Tizenöt év az akasztófa árnyékában

Tizenöt évet – ötezer napot – töltött az akasztófa árnyékában, egy erdőszéli tanyán megbújva Václav Jakes 79 éves dél-csehországi parasztember, akit a bíróság 1951-ben halálra ítélt a csehszlovák kommunista állambiztonsági hivatal (STB) által kezdeményezett koncepciós perben. Bár 1966 óta szabadon él, s a rendszerváltozás után, 1994-ben rehabilitálták, életének történetét részletesen első ízben csak most mesélte el a Respekt című prágai hetilapnak.

Václav Jakes kálváriája 1951 tavaszán kezdődött, amikor bátyját feleségével és gyermekükkel együtt a határőrség Nyugatra való illegális menekülés közben elfogta. A vallatáskor azt mondták, hogy a menekülés tervéről a fiatalabb testvér is tudott. Václavot azonnal kihallgatták, de néhány órán belül szabadon is engedték. Alig egy-két hónap telt el, s Václav Jakes körül is kezdett szorulni a hurok. Júniusban ezért bevetette magát az erdőbe, ahol októberig élt. Valaki azonban elárulta rejtekhelyét, mert egy napon arra ébredt, hogy az erdő katonákkal és rendőrökkel van körülvéve. Szerencséjére sikerült még kicsúsznia a gyűrűből. Barátai segítségével egy erdőszéli tanyán bújt el, Jan Pecka családjánál Dél-Csehországban, nem túl messze az osztrák határtól. Az állambiztonsági hivatal a köztársaság felforgatásával és egy ügynök meggyilkolására tett kísérlettel vádolta meg, s mint menekülő politikai bűnözőt körözte. Távollétében a halálos ítéletet is kimondták, mert Milevskóban állítólag részt vett egy kommunista helyi szervezet székháza elleni támadásban. Václav Jakes azonban 1951 októberétől kezdve tizenöt évig nem hagyta el rejtekhelyét. A másfél évtizedet a bujdosó a ház körüli munkákkal töltötte el. A prágai sajtó ma Peckáék vállalását hősiesnek minősíti, de a család tagjai nem szívesen beszélnek a dologról, s természetesnek tartják tettüket. „Nem akarok erről sokat beszélni. Természetes volt, amit tettünk, hiszen Jakesnek szüksége volt a segítségre. Nehéz idők voltak, sok embert likvidált az új hatalom” – nyilatkozott a Respektnek a 77 éves ifjabb Jan Pecka.
Miután a hatvanas évek elején Csehszlovákiában enyhült a belpolitikai helyzet, s az ötvenes évek koncepciós pereinek áldozatai nagyrészt kikerültek a börtönökből, Václav Jakes húga is ismét keresni kezdte a bátyját. A korábbi években leveleztek ugyan, de hogy valójában hol tartózkodik Václav, azt a családban senki sem tudta. Miután sikerült találkozniuk, hónapokba telt, míg rábírták: jöjjön elő rejtekhelyéről, s tisztázza helyzetét, hiszen bizonyíthatóan ártatlan. Végül beadta derekát, s 1966 nyarán Písekbe utazott a család által felfogadott jogászhoz, hogy megbeszéljék a részleteket. Az állambiztonsági hivatal azonnal letartóztatta, s három hónapig tartott, míg tisztázódott, hogy valóban nem vett részt a Milevskóban elkövetett merényletben. Václav Jakes 1966 őszétől kezdve így ismét szabad emberré vált. Az első időben húgánál lakott a nyugat-csehországi Plzenben, s munkásként kereste kenyerét. Később Prágába költözött, ahol a vasútnál talált munkát. 1972-ben megnősült, a Pecka család egyik közeli rokonát vette feleségül. A bíróság 1994-ben rehabilitálta. Jelenleg feleségével együtt a közép-csehországi Príbramban él. Arra a kérdésre, hogy rejtekhelyét, illetve bujdosásának részleteit miért nem árulta el már rehabilitációja idején, csak annyit mondott a történetét közlő Respektnek: „Akkor még nem voltam biztos abban, hogy a kommunista rendszer nem tér vissza. Most úgy érzem, hogy az a rendszer már valóban a múlté.”