Hazánk minden harmadik-negyedik polgára felkiálthatna, hogy miért kell ezt neki elviselnie. De ha ide számoljuk a családtagokat is, akik reggelente 15 tüsszentésre ébrednek, és a virágzás előrehaladtával egyre több zsebkendőt használnak el, azt mondhatjuk, hogy minden második honfitársunk érintett parlagfűügyben. Bár szinte nincs olyan ipari országban élő ember, aki ne volna allergiás valamire – Magyarországon további kétmillióan mutatnak fémmel, vegyszerrel, állati szőrrel szembeni túlzott érzékenységet, és százezrekre tehető a háziporatka-allergiások száma –, az összes orrfolyásos megbetegedésnek legalább hetven százalékáért a parlagfű tehető felelőssé. Bűnlajstromát tovább növeli, hogy a parlagfű számos keresztallergia kialakulásában is ludas, vagyis kivált olyan anyagokkal szembeni túlérzékenységet, amelyekkel addig az illetőnek semmi baja nem volt. Azok a betegek például, akik a parlagfűtől szenvednek, szinte kivétel nélkül tüsszögni kezdenek a feketeüröm pollenjétől is, pedig ezzel az őshonos növénnyel őseink remekül együtt éltek az elmúlt ezer évben. 2002-ben az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) 4,8 milliárd forintot fizetett ki allergiaellenes szerek támogatására. A betegek ezenkívül további mintegy tízmilliárd forintot költöttek szénanáthás tüneteik enyhítésére. Ha ide számoljuk a támogatás nélkül kapható patika- és „csodaszerek”, valamint a kiesett munkaórák költségét, akkor szerény becslések szerint is 30–40 milliárd forintra tehető az az összeg, amelyet a parlagfű miatt a társadalom elkölteni kénytelen. Talán nem jutunk el oda, ahová az amerikaiak, akiknek évente öt és fél milliárd dollárjukba kerül csak a tüneteik enyhítése.
Selmeczi Gabriella, a Parlagfűmentes Magyarországért elnevezésű parlamenti eseti bizottság fideszes alelnöke néhány napja parlagfűellenes törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek, és ebben az áll, hogy a költségvetés jövőre nyolcmilliárd forintot fordítson a parlagfű irtására. Véleménye szerint ugyanis ennyiből teljesen ki lehetne irtani ezt az agresszív növényt. Ehhez képest az idén a kormány hatszázmillió forintot adott erre a célra, miközben mi vagyunk Európa parlagfűvel leginkább fertőzött országa. Vélhetően előbb-utóbb az unió is kérdőre von bennünket, hiszen határokon átnyúló környezetszennyezésről van szó.
De miért is kell eltűrnünk, hogy augusztus közepétől ennek a növénynek a pollenjei ellepjék az országot, és a 15–30 mikrométeres csírasejtek – amelyek azért tartalmaznak fehérjebontó enzimeket, hogy a bibébe be tudjanak hatolni –, megtermékenyítve a virágokat, negyven évig csírázni képes magokkal hintsék tele a világot? A helyzetet súlyosbítja, hogy párás időben, a nedvesség hatására, az említett fehérje a levegőben is képes kioldódni. A nagyvárosokban összekapcsolódik a levegőt szennyező szén-dioxiddal, kén-dioxiddal, és így savassá válva még jobban irritálja az amúgy is megviselt nyálkahártyát.
Mit mutatnak a statisztikák? Évente tízezerrel növekszik a tüdőgondozók által bejelentett szénanáthások száma, jelenleg 160 ezren vannak. A gyógyszerek fogyása alapján kiszámították, hogy csak a betegek öt százaléka fordul orvoshoz, és közülük is csak az asztmatikus panaszokkal küszködők tüdőgyógyászhoz. A növekedés ütemét tehát jobb ki sem számolni. A magyarországi iskolás gyermekek közül minden ötödik szénanáthás, és ugyanekkora arányban találunk ekcémás betegeket a 14 éven aluliak körében. Szolid becslések szerint az asztmások száma két éven belül megduplázódik, és minden második ember pollenallergiás lesz. Tudni kell, hogy a súlyos asztmás megbetegedések 64 százalékáért valamilyen pollen – többnyire a parlagfűé – tehető felelőssé.
Bár Magyarország a világ első országa, ahol kormányzati szinten foglalkoztak 1996-ban a parlagfű irtásával, áttörés nem történt. Ellenkezőleg: a gyomok gyakoriságának ranglistáján a parlagfű 1950-ben elfoglalt 21. helyéről 1988-ra feltornázta magát a 4. helyre, hogy egy gyors hajrával 1997-ben az első helyre lépjen elő. A hagyományos gyomirtóknak ellenáll, természetes ellensége nincs, nagyszerűen tűri a fagyot. Ennek következtében jelenleg 5,5 millió hektáron tenyészik az országban.
A botanikusok azt mondják, Magyarországon minden feltétel adott ahhoz, hogy a növény remekül érezze magát, tekintve, hogy eredeti lelőhelye az arizoniai és új-mexikói sivatag, kifejezetten kellemesnek találja az egyre aszályosabb nyarakat. A rendszerváltozás után elhagyottá vált földek pedig korlátlannak tűnő életteret biztosítanak neki. Észak-Amerikában a parlagfűnek negyvennél több rokona – köztük embermagasságúak is –, valamint számos természetes kártevője van. Emellett keményen megbüntetik azt a farmert, aki nem kaszálja le. Angolul ragweed a neve. A rag szócska heccelést, szekálást jelent, tehát az elnevezés jól érzékelteti a növény valódi jellemét. Ha az USA-ban a levegő pollenkoncentrációja eléri a köbméterenkénti 800 darabot, mindenki kétségbeesik. Magyarországon augusztus második felében rossz napokon ennek akár a kétszeresét is belélegezzük. Ha az ember megnézi a nagy amerikai allergiológiai intézetek honlapját, például a világhírű Amerikai Allergia, Asztma- és Immunológiai Akadémia oldalait, azt látja, hogy statisztikai adataik mást mutatnak, mint a mieink. Az USA-ban a parlagfű virágzásának kezdetétől egyenletesen emelkedik a pollenkoncentráció, majd ugyanilyen egyenletesen lecseng. A mi görbéinken viszont látható egy augusztusi és egy szeptemberi csúcs. Erdei Eszter, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) aerobiológus munkatársa azzal magyarázza a jelenséget, hogy nálunk túl későn, csak közvetlenül a virágzás előtt kezdik – ha elkezdik egyáltalán – kaszálni a gazos területeket. A parlagfű addigra már elég erős ahhoz, hogy a földben maradt tövéből kihajtson, és szeptemberben virágokat hozzon. Ezért kellene tavasszal tövestül kihúzni vagy vegyszerrel kiirtani a növényt. A parlagfű szára és levelei egyébként a közhiedelemmel ellentétben nem váltanak ki túlérzékenységi reakciót, tekintve, hogy csak a pollenszemeknek van szükségük arra a bizonyos allergizáló, agresszív fehérjére.
Az ÁNTSZ 1998 óta működteti aerobiológiai szolgálatát Budapesten. Emellett Szegeden mérték rendszeresen a levegőben szállingózó virágpor koncentrációját, legutóbb pedig Salgótarjánban állítottak fel pollencsapdát. A fővárosban a Duna mindkét partján glicerinnel bevont szalag rögzíti a levegőt szennyező anyagokat, s a Gyáli úti műszer szalagján szabad szemmel is jól látható, hogy mennyi szennyeződést szűr ki a levegőből. Budán viszont több a virágpor. A múlt héten Miskolc ürömpollen-szenynyezettsége volt kiemelkedő, a parlagfűvel legfertőzötteb környék Debrecen vidéke, feltehetően a romániai területről kerül ide a rengeteg pollen. A határ túloldalán megjelenő Szatmári Friss Újság nemrég döbbenetes riportot közölt arról, hogy a román hatóságok tudomást sem vesznek erről a problémáról, miközben a szatmárnémeti, nagykárolyi rendelők dugig vannak csorgó orrú betegekkel.
A kérdés az, hogy miért okoz ez a növény ilyen sok allergiát. Erdei Eszter aerobiológus úgy gondolja, hogy az őshonos fa- és fűfélék virágporát az évezredek során megszoktuk. A parlagfű elterjedése egybeesett a felgyorsult iparosodással, vélhetően a kettő együtt váltotta ki ennyi ember szervezetének a tiltakozását, ennek következtében egyre többen allergiások olyan Európában honos növényekre is, mint az üröm vagy a libatop.
Sokáig azt gondolták, hogy a fejlett világban az utóbbi három évtizedben drámai ütemben növekvő számú allergiás és asztmás megbetegedés okát a légszennyezettségben kell keresni. Ez a tetszetős elmélet akkor ingott meg, amikor nyilvánvalóvá vált: annak ellenére, hogy a nyugati országok légszennyezettségi adatai egyre javulnak, az allergiás megbetegedések száma radikálisan emelkedik. A nyugatiasodásnak azonban egészen biztosan szerepe van a dologban, ezt jól mutatja a következő példa: Lipcse a német egyesülés előtt sokkal szennyezettebb levegőjű volt, mint München, mégis kevesebb volt az allergiás ott, mint a nyugat-németországi városban.
Az egyesülés után Lipcse levegője kitisztult, az allergiológiai szakrendelők viszont megteltek. Nem csak az ipar és a közlekedés szennyezi környezetünket: ételeink 90 százaléka tartalmaz valamiféle adalékanyagot, a tisztálkodáshoz, a takarításhoz vegyszereket használunk, szintetikus gyógyszerekkel és vitaminokkal tömjük magunkat. A maradék Jugoszlávia területén az elmúlt 12 évben elszegényedtek az emberek a háborúk következtében, nem tudták megvásárolni sem a növényvédő szereket, sem a műtrágyát, az élelmiszeriparnak sem tellett adalékanyagokra, ugyanakkor a parlagfüvet sem hagyták elszaporodni, ahol csak tudtak, szántottak és vetettek. Az eredmény kézzelfogható: alig van allergiás beteg. Ugyanakkor Amerikában már az ötvenes évek elején leírták a környezeti mérgek okozta betegséget. Az Európai Unió 1994 óta kezeli kiemelt kutatási témaként az allergiát.
Az atópia – ami szó szerint annyit tesz, hogy valami nincs a helyén, és az orvosok abban az értelemben használják, hogy a szervezet hajlamos valamilyen idegen anyaggal szemben érzékenységi reakciót mutatni – önmagában természetes jelenségnek tekinthető, enélkül nem működne az immunrendszer. Jusson eszünkbe: a védőoltások is arra a mechanizmusra építenek, hogy a betolakodó – ez esetben legyengített – kórokozóval szemben a szervezet ellenanyagot termel. Herjavecz Irén, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet allergiológiai szakrendelésének vezetője maga is nehezen tudná meghatározni, hol van a határ normális és a túlérzékeny reakció között. Aki naponta tízet tüsszent, egészséges, aki tizenegyet, beteg? A szakrendelőkbe csak a súlyos esetek jutnak el, hiszen aki rádöbben, hogy a kiütéseit az eper okozza, többet nem eszik epret, és ezzel az ügy el van boronálva. A parlagfűügy azért vált társadalmi problémává, mert az emberek – önhibájukon kívül – nem tudják elkerülni az allergént.
– Az allergia tulajdonképpen az immunrendszer tévedése – mondja Herjavecz doktornő –, hiszen ártalmasnak ítéli a szervezet számára tulajdonképpen ártalmatlan anyagokat, és védekezésképpen ellenanyagot kezd termelni. Ezt az anyagot immunoglobulinnak (igE) nevezik. Ha a szervezet valamilyen allergénnel találkozik, bizonyos sejtek, amelyek a felületükön a kérdéses anyag ellen termelt immunoglobulin E-t hordozzák, felismerik a betolakodót, és reakcióba lépnek vele. Ez a reakció bonyolult biokémiai folyamatokat indít be, ennek során úgynevezett közvetítő anyagok szabadulnak fel, közülük a legismertebb a hisztamin.
A hisztamin gyakorlatilag bármilyen tünetet képes kiváltani, amitől az allergiások szenvednek: tüsszögés, orrfolyás, szem- és orrviszketés, nehézlégzés, csalánkiütés, bőrviszketés, hasmenés, a vérnyomás gyors esése. Legrosszabb esetben kialakulhat az eszméletvesztéssel és szívelégtelenséggel járó anafilaxiás sokk, amelybe akár bele is lehet halni. Az Egyesült Államokban a rossz körülmények között élő feketék körében a vezető gyermekkori halálok a csótányürülék okozta allergia miatt kialakuló asztma.
Bár az allergiára való hajlamot a génjeinkben hordozzuk, a környezettől függ, hogy a betegség kialakul-e, vagy sem. Ha mindkét szülő allergiás, a gyermeknek nyolcvanszázalékos esélye van rá, hogy ő is az lesz. Azt is megfigyelték, hogy a várandósság során az anya igE-sejteket ad át a magzatának, tehát a környezeti ingerekre érzékennyé teszi. Úgy tűnik, hogy minél többször szül egy asszony, annál kevesebb ilyen sejtet ad át, amiből egyenesen következik, hogy az elsőszülöttek sokkal gyakrabban produkálnak túlérzékenységi tüneteket, mint a testvéreik. A tudomány jelenlegi állása szerint az anyák akkor tesznek a legtöbbet azért, hogy gyermekük ne legyen allergiás, ha az első hat hónapban csak és kizárólag anyatejjel táplálják. Sabina Illi, a müncheni gyermekklinika orvosa 1300 1990-ben született gyermeket kísért figyelemmel 11 éven át, és arra a következtetésre jutott, hogy azon gyermekek közül, akik életük első évében átestek legalább két vírusfertőzésen, feleannyian kaptak allergiás asztmát, mint steril körülmények között nevelt társaik. Sajnos a virágport nem lehet sem kikerülni, sem felvérteződni ellene. A statisztikák egyértelműen mutatják, hogy Magyarországon az augusztusi parlagfűszezon idején született babáknak tíz százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy szénanáthásak legyenek, mint a szerencsésebb időszakban világra jötteknek. Ugyanilyen adatokat tettek közzé a skandináv országokban is, csak ott nem a mi gazunk a fő ellenség, hanem a nyírfa virágpora.
Herjavecz Irén fontosnak tartja leszögezni, hogy soha nem tudhatjuk, mikor tör ki rajtunk az allergia. A betegei sokszor döbbenten bizonygatják, hogy tavaly vagy a legutóbbi méhcsípés alkalmával még semmi bajuk nem volt, most viszont betegek. Az allergia kialakulását megelőzi egy érzékenyedési folyamat, azonban azt, hogy mikor sokall be a szervezet, nem lehet megjósolni.
A túlérzékenység persze egyáltalán nem új keletű jelenség. A Kr. e. III. évezredből származnak azok a feljegyzések, amelyek arról tudósítanak, hogy Menesz fáraó darázsméreg-allergiáját gyógynövények főzetének párologtatásával enyhítették. Hérodotosz a Kr. e. negyedik században leírta, hogy Hippiász, az athéni áruló, amikor a perzsák partraszállását segítette, olyan köhögési rohamot kapott, hogy a fogait is kiköpte. Hogy mitől, nem tudjuk. III. Richárd az eperre volt allergiás, és ezzel vissza is élt. Ha valakit boszorkányság miatt perbe akart fogni vagy mérgezésért kivégeztetni, evett egy kis epret, és a kiütések máris remek ürügyet szolgáltattak.
A túlérzékenység első orvosi leírása Sir John Floyer (1649–1734) tollából származik, 1819-ben John Bostock leírta a szénanátha tüneteit, 1873-ban pedig Charles Blachley arra is rájött, hogy a pollenszemcsék a kórokozók. Prausnitz és Künstler 1921-ben a róluk elnevezett kísérletben bebizonyították, hogy ha egy allergiás beteg szérumát befecskendezik egy egészséges ember bőre alá, heves gyulladás alakul ki. Csak 1967-ben sikerült kimutatnia Johan Sennek svéd orvosnak és – tőle függetlenül – az amerikai Ishiazakas házaspárnak, hogy a gyulladást okozó anyag az immunoglobulin E, amelyből az allergiás emberek szervezetében az egészséges mennyiség többszöröse van jelen. Egyébként a mai napig a vér igE-szintjével igazolják – a bőrpróba mellett – a túlérzékenységet.
A fejlett világban a pollen mellett a poratka-, a fém-, a vegyszer-, a különféle élelmiszer- és az állatiszőr-allergiák a leggyakoribbak. Az ételallergia a szakemberek szerint nagyon megtévesztő, ugyanis sok esetben nem az alapélelmiszerre, hanem valamelyik adalékára vagy iparilag eltorzított összetevőjére vagyunk érzékenyek.
A XXI. század elején a lélekbúvárok sem maradnak ki az allergia értelmezéséből. Ők természetesen azt mondják, hogy mint mindennek, ennek is lelki oka van. Egy magyar felmérés azt mutatta ki, hogy az allergia többnyire valamilyen nehéz élethelyzetet követően jelentkezik, az asztmás rohamok egyötödét a stressz váltja ki, de minden tizedik esetben elegendő valamilyen erős érzelem, és máris jelentkezik a fuldoklás. Mások azt mondják, hogy az allergiás személyiségre jellemző az agresszió magába fojtása, a túlérzékenység és a szimbiotikus, függő kapcsolatokra való igény. A szervezet védekezése valójában nem is az allergénnek szól, hanem annak a problémának, amelyet a beteg ember rávetít mondjuk a parlagfűre. Ezért van az, hogy relaxált állapotban vagy antidepresszánsok hatására megszűnik a prüszkölés.
A valódi betegeket az őrületbe lehet kergetni az effajta olvasható elméletekkel, mint ahogyan azoknak a természetvédőknek az érvelésével is, akik arra hivatkoznak, hogy a parlagfű is Isten teremtménye, senkinek sincs joga elpusztítani. Van, aki egyenesen gyógynövénynek tartja. Mindenesetre az állami parlagfűellenes kampány plakátjaira nem kerülhetett fel az irtani ige – mert az ugyebár kirekesztő, agresszív volna –, helyette a finomkodó mentesítés kifejezést olvashatjuk. A világhálón olvasható olyan elmélet is, hogy a magyaroknak azért nem tetszik a parlagfű, mert idegen származású.
Kelemenné Murányi Ágnes gyógyszerész a Parlagfűmentes Magyarországért egyesület szakértője. Mit bánja ő, hogy a parlagfű idegen, kizárólag az érdekli, hogy allergizál. Fölöslegesnek tartja azokat a kampányokat, amelyek a lakosságra akarják hárítani a parlagfűirtás terhét. Az emberek a saját portájukon szívesen mentesítenek, de az öt és fél millió hektárnyi fertőzött területet nem tudják megtisztítani. Betegtársaival együtt azt tartaná helyes megoldásnak, ha az állam vagy az önkormányzatok – vagy bárki erre kijelölt személy vagy hivatal – brigádokat fogadna fel, amelyek módszeresen megtisztítanák az országot.
Bányai Péter, a több tucat civil szervezetet tömörítő Társadalmi Konföderáció elnöke akár azt is megoldásnak tartaná, ha a katonaságot vezényelnék ki kaszálni. Augusztus elején nyilvánosságra hozott közleményük szerint, ha a hatóságok nem hajlandóak betartatni az előírásokat, bírósági úton fogják kikényszeríteni. „Ha bepereljük Demszky Gábort, arra mindenki odafigyel” – teszi hozzá.
Pedig Budapest főpolgármestere igazán mindent megtett, hogy nagy parlagfűirtónak látszódjék. Júliusban a média ovációjától kísérve Persányi Miklós környezetvédelmi miniszterrel együtt körülbuszozták Budapestet, felmérték a parlagfűhelyzetet, majd nagy erőkkel lekaszálták egy szőnyegnyi helyen az ellenséget. A főpolgármester elmondta, hogy nyolc éve szakadatlanul küzdenek, az idén 500 millió forintot költ a város a parlagfű-mentesítésre, ennek meg is van az eredménye, Budapesten csökkent a parlagfű pollenjének koncentrációja.
Nem tudni, hogy a fővárosiak viselik-e azt a tízezer fehér cérnakesztyűt, amelyeket a környzetvédelmi miniszer ajándékozott nekik segítségül a gyomirtáshoz. A minisztérium 50 millió forint összértékben pályázatot írt ki a Zöld Falu program keretében a parlagfű-mentesítésre, erre a 2000 főnél kisebb lélekszámú falvak pályázhatnak. Az egészségügyi minisztérium 63 millió forint értékben készíttetett szórólapokat és televíziós klipeket, illetve támogatja az ÁNTSZ pollencsapdát működtető állomásainak munkáját.
Sok bába közt elvész a gyermek – foglalja össze a tanulságokat Selmeczi Gabriella, aki addig nem lát esélyt az áttörésre, amíg egy személyi felelőst ki nem nevez a kormány.
origo.hu
Újabb részletek derültek ki a budapesti hajóbalesetről, óriási az anyagi kár
