Áll a bál

Mozgalmas most itt az élet mifelénk, tegnapelőtt például a tanár úr (matematika, fizika, kémia) zuhant bele az árokba (szunyókált ott keveset), előtte a szemközti szomszédom kapott két mentesítő pofont a hírlapkézbesítőtől. Utóbbi egyébként hajdanán a munkásőrségnél szolgált, de már előtte is hülye volt.
Amióta nincs közöttünk jó Szódás Sanyi (most már nagy Sz-szel írom a Szódást), kicsit kezelhetetlenné lett a terep, nincs, aki rendezze a függő ügyeket, néha én próbálom meg, de ez nem igazán a területem. Hogy utóbbira példát is mondjak, jó hete motorral hazafele jövet szép egészségeset estem a parkoláskor, a motor rám dőlt, én pedig – már öreg este volt – elaludtam alatta, és szépen sülni kezdtem a forró kipufogó alatt.
Van itt élet Mátyásföldön, gyertek sűrűbben!

Más. Egyre gyakoribbak és ingerültebbek a politikai viták mostanában errefelé. A múltkor például valaki máig ismeretlen okokból elkezdte éltetni a Centrum pártot, mire kapott két akkora pofont, hogy kivitte a bejárati ajtót – sziluettje máig megtekinthető. Mondom, zajlik az élet, én mindenesetre próbálok elhajolni a rezdülései elől. Van valami a levegőben, talán frontátvonulás, telihold. Szakembert kellene felkérni a történtek elemzésére – én erre kevésnek tűnök, nem is vállalom.

Hát ez van itt, feleim, a tanár úr az árokban, a szomszéd a pofonjait borogatja, meg a munkásőrségről nosztalgiázik. Én sebeimet nyalogatom.

Rendet kellene már tenni végre ebben a zűrzavaros kerületben (szocialista polgármesterünk van), fákat kellene ültetnünk, kutyát sétáltatni, kecskét fejni napszámban. De hát ezek csak tervek.