Nívódíjas falu, elfelejtett faluház

A Tisza felső folyásánál, a Beregben lelassul az idő, sőt – ahogy a tákosi lelkész-polgármester, Nagy Gábor mondja – télen meg is áll. Az élet nehéz, a munka kevés, a 430 lakos jó része öreg, és sok a rokkantnyugdíjas is. A 2001-es tavasz azonban teljesen elütött a megszokottól: a Tisza minden emberi számítás ellenére elérte, majd el is öntötte Tákost. Az ötven éve nem látott árban a házak fele elpusztult, és veszélybe került a falucska ékessége, a több mint 200 éves fa haranglábas, kazettás mennyezetű templomocska is. A XVIII. századi műemlék szerencsére nem szenvedett maradandó kárt, s a falu is újjáépült azóta. A faluház kivételével, amit – pénz híján – 2001 nyara óta nem tudnak befejezni a tákosiak.
A 41-es főút keresztülszeli a falut: se járda, se zebra, halálos baleset viszont ebből következően túlzottan is sok van. Beregsurány felé tartva az út bal oldalán ott a kocsma, vele egy épületben a határon túli magyarok bevásárlóturizmusára berendezkedett bolt, a jobb oldalon pedig a kétszintes, sárgára festett faluház. Előtte zászló hirdeti: annak ellenére, hogy a mobiltelefon itt már automatikusan ukrán hálózatot választ, Magyarországon volnánk. Az épület előtt jól kiépített parkolók és virágok, a külső homlokzaton pedig tábla, ami az épület tégláit szállító cég hírnevét öregbíti. Mellette egy másik felírás, ami viszont azt adja hírül, hogy a gyors és tájba illeszkedő újjáépítésért a község nívódíjat kapott.
A meglepően szép épület látványán fellelkesedve nyitnék be a faluházba, ám próbálkozásom hasztalan: a vörösfenyő ajtók nem engednek. Közelebbről vizsgálva látszik: a nyílászárókat belülről megtámasztották, s az egész nem úgy fest, mintha emberek lennének az épületben. A környék azonban mégsem teljesen kihalt: az impozáns épület mellett megbúvó házacskából idősebb férfi lép elő, s amikor a polgármester holléte felől érdeklődöm, abba a rozzant épületbe vezet, amiből az imént kijött.
2001 ősze óta lehetne a hivatal – az orvosi rendelővel, postával, rendezvényteremmel, klubhelyiséggel és könyvtárral együtt – a szomszédos új épületben is, ám mégsem lehet, mert a faluházat máig sem sikerült befejezni – erősíti meg gyanúnkat a polgármester. Én csak tavaly október óta látom el társadalmi megbízatásban a polgármesteri teendőket, így vannak olyan részletek, amiket nem tudhatok, hiszen az építkezést nem az én időmben kezdték. Annyi bizonyos, hogy az előző önkormányzat 76 millió forintot kifizetett, a teljes költség viszont 101 millió lett volna, majdnem harmincmillió hiányzott az önkormányzat kasszájából. Tavalyelőtt júliusban – pénz híján – a kivitelező Épker Kft. levonult az építési területről. Azóta minden áll, a faluház állapota meg romlik.
Szavait alátámasztandó Nagy Gábor végigvezet bennünket a faluházban, amely belülről korántsem nyújt olyan impozáns látványt, mint kívülről. Közben elmondja, hogy írt ő levelet a belügyminiszternek, meg a pénzügyminiszternek is, s bár kategorikusan nem utasították el, pénz azóta sem érkezett. Ami laikus szemmel nézve is nagy bajnak tűnik. A faluház alsó szintje még csak-csak rendben van, bár a fűtő- és világítótestek szinte teljesen hiányoznak, s a nagyterem padlóját sem fedi más, mint puszta beton. A felső szint állapota viszont valóban siralmas: a tervezett könyvtár, illetve klub helyiségeinek nyoma sincs, helyükön kilógó vezetékek, csövek, madártetemek és döngölt sárpadló. A pénzügyi gondok nyomába eredve Kiss Mihályhoz, a Tákost 2002 októberéig szocialista színekben vezető polgármesterhez jutunk, aki határozottan állítja: a katasztrófavédelem a hunyó: ők mulasztották el a hiányzó harmincmillió átutalását. Ennek okát viszont abban látja, hogy az árvízi helyreállítást végző konzorcium túlzottan drágán dolgozott, s így időnap előtt elfogyott a pénz: nem sikerült minden munkát befejezni. A katasztrófavédelem illetékesei szerint viszont ez a megközelítés szakmailag nem állja meg a helyét: az árvizes területeken ugyanis olyan házalapot kellett csinálni, ami önmagában egymillióval drágította a kivitelezést, s ráadásul ki kellett építeni az ugyancsak többletköltséggel járó zárt csatornarendszert is.
Egy magát megnevezni nem kívánó szakértő szerint a tákosi faluház pénzügyi gondjaihoz helyi szabálytalanság is hozzájárult: olyan épületeket (például orvosi rendelőt és orvosi lakást) is építettek az árvízi pénzből, amelyek nem szerepeltek a kárlistán, s így nem is volt rájuk fedezet. Kozári László, az árvízi helyreállítás záró kormányrendeletének végrehajtásáért felelős katasztrófavédelemnél szolgáló ezredes a tákosi faluházgondok kapcsán úgy nyilatkozott: az önkormányzat mindenképpen hibázott, mert túlzottan magas önerőt vállalt a beregi helyreállítási alaphoz benyújtott pályázatában. A 12 millió forintos büdzsével rendelkező kisközség 2001. évi pályázatában ugyanis 80 millió forintos önrész szerepel, s ez nyilvánvalóan meghaladja a tákosiak teherbírását. Ennek ellenére az ezredes úgy véli: egy-másfél hónapon belül tudnak némi pénzt juttatni a faluház befejezésére. Hogy mennyit, az egyelőre nagy kérdés. Információink szerint ugyanis az önkormányzati helyreállításra felhasználható pénzmaradvány nem több, mint 40 millió forint – s erre Tákos mellett más települések is pályáznak.