Kapocs és Csőgárda

A tíz éve működő Kapocs Ifjúsági Önsegítő Szolgálat önkéntesei egy rosszabb napon annyi szörnyű esettel találkoznak, hogy több kereskedelmi tévé riportműsorát is elláthatnák témával. Szerencsére ők csak segíteni akarnak… Bár a hétköznapi emberek nagy része órák hosszat bámulja szerencsétlen sorsú társait a kereskedelmi televíziók műsorában, bulvárlapokat vesz, hogy mindent megtudjon a valóságshow-k szereplőiről, 240 Ft+áfáért szavaz, hogy ki nyerje a fődíjat, de ennek ellenére az életben már nem különösebben együttérző és adakozó.
Szabó András, az idén tízéves Kapocs vezetője szerint a legtöbb emberből már kihalt az a tulajdonság, hogy habozás nélkül segítsen. Ha a többség nem is kimondottan szolidáris, az reményt adhat, hogy akinek már nyújtottak segítő kezet, annak a mentalitása rendszerint megváltozik.
– Az egyik pályaudvaron súlyos baleset történt – meséli Magócsi Tímea, a szolgálat munkatársa –, az utazók körbeállva bámulták a vonat alá esett embert, egyedül a Kapocs egyik véletlenül arra járó önkéntesének volt lélekjelenléte, és a nadrágszíjával elszorította a férfi vérző lábát.
A szolgálat tagjai általában maguk is problémákkal küszködő fiatalok voltak, akik felismerték, hogy másoknak segíteni nem kegy, hanem magától értetődő cselekedet: – A mai gyerekek már nem úgy szocializálódtak, hogy természetes lenne náluk a segítő szándék. A médiában csupán a tragédia megtörténte a szenzáció, utána már sorsára hagyják a szerencsétlenül jártakat.
Ráadásul a televízió csal, amikor néhány embert teljesen manipulált környezetbe helyez, ezt valóságként hirdeti, és arra készteti a nézőt, hogy a játékosok problémáival foglalkozzon, mert a való világ ugyanis teljesen más. A Kapocs Petőfi csarnokbeli irodáját naponta legalább tíz, problémákkal küzdő fiatal keresi fel. Van, aki nem tudta feldolgozni, hogy barátja meghalt túladagolás következtében. Másokat súlyosan bántalmaztak, többen nem kívánt terhesség miatt keresnek támaszt, és rengeteg az utcán tengődő vagy az öngyilkosság határán álló fiatal. Ők nincsenek abban az állapotban, hogy mélyinterjút adjanak egy tévéstábnak. Ezért a szakemberek nem is tartják hitelesnek azokat az összevágott-narrált riportfilmeket, amelyekben hányatott sorsú emberek – pénzért – feltárják lelki gondjaikat, hiszen, akit valóban nyomaszt a sorsa, az nem igazán szeret beszélni róla. Szabó András úgy gondolja, hogy nincs jó társadalmi üzenete annak, ha egy válságban lévő ember csak azért médiahős lehet, mert gondjai vannak.
– Mi nem turkálunk nyílt sebekben. Még a többször öngyilkosságot elkövető lánytól sem kérdezzük, hogy miért akart véget vetni életének. Csak személyre szabott lehetőséget adunk neki, hogy olyan dolgokkal foglalkozzon, amihez kedve és tehetsége van.
A Kapocs nem szakellátást nyújt, de ha kell, segít eljutni a megfelelő egészségügyi intézetekbe. Szabó András szerint a szolgálatnak nem feladata a lelkisegély, sem a terápia:
– Nem akarjuk a gondokkal küzdő fiatalt kiemelni addigi környezetéből, hanem épp vissza akarjuk őt oda tenni, de úgy, hogy tudjon erőszak, drog vagy alkohol nélkül élni. Hogy el tudjon igazodni az egyensúlyok, a kényszerek és a választási lehetőségek között.
– Nem is a problémával foglakozunk, hanem azokkal a dolgokkal, amelyek az ifjú személyiségében érdekesek – teszi hozzá Magócsi Tímea. – Sokan itt döbbennek rá, hogy van tehetségük a rajzhoz, mert korábban senki sem segített nekik, hogy valamilyen értelmes elfoglaltságot találjanak. Többen itt ébrednek rá, hogy érdekli őket a rádiózás, de a legtöbben az önismereti foglalkozásokat látogatják.
A Kapocs szolgálat egyik feladata az, hogy szükség esetén munkalehetőséggel, ideiglenes szállással, tanácsokkal segítse azokat, akik az utcán éjszakáznak, erre a célra alakult a Csőgárda. A Túlélési Útmutató című kiadvány a nehéz helyzetbe jutottaknak ad útmutatást: hogyan védekezzenek a fertőzések ellen, és hova mehetnek, ha már nagyon kétségbeesettek.
– Néhány éve családi problémáim miatt nem bírtam tovább otthon. Eredetileg egy koncertre jöttem a barátaimmal a Petőfi Csarnokba, itt találkoztam néhány önkéntessel, akik kihoztak a hullámvölgyből. Aztán rengetegszer kellett nekem is törődnöm másokkal, egyszer az ablakból rántottam vissza egy fiút – mondja Szabó István, aki nyolc éve tartozik a kapcsosok közé. A szolgálat tagjai ugyanolyan fiatalok, mint bajba jutott társaik. Hogy mégis miben különböznek, miben változtak a szolgálatnál eltöltött évek alatt, azt Timi így foglalja össze:
– Határozottabb, magabiztosabb lettem. Ha nem itt dolgoznék, akkor biztos valami kevésbé hasznos munkám lenne.