Egy hely, ahol kitalálhatod magad

A XIX. század építészóriása, Ybl Miklós már túl volt a fóti templom és jó néhány főúri kastély megépítésén, sőt országos hírű mesternek számított, mire kérvényezték, hogy diplomáját a hazai szakma elismerje. A nevét viselő oktatási intézmény viszont hármas jubileumot ül az idén: a Szent István Egyetem Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kara elődiskoláit is számítva a 125. tanévéhez, ezen belül 40. felsőoktatási tanévéhez érkezett, s harminc éve folyik mérnökképzés a patinás Thököly úti épületben. Soha ennyien nem ültek a padokba: csaknem ezer első éves vágott neki az új tanévnek.
– Minden héten találkozunk hamisított Ybl-diplomával, márpedig amit hamisítanak, az értékes – vélekedett Telekes Gábor főigazgató a Szent István-napok záróaktusaként megrendezett, kiállítással is színesített szakmai konferencián. S mivel a műszaki gondolkodás a számokra épül, mindjárt alá is támasztotta mondandóját: az idei felvételin a hasonló iskolák 72 pontjával szemben 90 pont felett lehetett bejutni az Yblre, ami egyes egyetemi szakoknál is magasabb küszöböt jelent.
A hármas jubileumra kiadott évkönyv tanúsága szerint nem könnyű összefogni azt a szerteágazó tevékenységet, ami manapság a főiskolai karhoz kötődik. Az építészmérnöki szak persze ma is a legnépszerűbb, de nagy az érdeklődés az építőmérnöki, a műszaki menedzser, a településmérnöki, valamint a tűz- és katasztrófavédelmi mérnöki szakok iránt is. Makovényi Ferenc tanszékvezető szerint mára a tervezésnek csupán harminc-negyven százaléka maga az építészet, s egyre nagyobb teret hódítanak a rehabilitációs és ökológiai szempontok. A jövő az intelligens bioházaké – a kor követelményeivel való lépéstartáshoz azonban vissza kellene kapni az itt végzett építészmérnököknek a tervezési jogosultságot.
A kétszintű diploma bolognai elvek szerinti bevezetésével a Thököly úton is egyetemi alapdiplomát (BSC) szeretnének kiadni 2004-től a kísérleti jelleggel induló építőmérnök szakon. Ez az automatizmus azonban elfedi azt, hogy a főiskolai kar sok tekintetben eddig is felvette a versenyt a Műegyetemmel. Kapy Jenő főiskolai tanár tanítványai közül például az utóbbi időben több volt a mesteriskolás, mint az egyetemről. A főiskolai kar szlogenje is a kreativitásra utal: „Egy hely, ahol kitalálhatod magad.” Igyekszik magát az intézmény is kitalálni: legújabban a közműfenntartási szakmérnökképzésben a fürdőszakirány indításával, ami egy tradicionális fürdővárosban kézenfekvő ötletnek látszik. Ám a szakmai presztízs magasabb, mint az anyagi elismerés: a főigazgató sarkos fogalmazása szerint egy konyhai kézilány is többet keres, mint egy főiskolai jegyzetíró. A tavalyi béremelés után az idén már egy fillérről sem esik szó: a kormányzat részben visszavette a másik kezével, amit az egyikkel adott. Változatlanul nyitott a kérdés: mennyit ér a magyar mérnök az Európai Unióban?
Reischl Gábor, a településgazdálkodási tanszék vezetője szerint a szakma a mai napig nem tudta kiheverni az 1972-es faluracionalizálás bűntettét, amely a „városgazdálkodás” félrevezető fogalmát megalkotta – az ország minden négyzetméterét tekintetbe vevő településmérnökség azonban manapság uniós kihívás is. Talán ezért is kezdte kiépíteni azt a hálózatot, amely a magyar vidék falvainak épületkincsét térképezi fel. Az ybles diákok nyaranta azzal töltik az idejüket, hogy népi jellegű épületeket mérjenek fel, s lehetőség szerint segítsenek a rehabilitációban is, élesben tanulva a településtervezést és a kivitelezést. Ezeknek a vidékfejlesztési nyári táboroknak olyan kis falvak adnak helyet, mint a Zala megyei Ecseny; vagy Kávás, ahol az évek során a falut körülfutó hat kilométeres „boronautat” építettek. Megesett, hogy egy fából készült boronaházat is szétszedtek, hogy néhány száz méterrel áthelyezve újfent összerakják. (Nem igényeltek hozzá segítséget: eltanácsolták a Mercedesből kiszálló „papucsos ácsokat”.) A bravúrnak híre is ment a polgármesterek között: Zalalövőn már egy négyszer akkora boronaházzal várták őket. (A bontás megtörtént, az alkatrészek megszámozva várják, hogy jövő nyáron az új helyen összerakják a népi emléket.) Valkonyán faluházat és buszmegállót építettek, s van, ahol átfogó településrendezési, parképítési koncepciókat várnak tőlük.
Az ybles hagyomány, hogy a diákok nyaranta felmérjék a pusztulásra ítélt építészeti értékeket, a két háború közé, sőt az előző századfordulóra nyúlik vissza. Szabó László docens népi építészeti tudományos diákköri táborai pedig a közelmúltban is legendássá váltak. Rögzítették az eltűnő rurális tradíciókat a felvidéki Felsővályon csakúgy, mint az erdélyi Zselyken, Nagykászonban, Gyergyószentmiklóson, a délvidéki Kishegyesen és Lovcsenácon, valamint a kárpátaljai Nagypaládon és Nagyberegben. Huszonöt év rajzaiból hamarosan reprezentatív kiadvány jelenik meg, de a dokumentáláson túl gyakorlati hasznuk is van e felméréseknek: előfordult, hogy a kárpátaljai árvíz után egy elpusztult települést csak az Ybl-felmérés rajzai és makettjei őriznek tovább az utókornak.
Telekes Gábor főigazgató a bőség zavaráról beszél. A négy-ötszáz hallgatóra tervezett épület ma kétezer diákot szolgál ki. Az idén kilencven kollégiumi igényt kellett elutasítaniuk, de az iskolának ennek ellenére is nagy az országos ázsiója. Szerencsére a Mária utcai kollégiumban uralkodó áldatlan állapotok rendezéséhez az oktatási tárcától soron kívül kaptak több mint 12 millió forint póttámogatást. Néhány éve az építészkamara megvonta a főiskolákon végzett építészmérnököktől (talán „sok az eszkimó, kevés a fóka” alapon) a tervezői jogosultságot, ám a tapasztalat az, hogy egy A kategóriás építész nem utazik le egy kis vidéki faluba egy átlagos családi házat megtervezni. A duális képzés, az átjárhatóság megteremtése talán e gondokat is orvosolja. Az Ybl mindig a gyakorlat terén volt erős. Talán ez is az oka, hogy a „terepen” nagy a kereslet az Yblen végzett mérnökök iránt. Az uniós piac a csatlakozás után várhatóan sok magyar mérnököt elszippant majd, hiszen a „Jolly Joker-képzés” értéket jelent a túlspecializált nyugati praxissal szemben – így aztán nem lehet mérnöki túlképzésről beszélni. A főigazgató optimista: csak a környezetvédelemre egyes becslések szerint tízezermilliárd forintot kell majd költeni az uniós átlag eléréséhez. Az infrastruktúra fejlesztése és fenntartása nélkül nincs gazdasági fejlődés – az intézménynek tehát a következő 125 évben is bőven lesz feladata.