Vegyes vágott

Disznóságok gyűjteménye
Disznóság, hogy még mindig nem írtam cimborám, Rózsa-Flores Eduardo legújabb művéről, pedig már április végén megjelent. Egy nap alatt befaltam pedig, akár Edvard Radzinszkij Sztálin című munkáját, amelyből többek között megtudható, hogy Lenin találta fel a koncentrációs táborokat. Edu könyvének teljes címe: DISZNÓSÁGOK, kémek, albán szefárdok, az ördög, a halál és más nyalánkságok GYŰJTEMÉNYE. Míg a Sztálin könyvet olvastam, egy napig Sztálin voltam. Lidérces érzés. De Edunak lenni az más. Az maga a kaland. Költők leszünk, prózaírók, harcosok, szerelmesek, papok, magyarok és dél-amerikaiak, szakácsok, velenceiek, jeruzsálemiek, stockholmiak, koppenhágaiak, zsidók és katolikusok, Bauer Sándorok és Mansfeld Péterek – mindenki. Versben, prózában, fotón és CD-lemezen. (Ez utóbbin csak lövöldözés hallható.) A szerző hatodik könyve. A szerzőé, aki fölírta a Kis-Trianon-palota egyik első emeleti vécéjében a falra: MINDENT VISSZA! Megmagyarázhatatlan, olvasni kell. Edu = Edu.

Misi
Újra felbukkant az életemben régi barátom, Sipos Misi. Valaha legalább hetenként egyszer találkoztunk a Marczibányi téri Muzsikás-klubban. Egy kisközségben összefutott Pali barátommal (akiről filmregényem főhősét mintáztam), és ő elmondta neki, hogy velem csak villámpostán lehet érintkezni. Közben Misi csak pár sarokra dolgozik tőlünk. Feljött. Ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Én őszes lettem, Misi ősz. Olyan a haja, mint a kókuszdió bele, de olyan sűrű is. Az arca fiatal. A két lámpás a szemében meg áthatóbban világít, mint valaha. Kevés barátomról mondhatom el, hogy évek múltán, amikor találkoztunk, rájöttem, hogy ez az ember bölcs lett. Ha a zenéről, az életről beszél: nincs fölösleges szava. Én négy könyvvel tartoztam neki, ő négy CD-vel. Bepótoltuk a mulasztást, amit a whiskyvel aligha tehetünk meg ilyen gyorsan. A budapesti búcsú (RUSZKIK, HAZA!) legnagyobb attrakciója volt a Muzsikás + Sebestyén Márti meg a Danubia fiatalokból álló szimfonikus zenekarának produkciója. Farkas Zoltánt (Batyu) ki ne felejtsem, mert lekvár pasinak fog nevezni. Most nem Fecskével táncolt, aki gyermekkel ajándékozta volt meg nem is oly rég. Misi koncertsorozatot tervez szimfonikus zenekarokkal Bartók és Kodály műveiből. Hogy lássék: a büdös lábú paraszt is van olyan jó, mint a kitanult városi. Hogy végre abbahagyják némelyek Magyarország örökös újrafelosztását.

Meghalt Balassa Péter
Hosszan tartó, súlyos stb. Rövid ideig tartó… Ötvenhét év. Mire elég az. Nem kedveltük egymást. De én, ha nem is szerettem, tiszteltem. Inkább ő írjon roszszat rólam, mint egy senki. Számomra úgyis csak az számított, amit Baránszky Jób László, a kritikusok doyenje írt rólam. Laci bácsi hívott meg a születésnapjára is. Mert különben ki az a bolond író, aki elmegy az írószövetség kritikai szakosztályának rendezvényére? Balassa az írószövetségi kocsma ajtaja mellett ült Kis Pintér Imrével. A kezemet nyújtottam, köszöntöttem. Ahogy lehajoltam, félrekapta a fejét. Tartott tőlem, mint annyian, akik nem szeretnek, de nem tudják, hogy én ezért még képtelen lennék tettlegesen (nem írásban) bántani őket. Hiányozni fog.

Egy senki
azt írja rólam egy napilapban, hogy „hömpölygök”. Ez tán még igaz is: testes vagyok már. Az se baj, hogy írásba foglalja: „Temesi Szepesi Attilával összeszövetkezve dönget át felmálházva a csarnokon.” De ez a zárójel! „(Mindig olyan író szerettem volna lenni, aki boldog, de közben boldogtalan, és fenntartás nélkül teljes mellszélességgel támogatja a teljes magyar nemzet.)” A nyilvánvaló utalás a Magyar Nemzetre még érthető: kenyéradó gazdáinak a kezét nyaldossa. De az, hogy „mindig olyan író szerettem volna lenni”!… Egyszerűen író szeretett volna lenni a szentem, aki csak két évvel fiatalabb nálam! Ezért küldött annak idején másfél kiló kéziratot, és levélben fenyegetett meg, hogy szolgáltassam vissza jogos tulajdonosának. Miután csak egy pár soros levélben reagáltam. A dilettánsok mindig ilyen pusztítóan türelmetlenek.

A szobor
Páskándi Anikó (Sebők Anna) hatalmazott föl az alábbi, piciny történet közlésére. Szatmárhegyen, Géza szülőhelyén szobrot avatnak. Utána fogadás. Az ajtóban egy gorilla. Nem akarja beengedni Anikót. Végül Anikó elunja a vitát:
Hát nem érti?! Én vagyok a szobor özvegye!