Magyarországon mindenkinek biztosítani kell az egészséges környezethez való jogát – hangsúlyozta Medgyesi Balázs, a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség zöldtagozatának elnöke szombaton, a szervezet alakuló ülésén. Emlékeztetett arra, hogy a Fideszen belül 1988 augusztusában jött létre a környezetvédelmi csoport, amely első lépései között közösséget vállalt a bősi kérdésben az akkori vezetéssel szembehelyezkedő emberekkel. Az Orbán-kormány tevékenységét értékelve kiemelte, hogy az kétszeresére növelte a környezetvédelem költségvetési támogatását, sikerült lezárnia az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokon a környezetvédelmi fejezetet, valamint a Széchenyi-tervvel is számos környezetvédelmi beruházást támogatott.
Medgyesi Balázs bírálta a jelenlegi kormányt, mert – mint mondta – visszalépés történt a környezetvédelem terén, az önkormányza-toknak pedig nincs elegendő forrásuk e fejlesztésekre. Elmondta, hogy eddig mintegy hatszázan kérték felvételüket a párt zöldtagozatába. Az elnök szorgalmazta, hogy a tagozat lépjen szövetségre a környezetvédelmi mozgalmakkal.
– A zöldtagozatnak nem mozgalmi jelleget kell képviselnie, hanem elkötelezettséget, hitvallást, közös felelősség vállalását a magyar természetért, a fenntartható fejlődésért és az elkövetkező generációkért – hangsúlyozta Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke.
A politikus kifejtette: a fenntartható fejlődés számára azt jelenti, hogy „csak annyit vegyünk ki a környezetből, amennyire feltétlenül szükségünk van”. A környezetvédelmi problémák közül kiemelte: Budapesten egy városligetnyi zöld terület tűnik el évente. Ezt Schmitt Pál példátlan felelőtlenségnek nevezte a jövő generációival szemben.
A tagozat elnöki posztjára jelölést kapott Illés Zoltán is, aki az ülésen kijelentette: „megfenyegették őt a Fideszen belül”, hogy ne vállalja ezt a tisztséget, ezért eláll a jelöltségtől.
Felszálltak a NATO-gépek orosz bombázók miatt















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!