Sáskajárás

Minden ellenkező állítással szemben máris válságba jutott idegenforgalmunk bajainak felsorolásakor a gazdasági miniszter súlyos szavakat mondott. Csillag István egyenesen három bibliai csapásról beszélt, szerinte a külföldi vendégek elmaradásának oka: a kisebb apokalipszissel felérő 2001. szeptember 11., az Irak ellen tavasszal indított háború és az Ázsiából elterjedt tüdőgyulladás-járvány. Ezek külön-külön is végzetesek e pénzbevételi forrásunkra nézve, de bízvást hozzátehette volna negyedik csapásként a Balaton rendkívül alacsony vízszintjét, aminek híre elriasztja a magyar tenger évről évre visszatérő szerelmeseit.
Ami a vészes csapadékhiányt illeti, a kormány nem ok nélkül nyilvánította aszály sújtotta területnek Magyarországot. Cselekvésből eddig még nem sokat mutattak, kisegítő pénzből sem, de odáig lassan eljutnak talán, hogy felmérik az eddig keletkezett károkat. A nyár derekán tapasztalható szárazság már most összesíthető, százmilliárdokban mérhető veszteséget okozott a mezőgazdaságnak. Elpusztult az idei kenyérgabona harmada, a piaci árak máris jelzik a gyümölcshiányt. A Duna–Tisza közében zöldellő kertek, vetemények száradtak ki, a Kiskunságban a forró szél nehezen kioltható erdőtüzeket gerjeszt. Sokan a globális klímaváltozásban keresik a jelenség okát, mérsékelt égövünk szélsőségessé válásával riogatnak, a sivatagosodás rémével fenyegetnek.
Régóta ismert félelmek ezek, egyidősek az emberiséggel. Az írásbeli kultúra legrégebbi időkig visszavezethető területén, a Közel-Keleten évezredek óta foglalkoztatja a népeket az időjárás változása, a puszta létet meghatározó természeti viszonyok alakulása. Aligha véletlen, hogy a legősibb zsidó szövegekben olyan sűrűn vannak jelen az elemi csapások. Az ószövetségi Szentírásban is gyakran viszszatérő meteorológiai motívum a százrétű aszály, a hét szűk esztendő, avagy az özönvízszerű áradás és a jégverés; de még a többi ijesztő leírás – mint a vérré vált víz, az égből aláhulló kígyók, békák, a vadállatok és rovarok támadása, a dögvész és járvány – mögött is többnyire az időjárással összefüggő jelenségek húzódnak meg.
És akkor még nem szóltunk a sáskajárásról. Ez a rémisztő természeti katasztrófa is szerepel az egyiptomi csapások közt, ámde egy néhány napos hír szerint a velünk szomszédos Ukrajna déli területein jelenleg is több mint 300 ezer hektáron pusztítanak ezek a pokolfajzat rovarok. A rendkívüli helyzetek minisztériumának értékelése szerint a sáskák tömeges elszaporodását a hosszan tartó hőség, valamint az aszály idézte elő. Ez oknál fogva mi sem csodálkozhatnánk, ha Alföldünkön is hamarosan megjelennének a sáskák felhőszerű seregei, hogy lezabáljanak mindent, ami az útjukba kerül.
Megtörtént ez már minálunk, az öreg évkönyvek az elmúlt pár száz évben többször megemlékeznek erről az elemi csapásról. Sőt, a magyar nyelvben van a sáskajárásnak egy másik, elvont jelentése is, amelyet hasonlatként használunk bizonyos társas viselkedésre. Sáskajárásnak szoktuk nevezni, amikor egy vendéghad után nem marad más, mint a lecsupaszított asztal, az utolsó morzsáig felfalnak minden ételt, az utolsó cseppig felhörpintik az italkészletet. A mostani aszály kísérőjelenségeként is ez a csapás jut eszünkbe: a hataloméhes szocialista-liberális politikus garnitúra kétlábú sáskaként lepte el az országot. Telhetetlen mohósággal rágnak le mindent, amihez csak hozzáférnek. Második nyara tart már ez a pusztító sáskajárás. Ha nem ér véget egyhamar, fű sem marad utánuk.