Hazatérés

Sokan vagyunk, akik Gorka Pál Budapest elárulva című könyvéből tudtuk meg, hogy az angol hírszerzésbe beépültek között kell keresnünk a második világháború utáni magyar ellenállás elárulóit.

Gorka Pál személyében az áldozatok egyike szólalt meg. Kötete számos újabb, fájdalmas, mégis gyógyító erejű kérdést vet fel, ugyanakkor megrajzolja egy hiteles, minden körülmények között helytálló magyar hazafi, magyar értelmiségi arcképét. Hamvas Béla számos írásában szól arról, hogy a huszadik–huszonegyedik század emberének nem az a feladata, hogy új normákat, új elméleteket alkosson, hiszen kultúránk már minden fontosat elmondott arról, hogyan kell élnünk. Ma hiteles, bejárt életutakra, eleven példákra van szükség. Gorka Pál életének példája erőt adhat mindnyájunknak napi harcainkban. Fiával, Gorka Sebestyén nemzetbiztonsági szakértővel rá emlékezünk.
– Mi volt az édesapja célja a Budapest elárulva című könyv megírásával?
– Az egyik angol napilap a hetvenes évek vége felé derítette ki, hogy azok közül, akik az angol elhárítás vezető pozícióiban dolgoztak az ötvenes években, és a kelet-európai ellenállásban részt vevőket elárulták a szovjeteknek, az ötödik, Anthony Blunt még mindig nem bukott le, sőt ő a királynő festményszakértője. A hatvanas években az elhárítás már tudta, hogy Bluntnak része van ezekben a piszkos üzelmekben, de nem volt rá bizonyíték. Később, amikor neve ebben az összefüggésben nyilvánosságra került, nagy botrányt kavart. Thatcher minisztelnök asszonynak a parlamentben kellett nyilatkoznia arról, hogy valóban Blunt-e az ötödik ember, és ha ő az, miért nem került még mindig börtönbe. Thatcher akkor kijelentette, hogy Blunt valóban áruló, az ötök egyike, de brit állampolgár nem szenvedett miatta és nem halt meg. Apám erre azt mondta: igaz, hogy briteknek nem esett bántódásuk, de máig sem tudjuk pontosan, hány albán, cseh, magyar ellenálló építette fel angliai irányítással a hálózatot, hogy majd elárulják, és a szovjetek kezére juttassák őket. Azt akarta, hogy mindenki tudjon arról, mi történt valójában.
– Hogyan próbálják feldolgozni az angolok közös történelmünk e sötét fordulatait?
– A BBC sorozatot indít az árulókról. A dokumentumjáték úgy próbálja lefesteni a történteket, hogy az angol kettős ügynökök csak idealisták voltak, és jogszerűen tették, amit tettek. Próbálják átírni a történelmet. Most, hogy ötven év eltelt, és már kevesen tudják, mi történt, a baloldal a tévén keresztül próbálja átformálni a valóságot.
– Lát-e esélyt arra, hogy idővel mégis rögzüljön a valós kép a brit társadalomban?
– Még kell néhány évtized, hogy mind a brit, mind a szovjet oldalon hozzá lehessen férni a titkosított anyaghoz. Ha a putyini archívumban utánanézhetnénk a megfelelő adatoknak, valós képet lehetne festeni az eseményekről. De az oroszok nem fogják egyhamar kiadni kezükből az aktákat, mert nincsen rá semmi okuk.
– Milyen indíttatást kapott édesapjától?
– Angliában születtem, huszonhárom éves koromig ott éltem, de magyarként nőttem fel. Otthon magyarul beszéltünk. Apám számára három dolog volt fontos: az Isten, az ország és a család. Ezt örököltem tőle. Londonnak egy olyan kerületében éltünk, ahol sokan telepedtek le a lengyel ellenállók közül. Nemzetközi iskolába jártam lengyelekkel, írekkel, olaszokkal, indiaiakkal. Nem is készültem arra, hogy a brit társadalomba integrálódjam. Bár apám Angliában is tervezőmérnökként dolgozott, ő sem vált soha angollá. Jól beszélte a nyelvet, könyvet is írt angolul, de erős akcentusa volt.
– Pedig sok évtizeden át nem lehetett túl sok reményük arra, hogy valaha is hazatérnek.
– A hetvenes években láttunk egy magyar témájú dokumentumfilmet a tévében. Akkor apám azt mondta, nem tudja, mikor, de lehetséges, hogy egy napon a fiát visszaengedik Magyarországra. Nem sejtettük, hogy az egész család hazatelepülhet majd.
– Úgy tudom, Gorka Pál az emigrációban is aktívan képviselte a magyarság érdekeit.
– A Szabadságharcos Föderáció egyik alapítója és elnökségi tagja volt. Számos demonstrációt szervezett a magyar érdekek képviseletében, például amikor Ceausescu fogadására készült Anglia. Jellemző az angol hatóságokra, hogy emeletes buszokat állítottak a demonstrálók és a román küldöttség, illetve az azt ünnepélyes keretek között fogadók közé. Apám informális feladata, amelyet a szervezet bízott rá, az volt, hogy szűrje ki a Magyarországról érkező ÁVO-sokat, akik megpróbálnak beépülni a magyar emigrációba. Apám értesítette az angol hatóságokat, ha ilyet tapasztalt, s a gyanús figurákat nyomban ki is utasították az országból. A hatvanas években kétszer próbálták eltenni láb alól. Még 1972-ben is, amikor a nagymamámnak sikerült kilátogatnia hozzánk. Otthonról azt üzenték neki, ha visszajön, felakasztják a határon.
– A börtönből 1956-ban Darvasék szabadították ki emigrációja előtt. Börtönbüntetéséből még sok év volt hátra. Hogyan sikerült megoldani számára az amnesztiát a hazatéréskor?
– Amikor a nyolcvanas évek második felében Magyarországon válság mutatkozott az MSZMP-n belül, felhívták apámat a londoni magyar követségről azzal, hogy a nagykövet helyettese kíván beszélni vele. Apám azt mondta, soha életében nem lép be a kommunista kormány követségére, így semleges helyszínen, egy étteremben találkoztak. Magával vitt egy harmadik embert, egy katolikus papot is a biztonság kedvéért. Az akkori magyar nagykövet első helyettese arról győzködte, hogy Magyarország nagyon megváltozott, majd megkérdezte, nem akar-e hazatérni. De apámnak még érvényben volt a börtönbüntetése, ráadásul az állampolgárságától is megfosztották. A hazatéréséhez feltételül szabta, hogy nyilvánítsák semmisnek a bírósági ítéletet, és az egész család kapja vissza a magyar állampolgárságot. Némi huzavona után mindez elrendeződött, s 1989-ben hazalátogattunk. Sokfelé jártunk, Tokajban például, ahol a családnak szőlője van. De megszervezték neki azt is, hogy elmehessen a börtönbe, ahol annak idején fogva tartották.
– Ez azt jelenti, hogy szembe tudott nézni mindazzal, amit el kellett szenvednie.
– Sok olyan emigráns akad, aki sosem jön vissza Magyarországra, meg sem tanítja magyarul a gyerekeit. Abban, hogy édesapámnak hazatérve nem hiányzott Anglia, bizonyára az is közrejátszott, hogy amikor emigrált, még nem tudta, hogy épp az angol titkosszolgálat emberei árulták el őt és sok társát. Csak négy-öt év múlva derült ki mindez. Akkor lett világossá előtte, hogy Angliából indult ki az árulás, amikor Burgess és Philby Moszkvába menekült.
– Az ön édesapja végül visszatérhetett a hazájába, és Sopronban tervezőmérnökként ugyanazt a munkát folytathatta, amelyet korábban végzett.
– Sőt láthatta az unokáit is, és szerkezetkészen a családi házamat, amelyet ő maga tervezett. Teljesebb befejezés aligha képzelhető el.
– Amikor elolvastam Gorka Pál könyvét, sok mindent szívesen megkérdeztem volna tőle, elsősorban azt, hogy szerinte miért alakultak a dolgok a lehető legroszszabbul a második világháború után.
– A történelmi visszaemlékezésekből egyre inkább kiviláglik, hogy a nyugati országoknak téves elképzeléseik voltak a katonai erőviszonyokról. Attól reszkettek, hogy a frontvonalak igazi katonai képességeket jelentenek, vagyis nem kizárt, hogy a szovjet hadsereg 1945-ben Németország után lerohanhatja Franciaországot vagy Olaszországot is, ha a Nyugat nem egyezik bele a szovjetek szabta feltételekbe. E miatt a tévedés miatt áldozták fel a kelet-európai országokat, köztük Magyarországot.