Mélyrepülésben

Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter messzemenően teljesíti azt a neoliberális gazdaságpolitikai alapelvet, miszerint az állam a lehető legcsekélyebb mértékben avatkozzon bele a gazdaság irányításába, a cégvilág dolgaiba. Csillag István tudniillik nem tesz semmit. Több mint egy éve tölti be hivatalát, s azóta mindössze két emlékezetes cselekedete volt. Megszüntette a Széchenyi-tervet és bevezette az állami autópályákra a négynapos matricát. Ez utóbbit a Medgyessy-kormány első átalakításának idején cselekedte, amikor a média az ő személyét szerepeltette a leváltandó miniszterek listájának élén.
Csillag István mégis a posztján maradt, tegnap éppen a frissen életre hívott Versenyképességi Tanács első ülésén elnökölt. Az új grémium tiszte az, hogy javaslatokat tegyen a kormánynak arra vonatkozólag, hogy milyen intézkedésekkel lehetne a magyar cégvilág versenyképességét fokozni, nagyobb teljesítményre sarkallni a vállalatokat, egyszóval érdemben tenni valamit a világban uralkodó általános gazdasági lanyhulás ellen.
Mégiscsak szüksége volna a cégeknek a kormányzati beavatkozásokra? Meglehet. Ennél viszont fontosabb kérdés, hogy miért csak most, több mint egy év után jutott el odáig a gazdasági miniszter, hogy belássa: a magyar gazdasági kormányzat képtelen olyan hatékony programok beindítására, amelyek az általános dekonjunktúra időszakában átlendítenék a cégeket a nehézségeken. Most a cégeken, a befektetőkön a sor, hogy elmondják: mit kellene, kellett volna tennie a kormánynak ahhoz, hogy ne szűnjön meg 12 hónap alatt nyolcezer munkahely Magyarországon, hogy ne telepítsék át gyártóbázisaikat a nagyobb multik tőlünk keletebbre, hogy ne Szlovákiát válaszsza a Peugeot-Citroen konszern új gyárának helyszínéül.
Több mint egy év a bársonyszékben, egy négynapos matrica és egy tökéletesen végrehajtott politikai misszió: a Széchenyi-terv felszámolása – így summázható a gazdasági miniszter eddigi tevékenysége. Ez nem sok, ha azt vesszük figyelembe, hogy a rossz külgazdasági klíma miatt hasonló szituációban szinte megkétszerezett erőt kellene bevetnie a gazdasági kormányzatnak annak érdekében, hogy a magyar cégvilág (s a cégeken keresztül a magyar munkavállaló) a lehető legkevésbé érezze meg a világban tapasztalható általános visszaesést.
A kormányzati kommunikációval ellentétben nagy baj van a gazdaságban. A kormánynak nincs programja a versenyképesség növelésére, nincs tényleges terve a befektetések ösztönzésére és nincs eszköze (legalább) a már meglévő munkahelyek megtartására. A félreértések elkerülése végett, az a közhelygyűjtemény, ami a szaktárca honlapján található, még nem program, de még csak halovány utánzata sem lehet egy átfogó gazdaságfejlesztési elképzelésnek. Magyarországnak, a magyar kormánynak – tíz hónappal az uniós csatlakozás előtt – elképzelése sincs arról, hogy milyen eszközökkel növelheti a gazdasági hajtóerők teljesítményét.