Nincs megoldhatatlan jogi és politikai akadály

A magyar kormány jórészt jogi akadályokat hoz fel válaszként a délvidéki magyarok kettős állampolgárságra vonatkozó kérésére. A Külügyminisztérium az EU-ra is hivatkozva utasítja el a vajdasági igényt. Tóth Tamás külügyi szóvivőtől, Bársony András politikai államtitkártól, Kovács László külügyminisztertől ezt hallhattuk. Mi a helyzet e téren a nemzetközi jogi gyakorlatban, s hogyan rendelkezik, illetve rendelkezik-e erről az unió? A kettős állampolgárság jogi vonatkozásairól kérdezte lapunk Szalma József újvidéki jogászprofesszort.

Hogyan viszonyul az Európai Unió a kettős állampolgárság intézményéhez?
– Az EU toleráns a kettős állampolgárság kérdésében. Az unióban ennek intézménye teljesen elfogadott, mindegyik tagállam állampolgára egyszerre az unió állampolgára is. A tagországok kettős állampolgárságra vonatkozó egyezményei is szerves részei az EU jogrendszerének. Az EU-ajánlás pedig arról szól, hogy ha nincs kétoldalú megállapodás, elkerülendő a kettős kötelezettség. Nevezetesen a kettős vagy többes állampolgárságú személy, ha teljesítette adott kötelezettségét az egyik állampolgársága szerinti országban, azt a másikban is teljesített kötelezettségnek kell tekinteni. Az EU-szintű szabályozás (ajánlás) csupán arra vonatkozik, hogy kettős állampolgárság esetén mentesít a kettős terhektől. Az állampolgárság megszerzése feltételeinek meghatározását az államok belső törvényhozására bízza. Az EU-normák bilaterális, azaz szekundáris joganyagában vannak olyan jogszabályok is, amelyek lehetővé teszik, hogy egy kettős állampolgár válasszon: kötelezettségét mely országban kívánja megvalósítani. Vonatkozik ez az adózás kötelezettségére is. Vannak országok, amelyek messzemenően liberális szabályt érvényesítenek a (második) állampolgárság megszerzése tekintetében, mégpedig származási alapon. A legtöbb európai országban a belső törvényhozás a ius soli (területen tartózkodás) elve mellett az ezzel egyenértékű ius sanguinis (származás) elvét érvényesíti. Tehát a ius sanguinis alapján benyújtott állampolgársági kérelmek elbírálása rendszerint kedvezményes alapon történik, és nem mindig kötelező a hosszas ott-tartózkodás.
– Egyik elemzésében azt fejtegeti, hogy az anyaországi vonatkozó törvények módosítása nélkül is megadható lenne a magyar állampolgárság anélkül, hogy a kérelmezőnek a törvényben előírt legalább egy évet Magyarországon kellene élnie. Milyen jogi lehetőséget lát erre?
– Az 1993-as törvény, valamint annak 2001. évi módosításai nem adnak lehetőséget arra, hogy a magyar származású külföldi állampolgár magyar állampolgárságot is szerezzen legkevesebb egyéves magyarországi jogszerű tartózkodás nélkül. Akkor sem, ha a kérelmező magyar származású, s szülei, nagyszülei magyar állampolgárok voltak, s magyar állampolgárságukat a trianoni határok megvonása miatt vesztették el. Természetesen a törvény egyéni kérelem és elbírálás alapján teszi lehetővé az állampolgárság megszerzését. A hatályos törvény problematikus része csupán a kötelező magyarországi tartózkodásban van. Ha a vajdasági politikai és társadalmi kezdeményezés szempontjából szemléljük a kérdést (a vajdasági magyarok úgy szeretnék megszerezni a magyar állampolgárságot, hogy közben ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket), akkor szükségszerű az egyébként kétharmados állampolgársági törvény módosítása. Ám törvénymódosítás nélkül is lehetséges lenne a vajdasági magyarok kérésének eleget tenni. A vajdasági magyarok hagyományos (valamikori) magyar területen nem csak egy éve élnek. Tehát nem szükséges a jelenlegi magyar területre való áttelepülésük ahhoz, hogy a hatályos törvény szerinti egy évnek eleget tegyenek. Áttételesen és relativizáló meghatározással kevesebb szülőföldi hűséget jelent az évre szóló áttelepülés (habár ez is indokolt és pozitív a kapcsolattartás, munka stb. céljából), mint a megpróbáltatások árán való otthon maradás. Erre gondoltam, amikor kifejtettem, hogy a vajdasági magyarok kérelme törvénymódosítás nélkül is megvalósítható lehetne.
– Jogilag számít-e, hogy a határon túli magyarok – illetve apáik, nagyapáik – önakaratukon kívül vesztették el magyar állampolgárságukat, s kaptak helyette másikat, anélkül természetesen, hogy elhagyták volna szülőföldjüket?
– Szerintem erkölcsi és jogi szempontból is számít. Aki egy kicsit is ismeri a délvidéki magyarság sorsát, jól tudja, hogy nem individuális és nem kollektív akaratukból vesztették el magyar állampolgárságukat. Az első világháborút követő időszakban a trianoni határok meghúzásával a határon túlra rendelt magyarság sínylette meg az állampolgársági problémákat, mivel esetükben érvényesítették a Zebalosz görög jogtudós „egy állam, egy állampolgárság” doktrínáját. Ma ezt a doktrínát a görög állam sem követi, mert számos görög polgárnak van kettős, sőt többes állampolgársága. A délvidéki magyaroknak sokáig még az alapvető választói jogosultságokat sem biztosították. Anélkül vesztették el magyar állampolgárságukat, hogy erről nyilatkozhattak volna.
– Egyesek valamiféle aktuálpolitikai szándékot vélnek felfedezni a vajdasági kérés mögött. Valóban létezhet egy ilyesfajta motiváció?
– A vajdasági magyarok kérelmét erkölcsi, emberi és kisebbségi jogi szempontból indokoltnak tartom. Nem látok megoldhatatlan jogi, még kevésbé politikai akadályt. Téves az a nézet, amely a kettős állampolgárságnak valamiféle aktuálpolitikai hátteret tulajdonít. Itt a sorozatos – nem vajdasági magyarok által előidézett – következmények orvoslásáról van szó, ha ez anyaországi intézkedéssel orvosolható. A vajdasági magyarok nem csupán a schengeni „veszélyeztetés” miatt kérik a kettős állampolgárságot, s egyáltalán nem azért, mert szavazni kívánnának Magyarországon. Az igazi szándék a magyar nemzethez való tartozás, amely nemcsak nyelvi, kulturális, tudományos stb. kötődés, hanem szeretnék, ha jogi is lenne. Téves az a nézet, amely szerint a kettős állampolgárság elérése esetén a délvidéki vagy más magyar kisebbségi közösségek tagjai tömegesen elköltöznének szülőföldjükről akár Európába, akár az anyaországba. Inkább az elzártság fogja őket erre sarkallni. A magyar kormányzat felelős tisztségviselői olyan kijelentéseket tesznek, hogy Európa nem szereti a kettős állampolgárságot, a kettős állampolgárság megterhelné a magyar költségvetést, a vajdasági magyarok csupán a szavazati jog miatt kérik ezt, s kérelmüknek semmi köze nincs a nemzethez való tartozáshoz, és sorolhatnám még, az utóbbi időkben milyen téves és sértő nyilatkozatok hangzottak el. Egyesek úgy vélik, hogy nekünk természetes kötelességünk helytállni akármilyen általunk elő nem idézett kedvezőtlen körülmények közepette. Ismét magunkra hagyatottnak érezzük magunkat. A kettős állampolgárság elérése nekünk nem anyagi vonatkozású, inkább erkölcsi. Gondoljunk bele: ennyi diszkriminációs intézkedés után most ismét álljunk sorba egyszeri vagy többszöri anyaországi beutazásért. Schengennel kapcsolatban egy-két dolgot még egyszer kiemelnék: az európai kisebbségvédelmi egyezmény, amely szavatolja a nemzeti kisebbségi közösségeknek a határon átívelő akadálytalan anyaországi és európai kapcsolattartást, lex specialis jellegű a schengeni vízumkötelezettséget előirányzó egyezményhez képest. Ennek folyományaként a kisebbségvédelmi európai egyezmény derogálja Schengent. Ez a dokumentum jogalapul szolgálhat a magyar állampolgársági törvény szükséges módosításának (ha másként nem lehetséges a vajdasági magyarok kérelmének érvényesítése). Európa ismeri és elismeri a kettős állampolgárság intézményét, az állampolgárság megadásának feltételeit pedig a belső törvényhozásra bízza. Sőt jobban megérti a kettős állampolgárságot, mint a kedvezménytörvényt.