Portfólió

Vannak láncdohányosok, és vannak láncolvasók. A láncdohányos egyik cigarettáról gyújt a másikra, míg a láncolvasó egyik publicisztikáról „gyújt” a másikra. Ha egy láncolvasónak azt mondom: buzogány, nem a bunkó, hanem a nád jut eszébe asszociatíve, mert jól tudja, hogy előző énezer-publicisztikám egy balatonkenesei eredetű buzogány kapcsán a parlagfű-hisztéria távlatosabb vonatkozásairól elmélkedett. Jézusnak az elkóborolt bárány kedves volt, én nem mondom, hogy az egyszeri olvasó kedvesebb a rendszeres olvasónál, de azt se mondom, hogy a fa szebb az egynyári növénynél. Mindent műfaj szerint kell tisztelni. Épp ezért én azon vagyok, hogy az átívelő motívumok ellenére is az egyszeri olvasó számára bármelyik Enciklopédia énezer darab önállóan érthető s értelmezhető legyen. Akkor tehát: Balatonkenese. Az egyszerieknek elmondom, hogy nemrég az ottani könyvtárban dedikáltam, s osztályrészemül jutott a megbecsülés jeleként egy buzogány, nádbuga. Előzőleg e buzogány felrobbanásának történetét írtam meg, a hozzá kapcsolódó gondolatok közepette. Most arról lesz szó, járulékos gondolatok közepette ugyancsak, hogy miként jutottam át Balatonkenesére. Vonattal, igen. Igaz, barátaim felajánlották, hogy Káptalanfüredig átvisznek kocsival, hisz tíz perc az út, ám én ragaszkodtam régi mániámhoz, nem a Stefániához, hanem: az én rózsám vasutas, vasutas, vasutas, mikor nem sok az utas, megölelget ő… Teheti, mert vasutyi, vasutyi, vasutyi, magyar állam fizeti, mozdonyvezető…
Asszonyfia János ül tehát a vonaton Káptalanfüred és Balatonkenese közt, s mit lát az ablakból kitekintve? Hát egy szörnyű autóbalesetet. Egész dedikálás alatt később hallhatóak voltak az átirányult forgalom zavaros háttérzajai. Együtt érző fájdalom s ujjongó hála kavarog ilyenkor az asszonyfiában, no meg valami olyasféle érzet, hogy hát igen, ismét beigazolódott a tétel. Az elv, amely szerint élek. Persze más másik elv szerint él, és az is működhet. A feltételes mód mágiára csábít. Meglehet, bizony, nem a balesetet szenvedett autóban ültem volna, hanem épp a továbbjutottban.
Kihajolni veszélyes. A minap vidékre mentem barátom, Pogi bohóc invitálásának eleget téve megtekinteni a Wertheim cirkusz ottani előadását, és busz vitt ki oda. Már csak állóhely akadt, így álltam, amikor a buszsofőr rám szólt: húzza be a fejét. Tehát ki voltam hajolva, ami veszélyes.
A gyertyák csonkig égnek. A csontok porig hullnak. Vajon mekkora veszélyt vállalunk az életért? Létezni: kockázati befektetés. Életstratégiánk: kockázati protfólió. Én például ebből a kockázati prortfólióból lehetőség szerint megpróbálom mellőzni a közlekedési balesetet, vagyis nem ülök kocsiba. Viszont egyszer, véletlenül, kihajoltam az ablakon, ami veszélyes. Tűzveszély, vízisikló, légiveszély. Kürtőskalács, fürtös bomba.
Mindmáig előttem van boldolgult emlékű Schirilla György, amint az angyalföldi József Attila Művelődési Házban az ugyancsak boldogult emlékű Voks Humana mozgalom felkérésére előad, s fejtegeti, a cukor halálos méreg, rosszabb a heroinnál. Schirilla Györgyöt azóta átúszta a Duna, viszont sok cukorfalatnak még mindig áll a zászló. Churchill életkorát a koleszterin-Gorgók és maligán-melákok sokszor lehívják a számítógépes adattárból, amikor épp valamire hivatkozni kell. Én eszek húst, ám nem fogyasztok alkoholt. Viszont olykor hat-hét kávé is lemegy. Lecsúszik.
A kockázati portfólió elemei. Részvényei. Kávérészvény, alkoholbon, húscafat. Végső válasz nincs halandóságunkból fakadó veszélyeztetettségünk nagybecsű kérdésére, legföljebb egyedi egyensúlyok lehetségesek az önsorsrontás és az önsorsóvás, a hazárdjáték és a pánik között. Meddig nem, és min túl igen? A takaró nagy, a kilógó nagylábujjon pedig jól mutat a dögcédula.