Bolgár Rádió, Budapest

Meg vannak számlálva a Kondor-légió napjai – szól át az asztalomhoz egy konkurens lapnál dolgozó újságíró a Pagodában, a Magyar Rádió legendás büféjében. Mindannyiunkéi meg van számlálva itt, a Földön – felelem neki a halandók savanykás bölcsességével, de a kolléga nem vevő a filozófiámra. Nemsokára úgy jelentkezik be a Krónika, hogy Bolgár Rádió, Budapest – mondja jelentőségteljesen –, de ezt úgysem mered megírni…
Mivel az én fejemben idestova már húsz éve sajtószabadság van, ezzel a merészségdologgal nem untatnám önöket. Ehelyett felidézném egy kedves szófiai élményemet. Egy bolgár kiadó tavaly azzal tisztelt meg, hogy ékes cirill betűkkel szedve kiadta egy karcsú haikukötetemet – s a könyvbemutatón több mint száz lelkes bolgár versolvasó tette tiszteletét a Magyar Intézetben. Megjelent magnójával a Bolgár Rádió riporternője is, aki természetesen soha nem hallotta még a nevemet – s én is jobbnak láttam, ha inkább Kertész Imre friss Nobel-díja fölött örvendezünk. Azzal zártam a nyilatkozatot, hogy most már a bolgárok következnek Stockholmban, s ezzel alighanem beloptam magam a vendéglátó ország hallgatóinak szívébe. S így van ez fordítva is: az, hogy „Bolgár Rádió, Szófia”, számomra már mindig szimpatikus szókapcsolat marad.
Mintha kifordult volna magából a világ: ott, a Balkánon létezik egy titkos, emberléptékű Európa – nálunk meg tombol az eszmei Balkán. Nemhogy lövészárkokat temetnének; a baloldalon még a hadijelentéseket is meghamisítják, nem törődve a frissen elhunyt tábornokok emlékezetével sem…
S a konfabulációnak nincs határa. Azt olvasom a minap egy liberális vezércikkben Várkonyi Tibor tollából, hogy Teller Ede folyamatosan ízelítőt kapott „az ellenzéki napilap gyakran nem is burkolt antiszemita írásaiból”. Vajon mire gondolhatott Várkonyi? Ez itt egy jogállam, s egy jogállamban a tényállításokat bizonyítani kell tudni. Vajon hány antiszemita Magyar Nemzet-es cikk-kivágat lapul Várkonyi dossziéjában? Vajon miként tudja alátámasztani a „nem is burkolt” antiszemitizmust? Ha a Pallagi Ferenc főszerkesztette Blikk nem létező debreceni örömlánya hárommilliót ért a független magyar bíróság szerint, a nem létező antiszemita írások esetében alább adhatja-e hatmilliónál? S nem maga a posvány, ha ez a minősíthetetlen rágalom egy olyan Ringier-lap fényképes publicisztikájában adatik elő, amely egy másik Ringier-lap hitelvesztési botrányát kommentálja? A sárdobálás filozófiája az, hogy bár a nagy része lepereg – valami mindig fennmarad belőle. Talán be kellene kérnem Szófiából a szalagot, hogy Magyar Nemzet-es létemre jó hazafiként örültem Kertész Nobel-díjának?
Várkonyi személye azért emblematikus, mert kormánypárti lapjának Szent István-napi útmutatásában ő fogalmazta meg fehéren-feketén, hogy Medgyessy Péternek miként kellene bevennie a többpártrendszeri demokrácia még elfoglalatlan intézményes bástyáit. (Hogy a liberálisok is értsék: kiiktatni a fékeket és ellensúlyokat, amelyek választási ciklusokon átívelően, azokat keresztbe metszve igyekeznek megóvni az országot a mindenkori kormányzat túlhatalmától.) „Eltekintve most a törvényes akadályoktól, hiszen Polt Pétert, Kondor Katalint, Szász Károlyt hat esztendőre választották meg annak idején, éppen azért, hogy tartósan a helyükön maradhassanak, óriási a kockázat.” Ezt jól látja Várkonyi: óriási a kockázat. De nem azért, mert a tízszázalékos részesedésű ellenzéki sajtó nehéztüzérsége szétlőné a kormányt (diabolizáltan megnövelt szerepünk ránk nézve hízelgő, noha inkább a kilencvenszázalékos sajtótöbbség tanácstalanságáról tanúskodik), hanem azért, mert a gazdaságilag és morálisan csődöt mondott balliberális hatalom végletesen megrendítené a jogállamba vetett hitet. (Kondor Katalint amúgy természetesen nem hat, hanem négy évre választották. Még akkor is csak ennyire, ha ez az idő sokkal hosszabbnak tűnik. Néha átnézhetné valaki a vezércikkeket tartalmilag.)
A „törvényes akadályok” emlegetése árulkodó elem a kormányzati offenzívára nézve, bár „jogi furfangok” Várkonyi szerint mindig vannak. Ezeket egyelőre nem látjuk körvonalazódni: a támadás alá vont független intézményvezetők, Szász Károly, Polt Péter, Kondor Katalin (s hozzáteszem: Járai Zsigmond) állni látszanak a sarat. Közülük természetesen Kondor van a legingatagabb helyzetben. Bár a médiatörvény elvileg stabil egyszemélyes médiaelnöki hatalmat feltételez, a kuratóriumi elnökség változó összetétele, az évente újrasorsolandó társadalmi kurátorok körüli machinációs lehetőségek számottevő bizonytalansági tényezőket jelentenek. Ezek a tényleges munkától, a tartalmi kérdésektől függetlenül – a legkorábban jövő tavasszal – lehetőséget adnak (Medgyessy szavával: a lojalitását nem bizonyító) Kondor idő előtti eltávolítására. Egyelőre a szimbolikus harc fázisában tartunk: a Kondor-légió kifejezésről ordít, hogy ugyanabban a nyelvi műhelyben készült, mint az Orbán-jugend. (Ez utóbbit Kéri Lászlónak tulajdonítják, de állítólag vannak internetes előzményei.) A szimbolikus ostrom ügyének némiképp ártott az ál-Teller-levél botránya: az a tény, hogy egy nyugdíjas rádiós a közrádió infrastruktúráját felhasználva kísérelt meg botcsinálta politikaformálóként fellépni, minden józan polgárból a rendcsinálás igényét csalja elő. Meg is indult egy belső vizsgálat, de Kondort máris rendpártisággal vádolják az ellenlábas szakszervezetek. Igaz, főként a Barát József-üggyel kapcsolatban: ott egy hasonló vizsgálat kiderítette, hogy Barát telefonos nyomásgyakorlással megakadályozta a közrádió fontos külföldi tudósítói posztjának betöltését, megfélemlítve a pályázat nyertesét. A rendkívüli felmondás mégsem vált vezető hírré – valahogy megváltoztak az idők. Ma már kevésbé lehet belülről ostromolni a várat, mint a boldog exlex időkben. Nem olyan egyértelmű, hogy egy zárt kör birtokolja a jó pénzzel és kiemelkedő presztízzsel járó tudósítói hitbizományokat, a legfontosabb külhoni állomáshelyekről biztosítva ezzel az ideológiailag megbízható tájékoztatást. Kiderülhet, hogy mások is tudnak angolul vagy németül, s ők is konyítanak a szakmához. Nehéz például Bolgár Györgyből is mártírt csinálni, ha egyszer közös megegyezéssel távozott. Ettől függetlenül nincs kizárva, hogy ha netán közszolgálati elnökként győzedelmesen visszatér, első dolga lesz Barátot rehabilitálni. (No meg alkalmatlanság címén eltávolítani azt a kolleginát, aki távozása hírét nyilvánosan a „na végre” sóhajjal kommentálta.)
A Magyar Rádió egyelőre állja az ostromot. Elfogadták 5:4 arányban az elnök asszony beszámolóját is – igaz, a Népszabadság csakis a kisebbségben lévő kormánypárti véleményt ismertette. Ez az 5:4 jövőre megfordulhat; de addig még egy forró ősznek nézünk elébe. Ki tudja: még az is lehet, hogy a demokrácia győz.