Orosz–amerikai versenyfutás a kaszpi térségben

A Szovjetunió szétesése után az olajban és földgázban gazdag, a geopolitikai csatározások középpontjában álló kaszpi régiónak szép, az alakuló új köztársaságoknak a kis emirátusokhoz hasonló jövőt jósoltak. A lehetőségek továbbra is óriásiak, a közel-keleti olaj kiváltása, az ígért eldorádó azonban még várat magára.

Baku a 90-es évek elején euforikus állapotban volt, igazi olajlázban égett. Valahogy olyanban, mint a XX. század elején, amikor egymást taposták a meggazdagodás reményével ide özönlő befektetők, köztük a Nobel testvérek is. Ma az azeri fővárosban, a Kaszpi-tenger e régi kikötőjében még ott vannak a múltat idéző fatornyok, megjelentek azonban már a hatalmas tankerek, de a kalandorok és a kémek is. Mindez jelzi a térség iránti felfokozott érdeklődést, s valahol azt is, hogy a nagy áttörés még nem következett be. Az autoriter irányítás alá került volt szovjet köztársaságok az átalakulás gazdasági nehézségeinek sorával találták magukat szemben, s a kaszpi olaj csak nem akarja egyelőre meghozni azt a nagyon várt jólétet. Az uralkodó elitek ugyan máris látványosan meggazdagodtak a természeti kincsek kitermelésének privatizálásán, a makrogazdasági mutatókon is segít az olajexport, az átlagos életszínvonalon azonban nem nagyon érződik a fekete arany jótékony hatása. Ez még nem az új eldorádó, nem egy új Kuvait. Elhúzódik a vita a Kaszpi-tenger státusának kérdéséről, a természeti kincsek megosztásáról; egyelőre csak Oroszország, Kazahsztán és Azerbajdzsán egyezett meg a tengerfenék felosztásáról. Az iraki háborúval Amerika előtt megnyílt új lehetőségek is elterelik a figyelmet a térségről, ráadásul ez a helyzet az olajárak csökkenése felé hat. Egyelőre azok a remények sem nagyon váltak valóra, hogy a hirtelen jött gazdagság majd csökkenti ezen országok függését Oroszországtól.
A világ harmadik legnagyobb, nagyrészt még feltáratlan olajkészleteivel rendelkező kaszpi térség feletti befolyásért folyó verseny két nagy játékosa az utóbbi időben a posztszovjet térség déli régiójában érezhetően teret vesztett Oroszország, és itt is előre tört az Egyesült Államok. Regionális szinten ezt színezik Törökország és Irán ambíciói, az új köztársaságoknak (Kazahsztán, Azerbajdzsán, Türkmenisztán) azonban egyelőre nem nagyon sikerül beleszólni ebbe a vetélkedésbe. A nagyok vitája elsősorban a természeti kincsek elszállításának nyomvonalán, a gazdasági és geopolitikai jelentőségű vezetékek körül folyik. Az amerikaiak legnagyobb térségbeli ütőkártyája a Bakuból Tbiliszin keresztül a földközi-tengeri török kikötőig, Ceyhanig futó 1730 kilométer hosszú, mintegy hárommilliárd dolláros beruházással a tervek szerint 2005-ig elkészülő kőolajvezeték. Ezzel szemben áll a térség olaját jelenleg is szállító, Közép-Ázsiától a Kaukázuson túl a fekete-tengeri Novorosszijszk kikötőjéig vezető északi útvonal. Irán egy északról délre tartó csővezeték építését tervezi, s a kicsik, Azerbajdzsán, Grúzia és Ukrajna is aktivizálták magukat a Bakutól a grúziai Szupsza kikötőjén át Odesszáig, majd onnan Brodin keresztül Nyugat-Európába vezető, nagyjából már kész szállítási útvonal beindításán. Ezek a lehetőségek lényegesen csökkentik az amerikai– török reláció hatékonyságát, amely csakis akkor lehet gazdaságos, ha az azeri olajon kívül a Kazahsztán által kitermelt mennyiséget is ezen szállítják. Amennyire azonban egyértelmű Baku Amerika-barátsága, annyira nem lehet biztos a több lábon állni szándékozó regionális hatalom, Asztana szándékaiban. Kazahsztán a térségben hatalmas készletekkel rendelkezik, csupán a feltárásra váró kasagáni mező 10 milliárd barrelnyi olajat rejt magában. A nagyhatalmakat, óriás olajcégeket is meg-megfricskázó, a nagyhatalmaktól egyenlő távolságtartásra törekvő kazahok nemzeti érdekeiket tartják szem előtt, s eddig kiszivárgott szándékaik szerint megosztanák kitermelt készleteiket a különböző útvonalak között.
A régió földgázpiacán a Gazprom révén Oroszország szerzett szinte kizárólagos pozíciókat. Tavasszal például megegyezett Türkmenisztánnal, hogy húsz éven át ezer köbméterenként 44 dolláros árfolyamon felvásárolja a kitermelt mennyiséget, amelyet mellesleg Nyugat-Európában ennek duplájáért ad tovább. A Gazpromnak sikerült megállapodnia Grúziával is a gázszállításról, Törökországgal is komoly szerződései vannak, s uralja a térség vezetékeit is. Mindez nagy csapás az amerikai tervekre, Washington ugyanis a Baku–Ceyhan olajvezeték elkészülte után hasonló gázszállítási alternatíva kiépítésére készül.