Mi született 1003 évvel ezelőtt?

Jellemző a ma uralgó koalíció abszolút történelmietlen (jelen- és zsozsóhitű) szemléletére a szlogen, amellyel az augusztus 20-i állami ünnepségeket reklámozták. Azt hiszik, hogy 1003 évvel ezelőtt is volt EU? Netán István király önfeladó csatlakozási tárgyalások eredményeképpen, az akkori Verheugenek és Jürgensek beleegyezésével teremtett eurokonform államot? Mi az, hogy 1003 évvel ezelőtt európai állam született?
1003 évvel ezelőtt a keresztény magyar állam született meg. Ami előtte volt, az is európai volt, mert Európában volt. A litvánok még több száz évig pogányként voltak európaiak. Mert Európa tartalmilag nem jelent(ett) semmit, illetve sok mindent jelenthet(ett), leginkább egy eléggé elmosódó határú földrajzi fogalom, s az is csak később. Más oldalról viszont, ha nem modern „progresszív” materialisták vagyunk, Európa nagyon is karakteres, tartalmas fogalom: a nyelvi-kulturális sokszínűség egysége a kereszténységben. Vagyis – a sokszínűség kikerülhetetlen konfliktusaival együtt is – a világnézet, az emberkép és az erkölcs rendjének, egységének világa. A kereszténység pedig a mindenkori egyéni emberi és csoportgyarlóságokkal együtt is a krisztusi erkölcs egyetlen mércéjét hirdeti. Tehát nem ismeri a másféle kultúrákban és a balos modernségben mindig természetes kettős mércét.
1003 évvel ezelőtt tehát keresztény állam született egy karakteres etnikai közösség bázisán, amelynek öntudatos, kisebbrendűség nélküli, nagy formátumú képviselője volt Árpád utóda, István király. A pogányságban is szakrális tisztelettel illetett család e kimagasló tagja sohasem gondol(hat)ta magát európainak, de hogy a hagyományszakítással együtt (annak ellenére) is magyarnak tudta magát, nos, az biztos. István a hittel, hite által lett európai, s nem azért, hogy európai államot teremtett.
Neki Európában a magyarság jövője, megmaradása volt a fontos. Ahogyan nem lehet más cél napjainkban sem. Európa lehet nagyon fontos, de ha mi eltűnünk, akkor vajon van-e, lesz-e értelme itthon európázni? A mi európaivá vedlett proletár internacionalistáink s állandóan amerikázó kozmopolitáink – úgy látszik – nem értik a létezés prioritási rendjét, s azt hiszik, hogy az egyén önző karrierizmusában, élvezetében és gazdagságában van a cél. Az 1003 évvel ezelőtt Európa és az akkori magyarság vezetői is bölcsebbek voltak: ők tudták, hogy tartósat és maradandót csak örök kősziklára lehet építeni – közösségben.
Ezért élt meg a magyar állam 1003 évet Európában, s azért nem lesz jövője, ha a magyarok egyre nagyobb tömegei felejtik el, hogy Európa Jézus Krisztus hitén épült fel. S persze Európának sincs jövője akkor, ha Mammon-hitű fogyasztói idiótává változik, elveszítvén éltető spirituális, transzcendens gyökereit és távlatait. Ha egykori elődeink egy ilyen Európában leltek volna hazát, s alapítottak volna nemzeti államot, akkor ma már nem lennénk. Nem lennénk, mert magyarnak és kereszténynek megmaradni itt, Európa eme huzatos övezetében, mindig óriási áldozatokat követelt. Mi minden volt előnyösebb, mint magyarnak lenni, ahogyan ma is mennyivel jobb (lenne) amerikainak, netán brüsszelinek lenni… Aztán őseink látták az ajánlattevőket, s még inkább hazai híveiket, és megmaradtak maguknak, megmaradtak magyarnak – közösségi küldetésük, rendeltetésük szerint.
Ma is elég az európázó népségre nézni ahhoz, hogy Európával szemben értelmes távolságot tartsunk. Ha Európának ilyen kiáltói vannak, rossz napok jönnek rá. Azért, mert az európázó atyafiak soha semmiben mást, mint a saját egyéni és brancsérdeket nem kerestek. S jaj annak a közületnek, amelytől csak előnyöket várnak. Európa ma nálunk sokaknak nagy üzletnek látszik. István királynak s elődeinknek nem üzlet volt Krisztus hite (még ha sokaknak kényszert is jelentett az elején). Ezért aztán nem is csatlakoztak Európához, hanem tagjai lettek a keresztény világnak. Nehéz lehet ma sokaknak a kereszténységben látni Európát, de le kell nyelni, ha egy évezredes emlékünnep kapcsán kezdünk el manipulálni. Tudomásul kellene venni, hogy 1003 évvel ezelőtt a folytonosságot a magyarság, az újítást, a változást a
kereszténység, s nem Európa jelentette, hiszen akkor mi már elég régen Európában voltunk. (Hogy éppen mennyi ideje, az lehet vita
tárgya.)
Úgy van az tehát, materializmusban fogant kedves európázó honfitársaink, hogy a gyökereket, a létezésünk/megmaradásunk kereteit nem a tudományos hitetlenség alkotta meg, s így sem a magyarságot, sem a kereszténységet nem onnan kell magyarázni. Hanem teljesen fordítva áll a helyzet. S ezért hazánk és népünk európaiságának mélységét és minőségét nem a felszínes modernkedés, utánzás foka jelenti. Ha az lenne a mérték, akkor mi most egy pusztuló, romladozó Európához kapcsolódunk. Egy patinás, ám már fáradékony részvénytársasághoz, amely egykor jobb napokat látott, s ezért is amerikázhatnak itt egyesek, mert ott nagyobb látszatenergiák vannak.
István király egykor megszületett országa nem a részvényesek jó hozamokat váró tőzsdeesélyes (kompatibilis) állama volt, hanem egy olyan közület, amely évszázadokon át képes volt súlyos áldozatok kiváltására azokból, akik a Kárpátok koszorúján belüli sokféleségben is hazájukat látták. Ez az állam és annak szolgáló megalkotója nem egy haszon és élvezet után futkosó, dekadens Európát fogadott be lelkileg, hanem egy új rendnek és a kötelességteljesítésekből születő szabadságnak a lelkét. Ma a harsányan európázók még tágabb individuális korlátlanságot várnak Európától. Ennek jegyében hajlandók közösséget is áldozni. Messzemenően eltérve a keménykezű István királytól, aki – ha kellett – Európa orrára koppintott, ha az a magyarok jussa után nyúlt. A szentté avatott király még lelki vezetőjének, a pápának is ellentmondott, amikor annak földi uralmi igényei miatt Mária oltalmát választotta.
István király tényleg európai volt, mivel sok mai magyar honos atyafival szemben öntudatosan, kisebbrendűségi érzés és üzletes érdek nélkül védte népe, országa érdekeit. Tanulhatnának tőle azok, akik a nagy európázás közben is leginkább csak saját zsebükre gondolnak.