Töröksíp a máglyán

Ezerhétszázhárom tavaszán követek érkeztek a galíciai Brezan várába, hogy a Habsburg-megtorlás elől ide menekült, magát francia építőmesternek kiadó alig huszonhét esztendős Rákóczi Ferencet felkérjék egy tiszaháti parasztfelkelés vezérének. Magyarország legnagyobb birtokosa válaszul piros selyemzászlókat küldött a lázadóknak, amelyeken „Cum Deo pro patria et libertate” volt olvasható.
Az ezután következő, a történelemkönyvekben Rákóczi-szabadságharcként emlegetett nyolc esztendő része annak a nemzeti mozgalomnak, amely a török kor elmúltával bontakozott ki, és kulturális hatását tekintve még ma is elevenen él nemcsak a magyarság, hanem több szomszédos nép emlékezetében is.
„A magyar történelemben a kuruc háború az, amely mély költészetet és zenét teremtett” – írta Hamvas Béla Öt géniusz című munkájában. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a kurucos dallamok és szövegek egy részét a tizenkilencedik századi nemzeti romantika teremtette meg. A Rákóczi-induló világszerte ismert formáját példának okáért a Pesten vendégeskedő Hector Berlioznak köszönhetjük. „A Rákóczi-nótát a szabadságharc bukása után közel száz évig tiltotta a hatalom. Két katonazenész, a német származású Scholl Miklós és a híres cigányprímás, Bihari János voltak azok, akik a még meglévő dallamfordulatokból egy toborzásra alkalmas indulót állítottak össze, amely alapját képezte a ma is ismert nagyzenekari átiratnak” – mondja a kuruc kor zenéjét évek óta kutató Nagymarosy András. A Kalamajka népzenei együttes nagybőgőse volt a megálmodója annak az idén CD-n megjelent összeállításnak, amely a falusi zenészek által még a huszadik században is játszott korabeli dallamokból ad válogatást. „Az egykori főúri zene leszivárogva a falusi környezetbe elképesztően sokfajta variánsként élt tovább. Az erdélyi Bonchidán például a szabadságharc közismert dallama, a Tyukodi-nóta az elveszett kecskéjét kereső pásztor énekévé változott.”
Az iskolában is tanított kuruc dallam közismert szövegét azonban egyetlen magyar vitéz sem énekelgette Rákóczi táborában. Azt ugyanis valószínűleg Thaly Kálmán költötte a tizenkilencedik században újjáéledt függetlenségi mozgalom eszméjétől megittasodva. Szerb Antal szavaival élve: „Thaly megírta azokat a verseket, amelyeket egy egykorú költőnek kellett volna megírnia…”
Az ötvenes évek kultúrpolitikája már nem tudta ennyire áthatni a magyar múltat. „A Rákosi-rendszer a kötelező osztálytudat mellett szívesen látott némi nemzeti érzést is alattvalóitól. Farkas Ferencet Kossuth-díjjal jutalmazta egy operettjéért, amelyben két nyalka kuruc vitéz, Csinom Palkó és Csinom Jankó fordulatos kalandokon küzdi végig magát. Az alkotó természetesen szabadon értelmezheti a forrásokat, de tudni kell, hogy Palkó és Jankó az eredeti szövegben még két lóként szerepel.”
Az eredeti források figyelembevételével készült a Kecskés-együttes jó tíz évvel ezelőtt megjelent albuma, amely a főúri udvarban hajdanán játszott dallamok eredeti előadásmódját igyekszik rekonstruálni. A felvételekre természetesen nem jellemző a mai népzenében általános vonós felállás, hiszen ez csak a szabadságharc bukása után majd fél évszázaddal jött divatba. Rákóczi zenekara a török katonazenekarok mintáját követte, dob és töröksíp összeállításban. Az araboktól származó oboaféle hangszert a mai napig is használják a muzulmán világban Észak-Afrikától Közép-Ázsiáig. „A kuruc zene dallamformálása a töröksíp technikai sajátosságaihoz alkalmazkodik. Néhány jellegzetes kurucos megoldás megtalálható a hangszert a mai napig is használó török népeknél.”
A török–arab eredetű oszmán katonazene hatása választ adhat a kuruc muzsika forrásvidékének kérdésére is. Kiváló zenetudósunk, Dobszai László ennek ellenére még jobbnak látta a kérdést nyitva hagyni: „Ismeretlenek annak a stílusnak a történelmi gyökerei, amely a XVII. században egyszerre gazdag burjánzással tűnik elénk, s amelyet kuruc szöveggel ismertté lett egyik típusa alapján a Rákóczi-nóta dallamkörének hívunk.”
A zene nem az egyetlen területe a kuruc életnek, amelyben a török hatás markánsan megmutatkozik. Már az erdélyi fejedelemség idejében divatba jött a törökös öltözködés, a jellegzetes, hátranyírt hajviselet és a reneszánsz kori Magyarországon visszaszorulóban lévő szakáll. A sárospataki vár, amely csaknem száz évig a Rákóczi-család tulajdona volt, ebben az időben díszes török berendezést kapott, amelynek nyomait ma is láthatjuk a híres Sub Rosa-teremben.
Pedig maguk a kurucok éppen a végvári harcokban részt vett vitézekből verbuválódtak, nevük a latin crutiati (keresztes) szóból ered.
A kuruc kultúra minden török hatás ellenére is sajátos Kárpát-medencei képződmény. „A Rákóczi-szabadságharcban minden magyarországi nemzetiség részt vett, a délszlávokat leszámítva. Ezzel magyarázható, hogy a népi emlékezet nemcsak a magyarok, hanem a ruszinok, szlovákok, románok, de még a dél-lengyelországi gorálok között is megőrzött kuruc zenei elemeket. Érdekességként megemlíthető, hogy a Tyukodi-nótának például mintegy hetven szlovák változatát gyűjtötték fel.” Az utódállamok történetírása – az 1848-as forradalommal szemben – a kuruc szabadságharcot még a magyar királyság szemszögéből ítéli meg. „A Kalamajka zenekar az Egyszólam együttessel közösen korábban készített egy negyvennyolcas népzenei hagyományt bemutató CD-t is. Akkor alig találkoztunk nem magyar vonatkozású gyűjtéssel. Pedig a szlovákok többsége negyvennyolcban is a magyarság oldalán harcolt” – meséli Nagymarosy András.
A maitól lényegesen különböző hungarus nemzettudat, amelyet az országban lakó nemzetiségek is a magukénak éreztek, mondhatni a töröksíppal együtt tűnt el. A XVIII. században a politikai hatalom minden eszközzel igyekezett kiirtani a kuruckodás hagyományát Magyarországon. Buzgalmában elkobozta és elégette a régi hangszereket. Az utolsó ábrázolások a napóleoni háborúk idejéből maradtak ránk. A nemzeti romantika azonban nehezen nélkülözte a magyar hangzást biztosító tárogatót, és feltalált helyette egy hasonló nevű, ám újabb keletű hangszert. „A mai tárogató közvetlen elődje a klarinét. A kilencszázas évek elején egy Schunda József nevű hangszerészmester ebből fejlesztette ki a ma használatos tárogatót.”
Nagy Csaba tárogatóművész már ezen a hangszeren szólaltatja meg Végvári Rezső kuruc zenei átiratait. A lemez címét adó ismert nóta, a Krasznahorka büszke vára ugyanannak a kornak a terméke, mint maga a modern tárogató vagy Thaly versei: a nemzeti romantikáé.
Akkoriban már rég halott volt az utolsó kuruc is. A törökországi emigránsokkal kapcsolatban ránk maradt legutolsó portai rendelet így hangzik: „Rákóczi kíséretéből a Rodostón lakó Szakmári János, a magyarok básbugja számára a napi ellátási díj a rodostói vámpénztárból, miként eddig, ezután is kifizettessék.” Mindez 1803-ból, száz évvel azután, hogy a tiszaháti parasztok Brezan várába küldték követeiket.