Bukaresti alternatíva

Meglepően higgadtan, s ennek következtében zökkenőmentesen tömörült szövetségbe a román ellenzék két pártja. A jobbközép irányvonalat képviselő liberálisok és a balközépről politizáló demokraták intézményesített együttműködése az egyetlen életképes alternatívát jelenti a ma is igen magas népszerűségi mutatókkal rendelkező kormánypárttal szemben. A helyzetet jól felismerő két pártelnök személyesen vezényelte le a szövetség megalakulásának néhány hónapos folyamatát. A liberális Theodor Stolojannak és a demokrata Traian Basescunak sikerült mellőzniük a pozíciók leosztásáról szóló vitákat, s ez különösen biztató jel, ismerve az 1996 és 2000 között kormányzó Román Demokrata Konvenció végeláthatatlan belháborúját.
Való igaz: a most útjára induló szövetség csak annyiban hasonlít elődjéhez, hogy ismét a Ion Iliescu nevével fémjelzett hatalommal veszi fel a harcot. Az 1996-ban választási győzelmet arató konvenciót tucatnyi pártból és civil szervezetből barkácsolták öszsze, a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt idős vezetői pedig sikertelenül próbálták egyeztetni a demokratikus román értelmiség naiv elképzeléseit a sok esetben pusztán presztízskérdések kapcsán indulatokat kavaró opportunista pártpolitikusok elvárásaival. A jelenlegi szövetség mindössze két pártból áll, az együttműködés keretei lazák, rugalmasak, a pártelnökök megfelelő elismertséggel, hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy döntéseiket keresztülvigyék. Ezáltal – mint bukaresti elemzők is rámutatnak – gyakorlatilag az exminiszterelnök, Stolojan és a volt közlekedésügyi miniszter, Basescu személyes viszonyán múlik a szövetség működése. Mindketten az Iliescu-féle Nemzeti Megmentési Front vonzáskörében kezdték politikusi tevékenységüket. Theodor Stolojan, a Nemzeti Liberális Párt mostani vezetője 1990 májusától 1991 áprilisáig pénzügyminiszterként tevékenykedett a jelenleg demokrata párti színekben politizáló Petre Roman kormányában, majd 1991 októberében miniszterelnöki kinevezést vehetett át Ion Iliescu államfőtől. Az 1992-es választásokig ő irányította a baloldali kabinetet. Külügyminiszterét annak idején Adrian Nastasénak hívták. A Demokrata Párt első embere, Traian Basescu a Stolojan-kormányban vállalt szerepet. Bukarest jelenlegi főpolgármestere a közlekedésügyi tárcát irányította, s miniszteri megbízólevelét úgyszintén Iliescutól vehette át. Ennyit a közös szálakról.
Román ellenzéki körökben aggodalomra adhat ugyanakkor okot, hogy a Demokrata Párt koalíciós partnerként 1996 és 2000 között sok borsot tört a konvenció vezetőinek orra alá, s az akkori kormányzati kudarcok nem egy esetben éppen a demokraták kerékkötő politizálásához fűződtek. Másrészt a „színes” egyéniségéről ismert Basescu ketyegő bomba lehet a szövetség működésében, csökönyös és kompromisszumokra nehezen hajló természete könnyen okozhat kezelhetetlen politikai helyzeteket. A román ellenzéki szövetségnek egy éve van arra, hogy határozott programot, alternatívát mutasson fel azzal a posztkommunista kabinettel szemben, amely három év alatt ellenőrzés alá vont mindent, amit lehetett, és több-kevesebb sikerrel elhitette, hogy Romániának hosszú távon sincs más választása, mint Ion Iliescu és Adrian Nastase.