Kínában Mao idején kiépült – vagy legalábbis kiépülőben volt – az egyformák társadalma, a teljesen uniformizált világ, amelyben az egyéni élet és boldogulás másodrangú kérdésnek számított. Ez a fajta egyenlőség természetesen önbecsapáson alapult; a kínai viszonyokat mindenesetre máig áthatja a felülről kikényszerített egyformaság. A kontinensnyi államban, amelyben évezredes hagyománya van a közösségi társadalmi formáknak, Mao idején csírájában fojtották el az individualizmus minden megnyilvánulását, és ezzel döntően megváltoztatták a kínai társadalomban évszázadok alatt kikristályosodott gazdasági, tulajdonosi viszonyokat.
Nem kétséges, hogy Mao Ce-tung alaposan meglepődne a mai Kína arculatváltozásán. A keleti partvidék rohamosan fejlődő nagyvárosai, a semmiből kinőtt hatalmas üzletközpontok, a mérhetetlen gazdagság és a reménytelen vidéki szegénység kétségkívül a legújabb idők „vívmánya”. Messze van már az 1949-es esztendő, amikor a kínai vezetés azzal utasította el a GATT-tagságot, hogy nem hajlandó belépni egy „kapitalista klubba”. A reformok Mao 1976-ban bekövetkezett halála után kezdődtek el, de akkor is rendkívül lassan, számtalan buktatóval. „Gazdagodjatok!” – hirdette meg az új jelszót a reformista Teng Hsziao-ping, és a kínai gazdaság fokozatosan a magánosítás irányába mozdult. Egy 1978-as határozat nyomán lassan kialakult az a vegyes tulajdoni viszonyokat felvonultató, roppant eredményes modell, amely mára gazdasági és kereskedelmi nagyhatalommá tette Kínát. A siker alapja kétségkívül a magánvállalkozások engedélyezése volt. Az azóta eltelt évtizedekben gyorsan bővülő magánszektor jött létre, amely egyre nagyobb versenyhelyzetet teremtett az állami vállalatok számára. 1988-ban az alkotmányban is rögzítették a magánvállalkozásokhoz való jogot, és cseppet sem meglepő módon a „maszek világ” áttörést eredményezett. Kína bekapcsolódott a világgazdaság vérkeringésébe, nőtt az ország külkereskedelmi forgalma, különleges gazdasági övezeteket hoztak létre, tengerparti városokat, területeket nyitottak meg, új törvényeket hoztak.
A Tienanmen téri események 1989 és 1992 között átmenetileg fékezték a reformfolyamatot, de az ezredfordulóra végérvényesen eldőlt, hogy a magánosítást nem lehet feltartóztatni. Amikor Csiang Cö-min volt pártfőtitkár meghirdette a „három képviselet” elvét, mindenki számára nyilvánvaló lett, hogy a kommunista Kína a nemzetgazdaság fundamentumaként számít a feltörekvő újgazdagokra. A megváltozott irányvonalat jól illusztrálta Csiang 2001-es beszéde. A főtitkár – a szokásos frázisok mellett – a hallgatók nemzeti érzésére is hatni próbált: „Sokáig éljen hatalmas hazánk, sokáig éljen hatalmas kínai nemzetünk, és sokáig éljen a Kínai Kommunista Párt!” Már-már képletes – azonban korántsem véletlen –, hogy a szóban forgó másfél órás beszéd alatt a főtitkár divatos nyugati öltönyt viselt, de vörös nyakkendőt kötött hozzá.
A pártprogramba foglalt „három képviselet” koncepciója kétségtelenül valamiféle válaszkeresés, hiszen a hatalmas országban nagyobb a gazdasági prosperitás, mint a mindennapok politikai szabadságfoka. A Kínai Kommunista Párt immár nemcsak a munkások és parasztok, de az egész társadalom képviselőjeként jeleníti meg önmagát, s miután a pekingi vezetés továbbra sem enged ideológiai alapkérdésekben, inkább a vállalkozókat próbálja a pártba csábítani. A „hármas képviselet” hivatalos dogmává tétele azt bizonyítja, hogy az osztály nélküli társadalom programját időlegesen elnapoló állampárt inkább a kínai társadalom átfogó érdekvédelmét szeretné ellátni. A kommunisták megkerülhetetlenek a nemzeti konszenzus kiépítésében: az 1,3 milliárd lakosú országban mintegy 66 millió párttag felügyeli, hogy a szocializmus építése a modern világ kívánalmainak megfelelően menjen végbe. Kínában ugyanakkor egyre nagyobb gondot jelent az ország társadalmi megosztottsága. A magánszektor bővülésének következményeként évente 20 millióan veszítik el munkahelyüket, leginkább állami alkalmazottak, akikre az új tulajdonosok nem tartanak igényt. A gazdasági átalakulásnak tehát vannak vesztesei, s a társadalmi átjárhatóság csökkenése miatt ezeknek az embereknek vajmi kevés esélyük van sérelmeik orvoslására.
Óriási változások zajlottak le az elmúlt években a magánszektorban: hatalmas vagyonok tűntek fel, mesés összegeket fektettek be, dúsgazdag vállalkozók építették ki birodalmukat. Kínában ma tízezer embernek van tízmillió dollárnál nagyobb vagyona. Elgondolkodtató, hogy 1999-ben az ötven leggazdagabb kínai átlagban mintegy hatmillió dollár tulajdonosának mondhatta magát, 2001-ben már száztízmillió dollárral rendelkeztek. A magánvagyonok eredete az állampárt háza táján keresendő, a legtöbb milliomos nem is olyan régen még párttag volt, és előfordul, hogy ma is az. Akárcsak Oroszországban és a kelet-közép-európai országokban, Kínában is összefonódik a nagypolitika és a vagyonszerzés. Sokan feltételezik, hogy a félelmetes hírnévre szert tett kínai maffia áll a háttérben. Mindenesetre figyelemre méltó, hogy a statisztikák szerint a kínaiak kétharmada illegális tevékenységet sejt a gyorsan gyarapodó üzleti vállalkozások mögött. Jóllehet a szervezett bűnözés valóban nem lebecsülendő, alighanem a pártvezetés tudtával és beleegyezésével gyarapítják a magánvagyonokat.
Hogy a feltörekvő újgazdagoknak mégis tiszteletben kell tartaniuk a játékszabályokat, azt jól példázza egy közismert üzletember – a Forbes magazin szerint ő az ország második leggazdagabb embere – büntetőpere. A holland–kínai állampolgárságú Jang Pint csalással, megvesztegetéssel és illegális földhasználattal vádolják. Letartóztatása előtt mindössze néhány nappal indítottak eljárást Csou Cseng-ji, a kiváló sanghaji politikai kapcsolatokkal rendelkező hongkongi mágnás, Kína tizenegyedik leggazdagabb embere ellen. Ez a két eset is mutatja, hogy az új kínai vezetés keményen küzd a – számára is kényelmetlen – korrupció ellen. A két büntetőper politikai jelentőségét növeli, hogy mindkét bajba jutott üzletember a kínai piacgazdaság jellegzetes figurája, mindeddig látszólag sérthetetlen bennfentesnek látszott. Jang Pin egyébként a nagypolitikába is belekóstolt, hiszen az ősszel őt kérték fel az észak-koreai hatóságok, hogy a kínai határ menti Szinujdzsuban kialakítandó különleges gazdasági övezet vezetője legyen.
A kínai újgazdagok elképesztő körülményeket teremtettek a maguk számára. Az egyik milliárdos, Huang Csiao-ling tízmillió dollárból felépítette a washingtoni Fehér Ház hű mását. A derék vállalkozó az amerikai elnökök portréival díszítette az ovális irodát, igaz, a Kínában ma is nagyra tartott Dzsingisz kán képét is feltétette a falra. A Time-nak adott interjújában Huang leszögezte: „Minden, amit lát, éppen olyan, mint Washingtonban – itt viszont minden az enyém.”
Az új idők csalhatatlan jele, hogy Kínában egyre nagyobb az igény a luxuscikkekre, ma már létezik egy társadalmi réteg, amelynek tagjai képesek megfizetni a legdrágább szolgáltatásokat is. Egyre népszerűbbek az árverések, tömegesen kelnek el a luxusautók, pazar magánpaloták nőnek ki a semmiből. Las Vegasban évek óta a dúsgazdag kínaiak a legszívesebben látott vendégek, játékszenvedélyükkel és a rendelkezésükre álló költőpénzzel állítólag senki sem veheti fel a versenyt.
A változó körülmények egyúttal változó gondolkodásmódot is jelentenek. Az újsütetű milliárdosok – jóllehet felemelkedésüket rendszerint a mindenható pártnak köszönhetik – ma már nemigen hisznek a kommunista eszmékben. Gyors meggazdagodásuk legfőbb tapasztalata, hogy mielőbb maguk mögött kell hagyniuk az egyenlősítő tanokat. Valamifajta vegyes világnézettel rendelkeznek, ideológiai útmutatás híján leginkább önmagukban és vállalkozásuk fellendítésében hisznek. Ez a nemzedék részben maga mögött hagyta a konfucianizmust, tagjai gyakran ateista világpolgárok, posztkommunista gondolkodásmód, viselkedés jellemzi őket. Ugyanakkor azonban letéteményesei a kínai évszázadoknak, ma is eleven kulturális örökség hordozói, a munkabírás, az élénk kereskedői szemlélet, a leleményesség éppen úgy jellemzi őket, mint őseiket. Ma még senki sem tudná megmondani, elegendő-e ez a muníció arra, hogy Kína gazdasági és politikai világhatalomként még inkább kiterjessze befolyását. Ha kiapadhatatlan anyagi és emberi tartalékaira, hihetetlen ütemben fejlődő iparára, kereskedelmére és nyitott vállalkozói szemléletére gondolunk, aligha kétséges, hogy Kína a XXI. század nagy győztese lehet.
***
Kolónia Magyarországon
A hazánkban élő kínai közösség létszámát csak megbecsülni tudjuk. Ennek legfőbb oka, hogy meglehetősen mozgalmas életet élnek – mivel leginkább kereskedelemmel foglalkoznak, gyakran továbbutaznak Nyugat-Európába, esetleg végleg hazatelepülnek, a helyükre pedig újak érkeznek. Mindent összevetve: a Magyarországon tartózkodó kínaiak számát nyolcezer és 15 ezer közöttire teszik a magyar hatóságok. A betelepülők első hulláma 1989 és 1992 között a volt Szovjetunióból és közvetlenül Kínából érkezett. A hivatalos nyilvántartások szerint 1990-ben 11 621, 1991-ben 27 330, 1992-ben 10 128 kínai lépte át a magyar határt. Tartózkodásukat alapvetően két tényező befolyásolta. Az egyik a vízumkényszer 1992-es részleges visszaállítása, amely radikálisan csökkentette a további bevándorlásukat. Kedvezőtlenül érintette őket a vámpótlékok és vámszabályok 1995-ös szigorítása is, a piac túltelítettsége miatt sokan telepedtek le valamelyik szomszédos országban. A magyarországi kínai pénzforgalom összértékére vonatkozóan nincsenek megbízható adatok, de a magánbefektetések alighanem meghaladják a hivatalos állami befektetéseket. A legtöbb kínai Budapesten él, szinte valamennyien családi vállalkozásban dolgoznak. Az elmúlt években kulturális értelemben is formálták közösségüket: többféle újságból tájékozódhatnak, műholdon nézik a kínai televíziót, kínai éttermekben étkezhetnek, saját klubjukban hódolhatnak szenvedélyeiknek. A közvélekedéssel ellentétben a szervezett bűnözés nem jellemzi a kínai közösséget, a bűnügyi statisztikák tanúsága szerint nem jelentenek nagyobb veszélyt a közrendre, mint más külföldiek. Ugyanakkor azonban számos területen hátrányt szenvednek, hiszen nincsen saját érdekképviseletük, nem juthatnak magyar bankkölcsönhöz, és néha a többségi társadalom előítéletével is meg kell küzdeniük. Ennek ellenére a legtöbben jól érzik magukat Magyarországon, közülük sokan letelepedtek, és előfordulnak vegyes házasságok is.
eső
Borongós karácsonyvárás: szomorkodik szenteste előtt az időjárás + videó
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!