Síron túli üzenet

Teller posztumusz üzenete címmel címlapra került tegnap annak a telefaxnak a híre a Népszabadságban, amely „feljegyzés” állítólag a minap elhunyt világhírű tudós, Teller Ede politikai végakaratát rögzíti. Nagy dolognak kell történnie ahhoz, hogy Teller a kormánylap címoldalára kerüljön: emlékezetes például az az eset (sőt akár legújabb kori sajtókuriózumnak is tekinthető), amikor a Népszabadság szerkesztői az első oldalon Teller zsidó származását tartották összeférhetetlennek azzal, hogy az Orbán-kabinettől – elsőként, amerikai otthonában – Corvin-láncot kapott. (Ha Bächer Iván, a jó tollú író és vehemens publicista nem éppen ott volna alkalmazásban, nyilván haladéktalanul párhuzamot is von a zárójeles névhasználókkal, kurziválókkal és más lappangó antiszemitákkal. Ha akkor már készül a Bárándy-féle gyűlöletbeszéd-törvény, ezt az esetet lehetett volna vegytiszta precedensként említeni.)

Nyilván már ekkor szívébe zárta a tudós a Népszabadságot, a Szabad Nép méltó jogutódját, s még azt is elfeledte nekik, miként írtak róla annak idején, amikor a Csoóri Sándor által rendezett magyar világtalálkozón exponálta magát az összmagyarság ügye mellett. Rokonszenve csak erősbödött, amikor tavaly, a két választási forduló közötti Kossuth téri nagygyűlés után a baloldali sajtó lelkes nyomozásba fogott: vajon valódi-e Teller Ede ott felolvasott levele, amelyben a Fidesz és az orbáni politika folytatása mellett foglalt állást? Mikor kiderült, hogy Teller előre megfontolt szándékkal cselekedett, egyes hangok igyekeztek politikai értékítéletét hajlott korának betudni…

Nekrológjait viszont már szinte egyöntetű méltánylás jellemezte – abban bízhattunk, hogy fizikusi életművére való tekintettel megbocsátják neki a „politikai eltévelyedést”. Ám holtteste még ki sem hűlt, még el sem temették, amikor a Népszabadság már címlapra szerkesztette Teller rejtélyes „üzenetét”, amely meglepetésre száznyolcvan fokos fordulatot mutat az utóbbi tíz esztendőben tett közéleti megnyilatkozásaihoz viszonyítva. Lényege az, hogy a „belső ellenségként”, nem pedig „politikai ellenzékként” működő „jelenlegi ellenzék” egy év elteltével sem tud beletörődni a választási vereségbe, nem hajlandó a nemzet üdvét szolgáló javaslatokról tárgyalni, „antidemokratikus módszerekkel” támadja a jóakaratú kormányt. Az Európai Unióval kapcsolatos álláspontjuk „zavaros”, olykor meg Amerika-ellenesek. E nézetek fórumaként a „dokumentum” néven nevezi lapunkat és a Vasárnapi Újságot.

Az „üzenet” szó némiképp zavaró (talán a szerkesztők címadó leleményét dicséri), mert az elfaxolt anyag címe amúgy Rossz hírek a szülőföldről (az eredeti angolban „szülőföldemről”), ami máris kétségessé teszi az üzenetáramlás irányát: honnan jönnek és hová mennek a hírek. A faxot „a világhírű atomtudós közvetlen munkatársai” küldték, de állítólag dr. Edward Teller diktálta, javítgatta – ezt a közvetlen munkatársaknak becsületszóra kellene elhinnünk. Nehezen hihetjük. A Népszabadság nem bizonyította a dokumentum hitelességét, s ha az hamisítványnak bizonyul, az a magyar sajtó szégyene lenne, ami miatt Eötvös Pál elnök-főszerkesztőnek le kellenne mondania, miután megkövette a besározott ellenzéket és a magyar olvasókat.

A Népszabadság egy faxot közölt, s ilyen főbenjáró ügyben nem várta be, hogy az írás eredetije gyorspostával megérkezzen. Tudniuk kellett, hogy a fax könnyedén manipulálható. „A tudós jóváhagyó aláírása” a fakszimile közlés szerint akár egy aláírt névjegyről is származhat – de faxba másolni egy aláírást ma már amúgy is gyermekjáték. Egyébiránt az aláírás a szöveg alatt gépelve van. A feljegyzés körülményeiről született levél nem bizonyít semmit – ilyet bárki alkothat itthon és Amerikában egyaránt. A Népszabadság tehát olyan „dokumentumot” közölt, aminek nem győződött meg a hitelességéről.

A Népszabadság sokat tapasztalt szerkesztőinek több tekintetben is gyanút kellett volna fogniuk. Legelsősorban a tartalom miatt – de ez esetben még mentségükre szolgálhat, hogy olyasmit olvashattak, amit nagyon-nagyon szerettek volna olvasni, s ez elaltatta éberségüket. Eszükbe ötölhetett volna továbbá, hogy ilyen esetekben nyilván meg kell kérni a gyászoló család beleegyezését is – ha ezt elmulasztották, akár dollármilliós pereknek nézhetnek elébe. Továbbá fel kellett volna tűnni nekik, hogy a közölt „üzenet” ordító tárgyi tévedéseket tartalmaz. Márpedig precedensértékű ítéletek születtek a hazai jogalkalmazásban arra nézve, hogy a közvetítő médium éppúgy felel a közölt dokumentum igazságtartalmáért, mint a dokumentum szerzője. Nem tudom elképzelni, hogy a Népszabadság szerkesztői ne tudnák: a Magyar Nemzet soha nem közli Lovas Istvánnak a Vasárnapi Újságban elmondott jegyzeteit – s mivel ezt a hamis állítást a lap kommentár nélkül adja tovább, olvasóit tévedésben hagyja. A Népszabadságnak ugyancsak tudatnia illenék, hogy a hazai anarchista újságírás koronázatlan nagysága nem Lovas, hanem Seres László, a Népszabadság vezércikkírója.

Az „antiszemitizmus érzetét” keltő „tény” pedig, hogy az ellenzék nem örült Kertész Imre Nobel-díjának, könnyen cáfolható lett volna azzal, hogy Orbán Viktor is jelen volt, s melegen gratulált kiváló írónknak, amikor a köztársasági nagykeresztet átnyújtották neki. (Nem tűnik amúgy életszerűnek, hogy a Nobel-díjjal indokolatlanul és méltatlanul meg nem tisztelt Teller magától hozná szóba ezt a kitüntetést.) Az viszont már csakis rosszhiszemű félrefordításnak tekinthető, ahol „az ismert fideszes” legfőbb ügyészről esik szó: az eredeti „FIDESZ party member” (fideszes párttag) állítás valótlansága ugyanis túl szembeszökő lenne. (Hogy Illés Zoltán be akarja záratni Paksot, ez valóban fájhatott Tellernek. Puszta lobbiérdekekből azonban bajos az antidemokratizmust levezetni.)
Még lefelejtik a fordításból a célzást a dr. Peter Medgyesivel (sic!) való találkozásra a dolgok tisztázása végett – talán túl nyilvánvalóvá válna, ki a valódi „diktátor”. S tán föl sem merül a szerkesztőkben az ominózus Lenin-levél emléke, amely (állítólag) Sztálintól óvta az igaz kommunistákat, de csak Hruscsov hatalomátvétele után került elő. Ám a reflex a régi: a holtak tekintélyével uralkodni az élőkön. Egy kis tematizálás, a kormánybuktató brókerbotrányról való figyelemelterelés minden erőfeszítést megér. Teller Ede pedig nyugodjon békében – ha tud.