Utoljára a gyespótlékról

Olvasva az államháztartási szakemberek, vezetők nyilatkozatait, kezd kialakulni bennem, hogy nem olvassák a jogszabályokat. Két hivatalvezető is nyilatkozik az ügyről. Egyrészt magáról a kifizetésről, másrészt annak útja-módjáról. Mi a gyakorlati helyzet az elsőben? A gyakorlatban az állampolgár és az állam, a hivatal ellentéte mindez. Ezért mintegy megszemélyesítem a nagy kezdőbetűvel.
Az alkotmány 47. paragrafusa kimondja, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) irányelvei és elvi döntései a bíróságok számára kötelezők. Ezt az elvet a gyakorlat egyértelműen kiszélesíti, és minden szervezet számára kötelezővé válik, hiszen ha adott esetben egy hivatal ellentétes határozatot hoz, akkor azt (a jogorvoslat a bírói út) egy jogállamban a bíróság nem hagyhatja jóvá. A jog alapja a jogegység. Ezért számomra elképzelhetetlen volt, hogy az LB a harmadik esetben ellentétes határozatot hozott volna a saját eddigi két határozatával szemben. Azzal csupán komolytalanná tette volna önmagát és az igazságszolgáltatást.
Nem ismerem az LB határozatainak részletes tartalmát, de ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy 2002. március 7-ig élőnek kell tekinteni a 26/1979. (VII. 21.) Minisztertanácsi rendelet 20. paragrafusát. Ez azt mondja ki, hogy 1994. szeptember 1-jétől a gyermekgondozási segélyre jogosultaknak havi 6700 forint jár. Ezen nincs mit vitatkozni, kétségbevonni.
Ugyanezen rendelet 22. paragrafusa – melyet nem változtattak meg, nem vontak vissza – mindenkori érvénnyel mondja ki, hogy a „rendelkezéseket külön határozat, értesítés nélkül hivatalból kell végrehajtani”. Ez alapján felesleges lenne és felesleges is volt bármilyen határozatot hozni az egyes emberek ügyében. A hivatalok csupán a saját munkájukat növelték, illetve növelnék feleslegesen és jogellenesen, ha most bármilyen államigazgatási eljárás útjára terelnék a kifizetéseket. Mivel a pótlék kifizetését hivatalból kell végrehajtani, ezért senki nem késett el, senki nem eshet ki bármilyen határozathoz, fellebbezéshez kapcsolható határidő miatt. Ha egyszer nem kell határozat a jogérvényesüléshez, akkor nem számít semmilyen feleslegesen hozott határozat, ahhoz kapcsolódó határidő.
A jövedelempótlék kifizetését a hivatalnak minden kérés nélkül meg kellett volna tennie. Nem tudom, hogy kapott-e valaki ilyen pótlékot az elmúlt évtizedekben. Ugyanis ez a pótlék 24-25 éve létezik, csupán az összeg növekedett. Ha jól emlékszem, akkor 110 forinttal kezdett. A pótlékot csupán 2002-ben szüntették meg. Addig jár. A Legfelsőbb Bíróság döntése jogszerű és bölcs volt.
Kíváncsi vagyok, hogy (az egységes ki nem fizetésből erre következtetek) létezik-e valamiféle pénzügyminiszteri rendelet, értelmezés, mely a kifizetéseket leállította vagy tiltotta? Ha igen, akkor az törvénysértő volt. És ezzel eljutottunk a felelősség kérdéséhez. Ez a felelősség kormányfüggetlen. Mivel rendeletről van szó, ezért az a hivatalokra tartozik és nem az Országgyűlés törvénykezésére a gyakorlatban. A polgári törvénykönyv 339. paragrafusa kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ez érvényes akkor is, ha állami eljárásban történik. Ez az államigazgatási jogkörben okozott kár fogalma, melyet a hivatal köteles megtéríteni. Mik a megtérítéshez szükséges feltételek? Nézzük sorjában!
1. Jogellenes magatartás: ha a hivatkozott rendelet 20. paragrafusa érvényben volt 2002. március 7-ig, akkor a hivatal köteles lett volna figyelembe venni és kiutalni a pótlékot. Ez nem történt meg.
2. A kár megléte: egyszerű, hiszen akinek járt a pénz, az nem kapta meg. Ez egyértelműen forintosítható anyagi veszteség.
3. Okozati összefüggés: ha a hivatal kötelességét, a pótlék kifizetését megteszi, akkor a pótlék eljut a kismamához. A pénz nem tűnt el, nem veszett el, hiszen el sem indították útjára.
4. Vétkesség: nem az állampolgár felejtette el kiutalni magának. Ez egyértelműen a hivatal, a hivatal alkalmazottjának dolga lett volna.
5. A kár jogorvoslattal nem volt elhárítható, és a károsult a jogorvoslati lehetőségeket kimerítette: mivel nem kérvény, határozat alapján kapták volna a kismamák a pótlékot, hanem ez jár nekik, mint maga a gyes, ezért az elmaradás miatt nem is lett volna lehetősége, módja jogorvoslatra. Sőt még a törvény nem ismerete sem okozhat hátrányt a kismamáknak. Jogorvoslati úton csak valamiféle alaphatározat kézhezvétele után lehet elindulni. Addig csak panaszkodni, sírni, mérgelődni, káromkodni lehet, vérmérséklet szerint.
Tehát a hivatal, az állam kárt okozott polgárának, mert nem hajtott végre egy rendeletet, ezért kártérítéssel tartozik. A polgári törvénykönyv alapján ennek elévülési ideje öt év. Tehát a pótlékot nem fizető hivatal – lehetségesen a minisztérium – köteles megtéríteni visszamenőlegesen öt évre az általa a nem fizetéssel okozott anyagi hátrányt. Az LB szerint három évre visszamenőlegesen jár a pótlék hivatalosan, de a többi elmaradás kárérvényesítés útján pótolható. Ez más jogi kategória. Mivel a pénzt nem kapta meg az állampolgár időben, azt nem tudta felhasználni, azt mintegy kölcsönként „hagyta” a hivatalnál, ezért részére kamat jár. A kamat az LB szerint (ez szintén vitatható) nem jár, de a kifizetés késedelmessége miatt kárként jelentkezik, melyet a károkozó, a késedelmességet okozó hivatal köteles megtéríteni. E károkozás ténylegesen csak bírói, peres úton érvényesíthető. Elég lenne erre egy úgynevezett próbaper, mely aztán egyszerűsítene minden további eljárást.
Mi a szomorú tanulság az egész ügyből? Számomra az, hogy az állam nem veszi figyelembe a polgárának érdekeit, nem figyel az állampolgárára, csupán önmaga léte a fontos számára. Van egy igen ősi jogelv, melyet a régiek igen emberséges felfogásban alkalmaztak, amely jelenleg is létezik elméletileg. Ezen alapelv kimondja, hogy a törvényeket, a jogszabályokat kétséges esetben mindig az állampolgárnak kedvezően, az ő érdekében kell alkalmazni. Ezen alapelvet felejtette el a hivatal, az állam. És még mindig a „kimosakodásra” törekszik. Szóvivőjén keresztül mintegy gesztusként jelenti ki, hogy végrehajtja a bíróság ítéletét. Egy jogállamban ennek ellenkezőjét feltételezni sem lehetne. Ezt kormányrészről nem kellene különajándékként emlegetni. Mint ahogy az sem fordulhatna elő, hogy csak hónapokkal az LB döntése után fizeti ki az állam tetemes tartozását a kismamáknak. (A szeptember végi utalás a hosszas pereskedés jelentőségéhez képest irreálisan távoli időpont.)
Ha az állampolgár késedelmesen teljesíti fizetési kötelezettségét, akkor automatikusan – végeredményben jogosan és törvényesen – szankcionálják büntetéssel, késedelmi kamattal. Az állam, a hivatal ugyanazon törvények hatálya alá tartozik. Legalábbis így kellene lennie. A jól működő állam egyik alappillére a kölcsönös bizalom. Az állampolgár teljesíti kötelességét, az állam megvédi polgárának jogait. Ezt írja elő az alkotmány 8. paragrafusa is. Ebben az ügyben azonban klasszikus jogsértő módjára működött a hivatal.

A szerző jogtanácsadó