A földkérdés sorskérdés

Kié lesz a magyar föld? A kérdésre adandó válasz túlzás nélkül sorsdöntőnek minősíthető a magyar jövő szempontjából. Ráadásul a szocialistáktól ezen a téren sem lehet túl sok jót várni, hiszen egyszer, még a Horn-kormány ideje alatt bebizonyították, hogy ők ezt a kérdést (is) rövid távú, profitszerzési kérdésnek látják. Tehát most, amikor újra szocialista kormány van, megint fennáll az a veszély, hogy gazdag tőkéscsoportok, akár külföldiek kezébe játsszák át a magyar földet.
Emlékszünk 1997-re, a Horn-kormány idejére, amikor csak a gazdakörök szervezésében, a jobboldali pártok aktív és látható aláírásgyűjtő akciójában tudtuk megakadályozni, hogy a föld gazdasági társaságok tulajdonába s ezzel akár idegen kézbe is kerüljön. Akkor a szocialisták a tömeg nyomására meghátráltak, ám nem tettek le a szándékukról. Több jel mutat arra, hogy ezzel most – immár kifinomultabb módszerekkel – újra megpróbálkoznak. A veszély tehát nemhogy nem múlt el, hanem újra ott dörömböl az ajtón. Ezért ismét fel kell emelnünk a hangunkat, s szükség esetén a legkeményebb nyomásgyakorlástól sem szabad visszariadni. Ismétlem: a magyar földről van szó.
Kezdjük először a földtörvény-módosítással, amikor nemcsak hogy elvették a családi gazdálkodók föld-elővásárlási jogát (egyúttal a hitellehetőséget is megvonták), de lehetővé tették a gazdasági társaságok tagjainak és részvényeseinek – egy-egy bemutatásra szóló részvény teljesen ismeretlen, akár külföldi kapcsolatokkal bíró tulajdonosának –, hogy elővásárlási jogával élve a magyar föld tulajdonosává váljon.
Márpedig ha a jogi kiskapu kinyílik, akkor ezzel – nem is kevesen – élni fognak. Életveszélyes a helyzet, hiszen az egyébként fontos birtokkoncentráció így nem a magyar családi gazdaságok gyarapodásához vezet, hanem a tőkével és kedvező elővásárlási pozícióval is bíró szocialistákhoz kötődő klienstábor nagybirtokossá válását eredményezheti. Márpedig egy-egy falu határát – Jakab Istvánnak, a gazdakörök elnökének a szavával élve – néhány nehéztárcsás munkagéppel s öt-hat emberrel meg lehet művelni, ám így az ott élők alól kicsúszik a föld és a megélhetés.
A másik eszközt a bevallottan is a birtokkoncentrációt szolgáló Nemzeti Földalap képezi. A már eddig is 1,7 millió hektárral gazdálkodó, Medgyessy Péter vadász- és hajdani üzlettársának a kezelésében lévő lehetőség sokfajta módon kihasználható: egyrészt a polgári kormány által tervezett módon, nevezetesen a családi gazdálkodók terjeszkedését és birtokösszevonását segítő eszközként, másrészt a nem tisztázott tulajdonosi csoportok földhöz juttatási csatornájaként is. Így most több mint gyanús, hogy a Nemzeti Földalap egy vonzó és csábos életjáradék-programmal állt elő, amelybe még bevonja az osztatlan közös földterületek megvásárlását is. Két legyet üt egy csapásra: megszerzi a stratégiailag fontos földet is, míg az életjáradékot a következő kormány nyakába akasztja. Nem csoda, hogy gáláns ajánlatokat tesz, hiszen a haszon az övé, míg a teher már valószínűleg nem.
Erre a programra van költségvetési forrás, sőt a földalap még az életjáradékon kívül, az idős földtulajdonosokon kívül egyéb természetes személyektől is vásárol piaci áron azért, hogy minél több földet szerezzen meg – egyelőre csak magának. Hangsúlyozottan egyelőre.
A harmadik eszköz a földtörvény-módosítás (amely mellett a szocialisták egyúttal drámaian rontották a családi gazdálkodási támogatási feltételeket is, többek között például 16 000 forintról 9000-re csökkentve a hektáronkénti földalapú támogatásokat). A kormány a földalapon kívül a természeti tragédiát is megpróbálja kihasználni a céljai eléréséhez. Azzal ugyanis, hogy az egyébként is részleges, mi több, elenyésző állami aszálykár-kompenzáló támogatás fejében a bankokon keresztül a teljes garanciavállalás helyett csak részlegeset vállal, arra kényszeríti a gazdálkodókat, hogy miután a gépeiken már egyébként is zömében jelzálog van, így a hitel fedezetét a földjükre helyezett jelzáloggal biztosítsák. Így a hitel-visszafizetés késedelmessége vagy meghiúsulása esetén a föld a bankokon keresztül megintcsak a Nemzeti Földalap karjaiba hullik, ahol már az előbbiekben jeleztük, hogy milyen sors várhat rá.
Nem véletlen tehát Makovecz Imre földvédő kezdeményezése, amelyben arra buzdít minden hazáját szerető polgárt, hogy vásároljon magyar földet, s ne hagyja azt átengedni idegen, csak a profit érdekeit néző kezekbe. A szétaprózódott s gazdaságosan nem művelhető, sok esetben gyengébb földeket ugyanis könnyen felvásárolhatják a pénzes befektetők, megfosztva ezzel a falvakat legfontosabb termelési alapjuktól. S bár közgazdász vagyok, de tudomásul kell venni, hogy a mezőgazdaság és az agrárpolitika sosem csak gazdasági és profitkérdés, hanem társadalompolitikai, regionális, a vidéki Magyarország szempontjából pedig életbe vágó probléma.
Nagyon árulkodó volt az az eset, amikor Ivanics István képviselőtársammal országgyűlési határozati indítványt nyújtottunk be egy egyébként törvényben rögzített eljárásra. Nevezetesen, hogy az osztatlan közös tulajdon szétmérésének, a hitelhatárok kijelölésének a költségeit a törvényben meghatározott módon a költségvetés biztosítja, így azt haladéktalanul végre kell hajtani. Eddig ugyanis a törvény végrehajtását a Medgyessy-kormány egyszerűen szabotálta. Így megszüntethető a rendszerváltozás egyik még máig is ható, legterhesebb öröksége, az osztatlan közös tulajdon, amely gátja a földek rendeltetésszerű hasznosításának. Osztatlan közösben ugyanis a terület nem telepíthető, hosszú távú biztonságos művelése nem oldható meg megnyugtatóan. Itt a legnagyobb a parlagfű aránya, érvényesül a magyar közmondás, amely szerint közös lónak túros a háta.
A parlament mezőgazdasági bizottságában a szocialista többség lesöpörte az asztalról az indítványt, mondván, hogy ez a terület kiválóan működne a téeszek tartalék földjeként. A hosszú távú bérleti szerződésekkel ezek a területek a szocialistákféle elővásárlási joggal könnyen megszerezhetők.
A földet a befektetőknek című szocialista piramisjáték módszere tehát az osztatlan közös tulajdonok megszerzése, amit még ráadásul a Nemzeti Földalap is megcélzott. A szocialisták ily módon segíthetnek annak a nyugati elképzelésnek, amely a fejlett uniós országokban kívánja látni a sok munkaerőt és magas termékárakat biztosító ökotermelést, a déli országokban a zöldség- és gyümölcstermelést, míg a csatlakozó országok végeznék az olcsó tömegtermelést. Kevés munkaerővel, magas gépesítettséggel, alacsony árakkal. Ne hagyjuk! A vidéki Magyarország és fővárosunk emelje fel a hangját, s fogjunk össze e nemzeti sorskérdésben. Addig, amíg nem késő.
A szerző országgyűlési képviselő (Fidesz – Magyar Polgári Szövetség)