Az előző évi 4 millióval szemben 2002 végén már 4,5 millió volt az ismert HIV-fertőzések száma Indiában – adta hírül a BBC az indiai AIDS-ellenőrző szervezet (NACO) adatai nyomán, amelyeket a Delhiben ma kezdődő, nagyszabású AIDS-ellenes konferencia előestéjén ismertettek.
A helyzet komolyságát jelzi, hogy a konferenciára India minden részéből több mint ezren érkeztek: vezető politikusok, a szövetségi állam központi és helyi tisztségviselői, civil szervezetek képviselői, de ellátogat a tanácskozásra a miniszterelnök is. India eddigi legnagyobb AIDS-fórumán részt vesznek az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) képviselői is. A NACO a fertőzés terjedésének aggasztó üteme mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy a várandós nők körében a HIV-vírussal fertőzöttek aránya immár meghaladja az egy százalékot.
Meenakshi Datta Ghosh, a NACO igazgatója hangsúlyozta, hogy Indiában az AIDS immár nem kizárólag a jelentős rizikófaktort hordozókat – például a kábítószer-fogyasztókat vagy a homoszexuálisokat – fenyegeti, és nem is csak a nagyvárosok lakóinak betegsége. Fokozatosan átterjed a vidéki területekre, és végül a népesség egészét elérheti.
Peter Piot, az ENSZ vezető AIDS-szakértője úgy véli, hogy a fertőzés terjedésének riasztó üteme országos AIDS-megelőző program gyors kidolgozását és a fertőzöttek szakszerű ellátását igényli.
Eközben Hongkongban az atípusos tüdőgyulladás (SARS) visszatérésétől tartanak. Mint ismeretes, az elmúlt hónapokban itt csaknem háromszáz embert megölt és több mint 1750-et megfertőzött a SARS vírusa, ám alighogy elmúlt a járvány, néhány nap leforgása alatt tizennyolc embert kellett kórházba szállítani a rettegett kór szimptómáival. Ketten közülük egy pszichiátriai intézet lakói voltak, ketten ugyanennek az intézetnek az alkalmazottai, egy pedig az egyik pszichiátriai beteg hozzátartozója. Az egészségügyi hatóságok szerint meglehet, hogy a tüneteket mindössze a júliusban arrafelé gyakori influenza vírusa okozza, biztosat azonban csak néhány nap múlva, a tesztek eredményének ismeretében mondhatnak. Állítják: nincs ok a pánikra.
A BBC megjegyzi: a hongkongiak elsősorban azért aggódnak, mert a járvány miatt amúgy is gyengélkedő gazdaság és idegenforgalom további veszteségeket szenvedhet az új, aggasztó hírek miatt.
Egynapos történelmek















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!