Tőke nélkül

Magyarország tőkevonzó képessége afrikai szintre zuhant. Míg tavaly az egy évvel korábbi működő tőkének csupán egyharmada érkezett hazánkba – a 2001-es 2,4 milliárd dollár után csak 900 millió dollár –, addig a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a helyzet idén tovább romlott. Olyannyira, hogy az első négy hónapban mindössze 39 millió euró nettó működő tőke áramlott Magyarországra. Eközben viszont 378 millió eurónyi magyar befektetés el is hagyta hazánkat.
Tény, hogy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban 20 százalékos visszaesés volt tapasztalható 2002-ben, ugyanakkor Csehország és Szlovákia látványosan javította tőkevonzó képességét. (Sőt, abból a szempontból még rosszabb helyzetben is vagyunk, hogy Szlovákiába tavalyelőtt a négy közép-európai országban befektetett tőke több mint tíz százaléka érkezett, kereken négymilliárd dollár, hozzánk viszont 2002-ben csak mintegy kilenc százalék.) A legfrissebb kimutatások szerint már ott tartunk, hogy a nyugati befektetők számára Románia is vonzóbb, mint Magyarország.
Mi okozta e drámai átrendeződést? És miként fordulhatott elő, hogy hazánk, amely az egy főre eső működő tőke nagyságában toronymagasan vezetett a térség államai között a negatív tartományba zuhant? Magyarán: immár nem hozzák, hanem viszik a pénzt az országból a beruházók. Szakértők szerint Magyarországon az okozza a problémát, hogy elképesztő méreteket ölt a bürokrácia, elmaradt a beígért adóreform, és a rivális országokhoz képest mind a munkavállalók, mind pedig a munkáltatók nagy közterheket nyögnek. A legnagyobb gondot persze az jelenti, hívják fel a figyelmet a hazai és a külföldi elemzők, hogy nincs összhang a makrogazdaság alapvető kérdéseiben, és inog a politikai stabilitás is.
Emlékeztetőül: az Orbán-kormány gazdaságpolitikusai már beiktatásuk első napjaiban fontos területként jelölték meg a működőtőke-beáramlás fenntartását. Ám a szükséges módszerek felmutatása helyett fontosabb volt egy kedvező gazdasági klíma megteremtése. Ezt szolgálta egy, a gazdaság bővítését előtérbe helyező koncepció és a hazai valuta értékének megerősítése.
Noha hozzáértők aggodalmuknak adtak hangot a témában, a nagyvállalatok privatizációja, az állami vagyon elherdálása helyett a polgári kormány – legalábbis az adatok alapján – négy éven keresztül egyre jobb feltételeket tudott biztosítani ahhoz, hogy a közép-európai régió államai közül a befektetők hazánkat válasszák a zöldmezős beruházásokhoz.
Az említett szlovák példa jól mutatja, hogy recesszív környezetben is lehet jól sáfárkodni. Működő tőkére ugyanis szükség van. Nemcsak azért, hogy betömködjük a félretervezett költségvetés tátongó lyukait, hanem azért is, hogy kiszámítható legyen a mindenkori magyar gazdaságpolitika.
Ha tehát nem csökkennek az adók, a különböző járulékok, állandósul a hatóságoknál a szocializmust idéző bürokrácia, s változatlanul alacsony lesz a magyar munkaerő képzettsége, akkor – uniós tagság ide vagy oda – elmenekülnek az országból a megmaradt befektetők is. Csupán a spekulánsok maradnak itt. Meg a kormány?