerek a karzaton

Kétszer olyan hosszan aludta Csipkerózsika-álmát a gödöllői Grassalkovich-kastély barokk színháza, mint a mesebeli királykisasszony: csaknem kétszáz éven át borította a feledés homálya. A királyi időkben valójában nem létezett. E héten azonban a sajtó munkatársai is meggyőződhettek arról, hogy az aprócska színház a helyreállítási munkák befejeztével szebb lett, mint valaha.

Händel Julius Ceasar című operájának díszbemutatójával nyílik meg hivatalosan augusztus 8-án, a barokk kastélynapok keretében a Grassalkovich herceg színháza. Bár az eredeti repertoár nem került elő, az Operaház korhű előadásában felhangzó barokk operát talán az építtetők is élvezték itt. Igazi ritkasággal gazdagodik a magyar kulturális élet, hiszen más működőképes, történetileg hiteles barokk színház nincs a magyar nyelvterületen, hozzánk közel is csupán Chesky Krumlovban maradt fenn – igaz, ott sértetlenül, korabeli felszereléssel.
A mi színházunk nem volt ilyen szerencsés: kész csoda, hogy 1986-ban rábukkantak az akkor még teljesen romos királyi kastély felmérését végző építészek. Az épületnek ez a szárnya – amely egykori lakójáról, Migazzi Kristóf váci püspökről a Kardinális Gang elnevezést kapta – ebben az időben még a szovjet hadsereg laktanyájaként szolgált. A műemlékvédők értesítették katonaságot, hogy le fog szakadni a födém tartógerendája, majd hamarosan kiürítette az épületszárnyat. Elképesztő állapotok fogadták az állagmegóvásra érkező szakembereket: omló vakolat, lyukas tetők, csukaszürkére mázolt ajtók. Mielőtt a bontás elkezdődhetett volna, a feltárást végző festő-restaurátor Rády Ferenc megvizsgálta a falakat, nincs-e a festék alatt freskó, amelyre ügyelni kellene. Volt. Csodálatos, hatalmas pillérfő bontakozott ki a restaurátorok keze alatt. Az első pillanatban nyilvánvaló volt: túl nagy ahhoz, hogy annak az apró szobának a dísze legyen, amelyben megtalálták. Máthé Zsolt, a kastély felújítását végző építészcsoport vezetője rádöbbent, hogy a barokk színházat találták meg. Addig ugyanis nem tudták pontosan, hol lehetett.
Az egykori színházterem akkor már száz éve három szintre és tizenöt szobára volt osztva, ezt az átalakítást annak idején a császári pár rendelte így – Erzsébet királyné talán úgy gondolta, nagyobb szüksége van szobákra, mint egy poros színházra. Pedig Odrobenyák Nepumuki János gödöllői plébános 1872-ben megjelent könyvében így emlékezik az akkor már évtizedek óta használatlan színházra: „A legutolsó időkben is, midőn már a por és szú fölötte megviselte, még igen jó benyomást tettek a nézőre a szép függöny és a virágos színfalak (…) minden szükséges kellékkel el volt látva, kényelemmel és ízléssel berendezve.”
Az ismeretlen tervező, aki I. Grassalkovich Antal megbízásából 1782–1785 között a teátrum terét kialakította, a térhatású, klasszicizáló-későbarokk faliképek pilléreivel, párkányaival és mélyített díszítéseivel azt az illúziót keltette a nézőkben, hogy nem 14,5 méter hosszú, nyolc méter széles, 9,5 méter magas ékszerdobozban ülnek, hanem tágas, nagy színházban. Máthé Zsoltnak komoly vitái voltak a restaurátorokkal arról, hogy a 450 négyzetméternyi freskót kiegészítsék-e, illetve a karzatot és a színpadot az eredeti állapothoz leginkább hasonlító módon állítsák-e vissza. A főépítésznek az volt a véleménye, hogy mivel működőképes színházat készülnek létrehozni, és a színház alapeleme az illúzió, lehetőség szerint a XVIII. századi hangulatot kell felidézni. Aki csak egyszer is belép a terembe, örül, hogy Máthé Zsolt elképzelése valósult meg.
Hogy pontosan milyen volt ez a hangulat, azt Staud Géza színháztörténész segített felidézni. Mintául szolgálnak a megmaradt európai barokk színházak, illetve az egyszerű tervrajzok, amelyeket akkor használhattak az építészek, amikor kialakították a színház helyén a három szintet és a szobákat. Ezek a dokumentumok a bécsi városi levéltárból kerültek elő, és több műszaki probléma megoldásához is segítséget adtak. Amikor a színháztermet kialakították, a falak egyenlőtlenségét a kőművesek úgynevezett köpenyfallal egyenlítették ki. Az amúgy is rettenetes állapotban lévő szintelválasztó födémek erre támaszkodnak. Félő volt tehát, hogy ha a födémet elbontják, a köpenyfal kidől. Ennek kivédésére a freskóhibáknál acélszegekkel erősítették meg az oldalfalakra festett képeket.
A karzat pilléreinek mintáját könnyű volt rekonstruálni, hiszen ahol a karzat a fallal találkozik, napfényre kerültek a festett oszlopok. Kétszáz évvel ezelőtt a herceg és magas rangú vendégei az alsó karzaton foglaltak helyet. Fölöttük ültek a puccerek, a tiszti szolgák, akik lesték kívánságaikat. Ma a fény- és hangtechnikai berendezések kapnak itt helyet. A karzaton tíz nézőnek jut hely, a nézőtéren pedig nyolcvanöten férnek el.
A barokk színpadképnek az volt a jellegzetessége, hogy egymás előtt, párhuzamosan futó síneken mozgatták a léckeretre feszített kulisszákat, így érzékeltették perspektivikusan a termeket vagy a tájképeket. Mindezt fentről belógatott elemekkel egészítették ki. Gödöllőn három-három sínen mozog a díszlet. Annak idején legalább harminc munkás izzadt a deszkák alatt, ma elektromosan mozgatják a díszletet, de a korhű technika most is használható kézi erővel. A látogatók megtekinthetik ezt a meghökkentően szép gépészeti teret, illetve a zsinórpadlás rokokó freskóit is, amelyek még Migazzi Kristófot gyönyörködtették, tehát öregebbek a teátrumnál is.
Amint a Grassalkovich-kastély esetében megszokott, a drapériákat ezúttal is Remsey Flóra rekonstruálja, az idő rövidsége miatt azonban még csak a textilbélés motívumait tervezte meg. Amíg a valódi drapériák el nem készülnek, ezek a minták díszítik a karzat és az ajtók függönyeit.
A színház stukkói a kastély stílusához igazodnak, a Mária Terézia korát idéző hatalmas kristálycsillár cseh gyártmány. Az 1,3 milliárd forintos költségvetés lehetővé tette, hogy minden kiszolgálóhelyiség két emelet mélyen a föld alá kerülhessen, hogy a XVIII. századi pompát semmi se zavarhassa meg. A színház tehát készen van, működik. A kérdés csak az, hogy lesz-e pénz és akarat arra, hogy alig száz nézőnek, sok millió forintért rendszeresen előadásokat tartsanak itt.