Koncepció

A Kulcsár-ügyből Szász-ügyet fabrikál a kormány, mert az ellenzék alaptalan vádjaival ellentétben (tehetetlen, sodródó, jövőkép nélküli, koncepciótlan stb.) ennek a kormánynak igenis van koncepciója. Egy koncepciós eljárás erejéig feltétlenül. Való igaz, az egyre terebélyesedő bank- és brókerbotrány kapcsán félrevezető lenne továbbra is Kulcsár-ügyről beszélni. Kulcsár Attila fontos, de csak sokadrangú epizodista ebben a pénzügyi remekműben, miként Tocsik Márta is csupán mellékszereplő volt a róla elnevezett tragikomédiában. Ennek ellenére – vagy éppen ezért –, aki sokat foglalkozik Kulcsár Attilával, az eljut a kulcsszereplőkig, azokhoz, akik a cselekményt valóban lebonyolították, ám ez a kormánynak nem érdeke.
Népünk választott és hivatott vezetőinek szempontjából egyszerűbb, hasznosabb, célravezetőbb, ha kreálnak egy Szász-ügyet az igazság és a jogállamiság nevében, azzal próbálják megnyugtatni a felajzott közvéleményt. Szász Károly kezdettől fogva rajzszög volt a szocialista bársonyszékekben, Keller László már egy éve diagnosztizálta alkalmatlanságát. Az utóbbi hetekben Szász Károly maga bizonyította, valóban alkalmatlan arra, hogy a kormány dróton rángatható bábja, elvtelen kiszolgálója legyen. Tette a dolgát, végezte, amit vállalt, amire köztisztviselőként felesküdött, s az ilyesmi a mai sajátos történelmi, politikai helyzetben súlyos hiba. Megzavarta a legmagasabb pénzügyi körök gondosan kitervelt játékait, és erre nincs bocsánat. Ma már ott tartunk, hogy gyakorlatilag Szász Károlyt teszik felelőssé a K&H Bankban történt sikkasztásért, pénzmosásért és egyéb kétes tisztaságú pénzügyi manőverekért. Már 1998-ban felfedezett egy elavult belső informatikai rendszert, miért nem jött rá rögvest, hogy az egy milliárdos csalás része, miért nem csapott szét a brókerek között, miért nem verte bilincsbe azonnal Kulcsár Attilát, miért hagyta a szélhámos ügyvezető igazgatót öt év múltán kiszökni az országból? Most számon kérik rajta, hogy csak a kötelességét teljesítette, csak annyit tett, amennyire felhatalmazása volt, csak a bank vezetését értesítette a feltárt szabálytalanságokról, holott fogadhatott volna verőlegényeket is a renitens bróker megrendszabályozására.
A bank vezetőinek szerepét ne firtassuk. Például Draskovics Tibor, a miniszterelnök jelenlegi kabinetfőnöke egyszerű vezérigazgató-helyettes volt, olykor igazgatósági, máskor felügyelőbizottsági tag, hol a banknál, hol annak cégeinél, úgyhogy neki halvány sejtelme sem lehetett arról, mi folyik a pénzintézetnél. Ahogy László Csaba pillanatnyi pénzügyminiszter sem a bank informatikai rendszerét felügyelte, hanem kizárólag az informatikai rendszer portfólióját, ami generális különbség. László Csaba ma sem a magyar pénzügyekért felelős miniszter, hanem valamely kevéssé behatárolható befektetői csoport magyarországi pénzügyi portfólióját gondozza elmélyült szakértelemmel. Vannak kevésbé érinthetetlen vezérek is, azok sebtében és „önként” távoznak, mielőtt eljárna a szájuk. Két személy marad, akire rákenhetik a felelősséget, közülük Kulcsár túlságosan jelentéktelen figura, így Szász Károly lesz a bűnbak. Volt bátorsága kirobbantani a botrányt, a koalíciós többség is elég merész lesz ahhoz, hogy „törvényesen” leváltsa. Szász Károlyt „hivatalosan és jogszerűen” meghurcolják, rágódjon a közvélemény mondvacsinált alkalmatlanságán, szörnyülködjenek a népek, miféle hallatlan károkat okozott.
A csalás, a sikkasztás, a pénzmosás igazi tettesei és haszonélvezői az ismeretlenség homályában maradnak. Garancia erre a hamarosan megalakuló parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek megállapításait a bevett gyakorlatnak megfelelően 30, 50, 80 évre azonnal titkosítják.
Ezt a botrányt is a szőnyeg alá söprik. Pedig a szőnyeg amúgy is púpos már.