Önnek és munkatársainak folyamatban van a munkaügyi pere. Abrudbányay Zoltánt, az ön helyettesét első fokon már viszszahelyezték operaházi posztjára, mert jogtalannak ítélték az elbocsátását.
– Remélhetőleg ez a bírói döntés precedensértékű lesz a mi ügyünkben is.
– Az Operaházban történtek egy könyv megírására indították. Miről szól ez a munka?
– A címe: Életem és a viperaház. Öszszefoglalom benne azt az utat, amelyet bejártam, amíg eljutottam a dalszínház vezetői posztjára. Szó esik benne azokról a tapasztalatokról, amelyeket operaházi munkám során szereztem; az azok nyomán levont következtetéseimet is tartalmazza az írás. Előreláthatólag benne lesz a pályázatom, valamint az a jegyzőkönyv, amely az országgyűlési meghallgatáson készült. Jelenleg az ügyvédemmel „finomítunk” az anyagon. Szeretném a könyvet szeptemberben megjelentetni. Időközben elvállaltam a Szöuli Filharmonikusoknál az állandó első vendégkarmesterséget. A zenekar új vezetése szeretne egy magas színvonalú együttest létrehozni, ehhez kérte segítségemet. Örültem a munkának, részint mert Erdélyi Miklós töltötte be ezt a posztot korábban, másrészt mert így alkalmam van a magyar művek és művészek megismertetésére is. Legutóbb Bálint János fuvolaművész közreműködésével vezényeltem a koreai fővárosban egy szép Bartók–Vivaldi-műsort.
– Tavaly júliusban történt az operaházi legitim vezetők eltávolítása. Azóta lezajlott a 2002/2003-as szezon, amelyet Szinetár Miklós mint intendáns-főigazgató és Petrovics Emil „vezényelt le”.
– Már Szinetár pályázata sem volt tiszta, hisz a megjelenés előtt megkapta a kiírás szövegét véleményezésre, de az is egyike a házban megesett tréfás dolgoknak, hogy ugyan Szinetár pályázatában már szerepelt, hogy őmellette Petrovics lesz a fő-zeneigazgató, mégis megpályáztatták az állást.
– A régi-új vezetők az ön átgondolatlan koncepciójáról beszéltek, mégis, aki rendszeresen látogatta az előadásokat, tapasztalhatta, hogy nagyjából a Győriványi-féle évadterv valósult meg. A darabok sikerei igazolták, akkor is, ha a kivitelezés Szinetár Miklós nevéhez fűződik.
– Ilyen szempontból nagyon-nagyon elégedett vagyok a szezonnal. A másik fél azzal érvelt, hogy színházrendezői oldalról gyenge a koncepcióm. Ehhez képest egy nagyon színes palettát nyújtott át a színház – gondolok a Macbeth, A megmentett város, a Pikk dáma, A törpe és a Várakozás rendezői sikerére. Akik esetleg fanyalogtak a Macbeth és más darabok kapcsán, a többi előadást dicsőítették. Célom, hogy mindenki megtalálja a saját ízlésének megfelelő darabot, megvalósult. Emlékeztetni szeretnék arra, mekkora volt a felhördülés a külföldi vendégművészekkel kapcsolatban. Most már nincs kiabálás, kiderült, hogy érdemes volt Anja Silját, Francesca Patanét, Theodosiout és a többieket meghívni, mert ők valóban a világszínvonalat reprezentálják.
– Belenyúltak a szereposztásokba is…
– Mulattató helyzet, hogy azok, akik leginkább ágáltak ellenünk, az idén mind megkapták a maguk szerepét. Azonban a jövő évi szerepkiírások láttán néhányan meglepődve tapasztalhatták, hogy lényegesen kevesebb feladatot kaptak, illetve hogy kimaradt a nevük. A felduzzadt közalkalmazotti énekeslétszám miatt a szereposztás nem kis nyűg, magam is sokat bajlódtam vele. De például nagyon örültem, hogy Temesi Máriának egy rangos feladatot találtam, a Görgey-darabra készült Madarász-opera főszerepét. Akkor úgy gondoltam, hogy nem foglalkoztatok olyan énekeseket, akik nincsenek azon a színvonalon, mint a saját közalkalmazottaink. Ezért nem kértem fel egy hölgyet; az új vezetés viszont több darabban elhelyezte őt, így a Madarász-premierben is, Görgey Gábornak pedig a szokásoshoz képest horribilis összeget juttatott a szövegkönyvért.
– Mit tart a mostani vezetőség legnagyobb mulasztásának?
– Annak idején Rockenbauer Zoltán, a polgári kormány kulturális minisztere azért támogatta négymilliárd forinttal az intézményt, hogy ott egy európai szintű strukturális változás jöjjön létre, majd azt követően egy európai rangú teátrum. A visszarendeződéssel, átgondolatlan döntésekkel, szervezetlenséggel, Szinetár Miklós szóhasználatával az „óceánjáró hajón” azt a színvonalat produkálják most 6,3 milliárdból, ami annak idején 2,3 milliárdból valósult meg. Ez a legmegdöbbentőbb ebben a történetben, valamint az, hogy a minőségi alapon létrehozott fizetési rendszert, a működőképességet előmozdító kollektív szerződést változtatták meg.
– Erre az évre jelentős összeget különítettek el rekonstrukcióra. Mi valósult meg az Erkel színházi felújításból?
– Semmi. Követhetetlen, hogy hová folytak a pénzek. Tény, hogy premierek jöttek létre úgy, hogy mögöttük nem volt meg a műhelykapacitás. Egy társulat meg hatvan napra elutazott A végzet hatalmát játszani valahová Németországba. Már készítik elő a bangkoki vendégszereplést. Mi annak idején évi félmilliárdot különítettünk el az Erkel Színház nagyrekonstrukciójára. Tudtommal a mosdók festésén kívül más nem történt.
– Jut eszembe: hogyan áll az együttműködés a kolozsvári opera társulatával? Locsmándi Miklós tavaly személyesen vette fel velük a kapcsolatot.
– Kolozsvár nagyon fontos színtere a magyar operajátszásnak, mint a legrégebbi operatársulat a történelmi Magyarországon. Szerettük volna segíteni őket szorult helyzetükben. Szakembereket képeztünk volna tovább, közös produkciókat hozhattunk volna létre, és rendszeres, kölcsönös vendégszereplésekre kerülhetett volna sor.
– A mérleg igen egyenlőtlenül áll. A jó kezdeményezések sorra elhaltak, köztük a nézőutánpótlás kinevelésének hosszú távú projektje. Szó volt az iskolák hatékony bevonásáról, a tanárokkal való együttműködésről. A vidéki nézőknek, nyugdíjasoknak szánt előadások halódnak, közülük információm szerint nem egy elmaradt úgy, hogy nem értesítették az érintetteket. A szezon végén elharapódzott a fejetlenség…
– Igen, ez az óceánjáró, amely imbolyog. Csak fel ne boruljon!
– Mit tud a botrányról, amely a csellópróbajáték körül zajlott, és amelynek eredménye, hogy többen felálltak a zenekar művészeti tanácsából?
– A próbajáték első fordulóját függöny mögött kell játszaniuk a jelentkezőknek, hogy kizárható legyen mindenfajta elfogultság. A csellópróbajáték döntője előtt Kovács János karmester közölte, hogy Szinetár Miklós külön utasítására meg kell hallgatni a döntőben Rozsos Istvánnak, a Közalkalmazotti Tanács elnökének a lányát, aki a függöny mögötti játék után egyébként nem jutott volna tovább. Még a jegyzőkönyvet is „retusálták”. Ez hallatlan. Ilyen esetben demokratikus országokban rögtön semmissé tennék a próbajátékot, és nagy valószínűséggel az intézmény vezetőjét is menesztenék. A történet pikantériája, hogy a lemondásunkat követelő írásnak éppen Rozsos István és Kovács János voltak az aláírói.
– Mire számít a következőkben? És mire számítson a közönség?
– Már ez az évad is bizonyította Szinetár úr azon állításának valótlanságát, hogy az Operaház működtetéséhez elegendő lenne a pénz. Ennél sokkal több kell: mindenekelőtt szervezettség, körültekintő, odaadó irányítói munka, széles körű koncepció és a világ operajátszásának ismerete.
támadás
Zsidók elleni tömeges merényletet tervező terroristákat nyilvánítottak bűnösnek Angliában
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!