Nem szerelemből ment a dédanyám Remsey Ferenc postamesterhez, inkább bosszúból. Akit szeretett, a húgát vette el, szívszorító csak belegondolni is. Szült vagy nyolc-kilenc gyereket, akiket én is ismertem – nagyapámon kívül –, Gizella és Ilona nénit. Kislány korom óta izgatnak a családi történetek, még az idegen famíliáké is. Arról, hogy milyen volt dédanyám házassága, sokat elmond, hogy még a gyerekek keresztnevében sem tudtak megegyezni. Így lett mindegyiknek legalább két neve. Ilona nénit többen Margit néninek hívták, Péter bácsi pedig Remsey Zoltán felirat alatt nyugszik. Gizella és Ilona (vagy Margit) színésznők lettek, különösen Gizella volt tehetséges. Szépek voltak a Remseyek, de nem légies, selyemfürtű szecessziós babák, hanem erőteljes, markáns emberek. Van nagyapámnak, Remsey Jenőnek egy önarcképe a Nemzeti Galériában: fekete malaclopó köpenyben, fekete kalapban, fekete gyémántszemekkel festette meg magát. Giza néni, a testvére, hasonló alkat volt, igazi temperamentumos díva. Nagyon sikeres színésznőként indult, a Thália színház tagja volt. Egy alkalommal azonban a direktor nem őrá osztotta a főszerepet, hanem valakinek a babájára. Ilona néni erre csapot-papot otthagyott. Néhány hónap múlva a Thália beolvadt a Nemzeti Színházba. Ki tudja, mekkora karrier várt volna rá ott?
– Kárpótolta az élet?
– Nem. Miután dédanyám házassága végleg megromlott, babák varrásából tartotta fenn magát. Ebben segítettek neki lányai. Hihetetlenül karakteresek ezek a babák, néhány még most is megvan közülük. Azt hiszem, innét ered apám vonzódása a bábszínházhoz.
– Hogyan került a család Gödöllőre?
– Nagyapámnak érettségi után el kellett helyezkednie egy bankban, hogy testvérei eltartásában segíteni tudjon, azonban ez idő alatt is folyamatosan rajzolt. 1905-ben francia mintára rendeztek egy kiállítást, ahol azoknak a festőknek a képeit állították ki, akik a hivatalos seregszemlére nem kerültek be. Nagyapám munkái is itt szerepeltek. Ebben az évben Magyarországra látogatott a finnek híres, nagy festője, a Kalevala illusztrátora, Gallen-Kallela, akinek a függetlenek kiállításán nemcsak a Remsey-festmények, hanem nagyapám maga is nagyon megtetszett, és megkérte, hadd festhesse le. Ráadásul szólt is az érdekében néhány jó szót a Kultuszminisztériumban; így kapott ösztöndíjat. Latolgatták, hogy Párizsba küldjék-e, de aztán úgy döntöttek, hogy Gödöllőn, Körösfői-Kriesch Aladár mellett többet tanulhat. Nagyanyámék újságban olvastak a telepről, ők Zomborból települtek ide. Frey Vilma, a nagymamám itt kezdte el a szövést tanulni, a testvére, Rózsa egy időben a szövőműhely vezetője volt. Őt Svédországba is kiküldték, hogy ott tanulmányozza a természetes textilfestési technikákat.
– Minek köszönhető, hogy a tehetség generációkon keresztül érvényesült?
– Azt hiszem, a házasságok révén újra meg újra művészi érzékű emberek kerültek a családba, akik a művészi géneket megerősítették az utódokban. Így volt ez nagyanyám esetében is, de anyámnál hatványozottan. Csodálatosan énekelt. Ha nem lett volna annyira lámpalázas, hogy a közönség előtt azonnal bereked, nagyon sokra vihette volna. De más adottsága is volt: remekül írt és festett. A híres művészettörténész, Supka Magdolna azt mondta róla, hogy a legtehetségesebb magyar festőnő. Elképesztően jó bábokat faragott a családi marionettszínház számára. És ehhez még szép is volt. Van egy fényképem, amelyen apám, anyám és a két nagybátyám bábozik, olyan, mintha mind a négyen testvérek volnának, annyira hasonlítanak egymásra. Ez is a genetika játéka. Én még Gödöllőn születtem – akkor volt itt kórház –, aztán Szentendrére költöztünk, egy grófi nyaralóból kialakított lakásba, amelyik ugyan festői helyen feküdt, de távol a várostól és minden munkalehetőségtől, bár az emlékeimben úgy él, mintha mesebirodalomban laktunk volna. Apám, Remsey Iván megszenvedett mindent, amit csak meg lehetett szenvedni, hiszen „egyéb” származású volt, ezért nem vették fel a Képzőművészeti Főiskolára.
– A gödöllői művésztelep dekadens, polgári színhelynek minősült?
– A mélyen vallásos, tolsztojánus keresztény, testi-lelki egészséget egységként kezelő felfogással, az ősi magyar mitológiából merítő alkotásokkal csak egy módon tudta felvenni a harcot a rezsim, mégpedig úgy, hogy agyonhallgatta. Emlékszem, jó néhány évtizede az Új Tükörben megjelenhetett egy mélységesen negatív hangú írás a művésztelepről, de a képek – a cikk mellett – magukért beszéltek. Egyedül a mi családunkban lettek a leszármazottak is művészek. De apám soha nem tudta kiheverni azt, hogy nem tanulhatott a főiskolán, és a tehetség benne rekedt.
– Vannak egészen régi, textillel kapcsolatos emlékei?
– Van egy terítő, amelyre emlékszem. Ez még Szentendrén történt. Kislány koromban nem tudtam bocsánatot kérni. Valami rosszat csinálhattam, mert az asztal alá bújtam, és onnan, a rojtok mögül néztem anyám pongyoláját, a pongyoláján pedig a mintákat. Imádtam, mint mindent, amihez anyámnak köze volt. Egyszer csak előbújtam, és átöleltem a térdét. Hirtelen minden jó lett. Az első hímzéseimre is emlékszem, mindig a nagymamám fejezte be az anyák napi szíveket, meg a karácsonyi gyertyákat. Fára mászni szerettem, meg nagyszüleim hatalmas kertjében rohangálni. Elbújni az elvadult málnásban. Alagutat tapostam a madársóskába. A természet mindig nagyon közel állt hozzám.
– Sokszor az az érzésem, ha textiljei színeit nézem, mintha a napfény játszana rajtuk.
– Nálunk mindenki rajzolt, én is, önkéntelenül. Szinte természetes volt, hogy a képzőművészeti gimnáziumban tanultam tovább, és őszintén mondom, hogy én soha egyetlen iskolában sem éreztem olyan jól magam, mint ott. Emlékszem, valamelyik szünetben szóltak, menjünk be az egyik osztályba, mert ott valami jó buli van. Aktot rajzoltak a felsőbb osztályosok, és egy idősebb fiú török basának öltözött, arra pedig, aki a modell volt, mindenféle színes drapériát meg tüllkendőket aggattak. Mikor odaértem, a fiú táncolt ezzel a sok textillel, a többiek pedig ritmust doboltak, az egésznek valami fergeteges hangulata volt. Akkor azt mondtam magamban: jobb helyen nem is lehetnék. Hiszen jelmezbálok nálunk is voltak otthon! Sokszor rögtönzésszerűen, baráti körben, nem is kellett hozzá farsang. Gábor nagybátyám mindig szakállas volt, és nagy, göndör hajú. Nagy jelenete volt a másik nagybátyámmal A borbély című karikaturisztikus előadás, amelynek végén a levágott hajat belegyömöszölték az ingébe. Mindenki remekül szórakozott. Máskor meg Gábor nagybátyám a cirkusz szakállas szépét alakította. Amikor fiaim kicsik voltak, s a két idős nagybácsi belépett az ajtón, négykézlábra ereszkedtek, és nyakig voltak a háborúsdiban a fiúkkal. Néhány hete a mi kis művészcsoportunk is tartott egy jó kerti jelmezbált.
– Minek öltözött?
– Manónak neveztem magam, de másokat inkább egérkére emlékeztettem, mert nagyon nagy füleim voltak. Apám egyik álarcát vettem fel, és mindenféle színes holmit húztam magamra, sokan nem is ismertek meg.
– Ismét a Grassalkovich-kastély textilrekonstrukcióin dolgozik. A kor és a stílus adta korlátokon belül alkothat szabadon?
– Ez zsákban tánc, nagyon meghatározott a feladat. Adva van egy történelmi kor, egy stílus, egy épület és ezen belül is egy csomó meghatározott dolog. Az első dolgom mindig az, hogy elszaladjak az Iparművészeti Múzeum könyvtárába, aztán a Széchényi Könyvtárba, és minden lehetséges irodalmat kikérjek. Most a barokk színház drapériáin dolgozom, és az erre a korra jellemző színházbelsőkkel kapcsolatban kellett rengeteg mindennek utánanéznem.
– Korabeli textildarabok nem maradtak?
– Most nem, de volt úgy, hogy megkaptam egy, a budai várból származó drapéria két-három tenyérnyi darabját, és egy másik darabjára ráleltem az Iparművészeti Múzeumban. Azt mondták: szeretnénk Gödöllőre ugyanilyen drapériát. Az eredeti darab tiszta selyemből készült, nekem olcsóbb anyagból kellett dolgoznom. Megint másféle problémával kellett szembenéznem akkor, amikor Ferenc József lakosztályának textiljeit kellett újraalkotnom: a császár híresen puritán ember volt, de itt mégsem jeleníthettem meg ezt az oldalát, hiszen Magyarországon nagyon kevés kastélynak adatott meg, hogy újjászülessen. A felújítást végző munkacsoport döntése szerint tehát a királyi pompát kellett megmutatnom.
– Kapott segítséget?
– Mielőtt megbíztak volna, kimentünk a patinás bécsi Backhausen céghez, hogy megnézzük, ők mit tudnak kínálni. Akkor még nem volt enyém ez a munka, csak szakértőként vontak be. Sem ők, sem az a sok cég, amelyekkel tárgyaltunk, nem tudtak egyediséget garantálni. Mire idáig eljutottunk, már annyira beleástam magam a témába, hogy el mertem vállalni a Ferenc József-lakosztály textíliáinak megtervezését. A budai lakosztály tapétája pontos mása volt a bécsinek, ezért csak egy motívumot kellett kicserélnem. Ez az ananász volt, ami a gránátalmával cserélt helyet. Van ennek a tapétának és a függönynek bordűrje is, amit teljes egészében én találtam ki.
– Gondolt arra, hogy Erzsébet királynénak vajon tetszene-e?
– Ó, nem olyan, mint amilyennek ő láthatta! De nem is kell az ő szemével nézni, hanem nekünk kell belelátni a lakosztályba Erzsébetet. Amikor az ő lakosztályának a hangulatát kellett felidéznem, első nekifutásra csak azt tudtam, hogy az ibolyakék volt a kedvenc színe. Volt egy öltözködőfülkéje, ahol megtaláltuk a papírtapéta egy darabját. Balkáni gerle színű alapon, a fehér és az ibolyakék számtalan árnyalatában játszó virágcsokrok voltak elszórva. Csakhogy itt a legmélyebb kékeslilától a leghalványabb orgonaliláig terjedtek az árnyalatok, és nagyon nehéz volt közülük választani. Így aztán hat teljes kollekciót terveztem a királynénak. Ebből nagy viták árán választottuk ki azt, amelyik végül megvalósult. A gödöllői kastély barokk stílusa lehetővé tette, hogy a kor által kedvelt sokszínűséggel élve kihasználhassam a minták pozitív és negatív felületeinek váltogatásából adódott mozgalmasságot. Ugyanaz a szín, ugyanaz a minta, mégis egészen más hatású a bordűr, mint a függöny. A rajzos és a folthatás gazdagítja a látványt. Olyan, mint egy dallam különböző hangszerelésben.
– A gobelin lassan szövődik. Nem változtatja meg szövés közben a mintát?
– Mielőtt nekiülnék szőni vagy varrni, előbb megfestem a tervemet. Ez az előzmény, aminek alapján halad a munka. De mindig megváltoztatom! Ez az improvizáció természetes velejárója annak, hogy a festett kép megfogható anyaggá válik. A textil libegése, a rücskös és a sima, a matt és a fényes játéka, ez vonz a mai napig. A gobelin egyetlen hátránya a lassúság, sokkal több minden van a fejemben, mint ami meg tud valósulni. Ezt nagyon nehezen viselem. Azt hiszem, meg kellene festeni a terveimet, hátha akad majd, aki megszövi. A nagyobbik fiam a negyedik művészgenerációt képviseli a családban, most éppen Erazmus-ösztöndíjjal Olaszországban jár a szépművészeti akadémiára. Azt hiszem, azért nem szakadt meg a lánc, mert férjem is művész, a genetikai csomópontok ismét azonos helyre estek.
– Földrajzi értelemben is, hiszen itt ülünk abban a művészeti műhelyben, ami az egykori művésztelep szellemiségét felélesztette.
– Ez nagyon szerencsés konstelláció. A munka nagyját Katona Szabó Erzsébet végezte el, én ehhez a művészi tevékenységemen kívül a gobelinműhely vezetésével és oktatással járulok hozzá. Igyekszem Erzsinek szellemi társa lenni. Abban is van valami sorsszerűség, hogy a kastély felújítási munkáiban részt vehettem. Már csak azért is, mert annak a kőszegi cégnek, amelyik a királyi kastély textiljeinek kivitelezője lett, korábban a tervezője voltam. Tudja, mi volt ez a két év? Felkészülés arra a munkára, amit a kastélyban végeztem! Ha nincs mögöttem ennek a két évnek a tervezői tapasztalata, nagyon nehéz lett volna a dolgom. Talán a sors ajándéka, hogy a családunk annyi tagjának, például Giza néninek nem adatott meg a kiteljesedés a színpadon, és hát a szüleim pályája is viszontagságosnak mondható – az én művészi elképzeléseim itt, Gödöllőn, a királyi kastélyban mégis megvalósulhattak.
Remsey Flóra textilművész. Született 1950-ben Gödöllőn, művészcsaládban, édesapja, Remsey Iván festő- és bábkészítő művész, édesanyja, R. Sipos Ilma képzőművész. 1975-ben diplomázott az Iparművészeti Főiskola gobelin- és szőnyegtervező szakán, jelenleg szabadfoglalkozású művészként dolgozik. Tevékenységi köre: szövött falikárpitok, kastélyok, paloták textilrekonstrukciói (gödöllői királyi kastély, Postamúzeum, Károlyi-palota), 1998-tól a Gödöllői Új Művészet Közalapítvány alkotóházában tanít. Férjezett, két fia van.
eső
Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!