Elhaló hangok

A föld nyelvei haldokolnak. Kilencven százalékuk eltűnhet a következő évszázadban. Mi ennek az oka? Mit tehetünk értük? – ezt olvashatjuk egy angol nyelvű könyv borítóján (Daniel Nettle és Suzanne Romaine: Vanishing Voices. The Extinction of the World’s Languages. Oxford University Press, 2000). A borítóról szomorú szempár tekint ránk: Ishi, az utolsó yahi indián tekintete. Megrázó felvételek sorjáznak a könyvben: Tefvik Esenc, az ubykh nyelv, Red Thundercloud, a catawba sziú, Ned Maddrell, a manx, Marie Smith, az eyak nyelv utolsó beszélője; az utolsó három tasmaniai őslakó.
Nyelvek mindig pusztultak és mindig születtek, hiszen kihalt az etruszk, a sumer és sok más nyelv, viszonylag fiatal nyelv az ukrán, s mostanában már külön szerb, horvát, bosnyák, sőt montenegrói nyelvről is beszélnek, ugyanakkor mindig felbukkannak feltáratlan nyelvek, különösen Dél-Amerika középső részein. De a múltban kialakult valamiféle egyensúly a kihalt és a keletkezett nyelvek között. Az utóbbi ötszáz évben ez az egyensúly fokozatosan felbillent, az egységesítő folyamatok felerősödtek. A könyv szerzői két nagy folyamatban látják a változás okát. Az egyik a földművelés elterjedése, amely tízezer éve a neolitikumban kezdődött. Nem a földművelés okozta közvetlenül a nyelvek pusztulását, de mégis olyan gazdasági különbségeket teremtett, amelyek azelőtt nem léteztek. Sokkal jobban veszélyezteti a természeti népeket az ötszáz éve elkezdődött ipari forradalom, mivel előre nem látott egyenlőtlenségeket teremt a technológiában, a gazdasági szerepekben és a kommunikációban. Egyszóval a globalizáció.
A földön nagyjából 6700 nyelv létezik. Nehézséget jelent, hogy sok nyelvnek nincs speciális neve, az őslakosok egyszerűen a beszélni igét használják megnevezésként. Az is előfordul, hogy egy nyelvnek több neve van. Azért is nehéz a nyelveket számba venni, mert olykor a kormányok letagadják a területükön beszélt nyelveket. Peruban 27 kecsua nyelv van, de a kormány csak hatot ismer el közülük.
A nyelvek többségét nem használják minden szerepkörben, például sokat csak otthon beszélnek. A szociolingvisztika azt állapítja meg, hogy a legtöbb nyelv diglossziás – megosztott – helyzetben van. Korábban is volt ilyen, például évszázadokig a latin a tudomány és a hivatal nyelve, a helyi nyelveket csak a mindennapi életben használták. A globalizáció nemzetközi méretekben felerősítette a diglossziás helyzetet: a földön 185 államnyelv van, ebből 60 országban az angol tölti be ezt a szerepet. A tudományos folyóiratok többsége angolul jelenik meg.
A legtöbb nyelvnek nincs írott változata, csak otthon beszélik.
A legtöbb nyelvet a trópusokon használják, az őserdők övezetében. A listát Nigéria vezeti 427 nyelvvel.
A szerzők szerint van összefüggés a nyelvi és a biológiai világ között. A biológusok azt jósolják, hogy a fajok fele ki fog halni a század végére. Egy tudós azt mondja, hogy naponta kihal egy faj, azaz egy év alatt 365 tűnik el a föld színéről. Másikuk félelmetesebb számokat említ: egy év alatt 27 000 faj pusztul ki, óránként három! Igaz, hogy a fajok számát sem tudják pontosan, a becslések 3 és 80 millió között vannak, 1,4 millió van leírva és névvel ellátva. A föld fejlett országai egyre erőteljesebb mértékben pusztítják a környezetet. A könyv szerzői azt bizonyítják, hogy a föld nyelvi-kulturális és bilógiai sokszínűsége összefügg egymással, következésképpen a nyelvek-kultúrák pusztulása összefügg a biológiai környezet pusztulásával: a föld nyelveinek és fajainak fele ki fog pusztulni századunk végére.
A föld népességének 90 százaléka a 100 leginkább használt nyelvet beszéli. Ez azt jelenti, hogy több mint 6000 nyelvet beszél a föld népességének 10 százaléka, a nyelvek többsége tehát kis nyelv. A biztonságban lévő nyelvek száma 600-ra tehető, mivel több mint százezer ember beszéli őket. A föld nyelveinek többségét a kihalás veszélye fenyegeti.
Az USA és Kanada indián nyelveinek 80 százalékát már nem tanulják meg a gyerekek. Legalább 60 indián nyelv van Kanadában, közülük csak négy életképes, a krí 60 000, az ojibwa 50 000, a dakota 20 000 és az inuktitut 65 000 beszélővel. Az USA-ban a navajo az egyetlen, melyet több mint százezren beszélnek, és öt másik nyelvnek van tíz-húszezer beszélője. Közép-Amerikában a nyelvek 17, Dél-Amerikában 27 százaléka életképtelen. Uruguayban egyetlen indián nyelv sem maradt fenn. A legrosszabb a helyzet Ausztráliában, a 250 őslakosnyelv 90 százaléka közel van a kihaláshoz.
A legtöbb őslakos Afrikában és Ázsiában él. Ám ezen a két kontinensen az európai nyelvek erőteljesen elterjedtek az elmúlt kétszáz évben. Afrikában 54 nyelv már kihalt, 116 pedig kihalófélben van, bár ezek feltételezések, nem olyan pontos adatok, mint az amerikaiak. A nagyon kis nyelvekkel nemigen foglalkoznak a tudósok, sokukról csak misszionáriusok feljegyzései állnak rendelkezésre.
A könyv szerint kipusztíthat egy nyelvet egy természeti katasztrófa, például vulkánkitörés (ez történt 1815-ben a tamboran nyelvvel egy indonéziai szigeten). Vagy népirtás: ez történt a yahi indiánokkal Kaliforniában. A nagyvárosok környékén is pusztulnak az őslakosok – ez történt Ausztráliában. Kipusztulhat egy nyelv lassú halállal is, nemzedékeken át, ha nem használják minden funkcióban és minden céllal, pontosan úgy, amint egy végtag is elhal, ha nem használjuk. A gyerekek nem értik a régi történeteket, mert már nem ülnek a tűz körül meséket hallgatva. A nagyszülőknek még rengeteg szavuk volt a környezetükben lévő állatokra, növényekre, szertartásokra, a rokonság tagjaira – ezek a fogalmi körök leegyszerűsödnek, a sokféle elnevezés elfelejtődik. Nem teremtenek új szavakat. A kölcsönszavak száma fokozatosan nő.
Az elvesztett nyelv pedig elvesztett tudás. Egy halódó nyelv beszélői a formulákhoz, a megszokáshoz ragaszkodnak, nem teremtik újjá nyelvüket, nem használják azt kreatív módon. A mondatszerkezet egyszerűsödik. A gyerekek az iskolában idegen nyelv tanulására kényszerülnek, mielőtt még anyanyelvüket megismerték volna. A nyelv végül önmaga árnyéka lesz, a teljes nyelvhalál pedig akkor következik be, ha a szülők már egyáltalán nem közvetítik az ősi nyelvet gyermekeiknek.