Látta már a Jég veled! című filmet? – kérdezte Szász Jenő, a Székelyudvarhely Sportklub elnöke vasárnap reggel, a mérkőzés előtt. – Ez azért fontos, mert a mi csapatunk olyan, mint a jamaicai bobválogatott, csak nálunk nem az éghajlat, hanem a politika gátolja a munkát.
Az elnök, aki civilben a város polgármestere, óv a túlzott optimizmustól.
– Annak ellenére, hogy Liverpoolban hét egyre győztünk, ma bármi megtörténhet – mondja, és a mai magyar focin szocializálódott újságíró ilyenkor nem tudja eldönteni, hogy viccelnek vele vagy álmodik.
A meseszerű történet két évvel ezelőtt kezdődött, amikor a Román Labdarúgó-szövetség az egyik központi sportnapilap, a Gazeta Sporturilor médiatámogatásával megszervezte az első román teremlabdarúgó-bajnokságot (angol nevén futsal). A negyvenegy megyéből és a fővárosból csaknem ezerkétszáz csapat nevezett be a versengésre. Székelyudvarhelyen nagy hagyományú a teremfoci: van a városnak sportcsarnoka, és a csapat is győzött a megyei bajnokságban, így jelentkeztek az egyik zónadöntő megszervezésére. Továbbjutottak, s kemény sportdiplomáciai munkát követően a tizenkét csapatos országos döntőt is megszervezhették.
Amikor a csapatok megérkeztek a döntő tornára, már látszott, hogy közülük melyik a bukaresti vezetőség és a bírók kedvence. A szakszövetség azonban nem számolt a háromezres fanatikus, ám roppant sportszerű közönséggel: a fergeteges buzdításnak is köszönhetően a színmagyar csapat a számottevő futballhagyományokkal rendelkező nagyvárosok csapatait legyőzve megnyerte az első ízben kiírt román futsalbajnokságot. A végeredmény annyira meglepte a bukaresti sportvezetőket, hogy a szűkös anyagiakra hivatkozva nem osztották ki az aranyérmet. A város polgármestere viszont nem hagyta érem nélkül a csapatot: miután kiharcolta a szakszövetségtől az engedélyt, maga csináltatott bajnoki aranyat, és a városháza dísztermében átadta a csapat tagjainak. A Román Labdarúgó-szövetség elnöke, bár biztosra ígérte, végül erre az ünnepségre sem tudott eljönni, ugyanis megbetegedett az anyósa.
Az eredmény értékét növeli, hogy a városnak korábban semmilyen csapatsportban sem sikerült román bajnokságot nyernie, a nagypályás focicsapat pedig csak a negyedik ligában szerepel több-kevesebb sikerrel. A döntő napján szinte megállt az élet a városban, a helyi rádióba még nyolcvanéves néni is betelefonált, kettő nullás udvarhelyi sikert prognosztizálva. Majdnem bejött a tipp, a rúgott gólok számát eltalálta, de a védelem hibázott egyszer.
A futsalbajnokcsapat keretéből csak két játékos fért be a román futsalválogatott bővített keretébe, s bár az udvarhelyiek edzőjével is tárgyaltak a válogatott irányításáról, az állást végül az az edző kapta meg, akinek a csapatát győztesnek várták a „fejesek”. A válogatott edzőtáborába négy kapust hívtak meg, közülük hárman maradhattak a szűkített keretben. Biztosan véletlen, hogy épp a székelyudvarhelyi Klein Lászlónak kellett hazamennie. A keretben csak egyetlen udvarhelyi maradt, ám később ő sem kapott játéklehetőséget.
Szóljunk pár szót a csapat edzőjéről is: a harmincnégy esztendős Jakab Zoltán a városban kezdett futballozni, aztán Magyarországon végezte el a Testnevelési Egyetemet, és szerzett az UEFA által is elismert edzői képesítést. Az anyaországban NB III-as szintig jutott játékvezetésben, amikor hazahívták edzőnek a nagypályás csapathoz. Jelenleg az utánpótlás-nevelést irányítja, na meg a teremfocit. A román bajnokság döntőjén őt választották a szakemberek a legjobb edzőnek. A Román Teremlabdarúgó-szövetség arra is felkérte, hogy magyarországi szakembereket hozzon szakmai előadásokra, hiszen a Romániában még új sportág képviselői szívesen tanulnának a magyar edzőktől. A bajnoki győzelem után az udvarhelyiek nem hagyták annyiban a dolgot, és kikövetelték a nevezésüket az UEFA által kiírt nemzetközi kupába. Bukarestből jelezték, hogy anyagiakkal nem támogatják az utazásukat, ők mégis vállalták a részvételt. Akkor szeppentek meg egy kicsit, amikor az első fordulóban az angol bajnokcsapattal sorsolták őket össze. A huszonegy tagú udvarhelyi küldöttség zöme még soha nem ült repülőn, ám amikor megérkeztek a Heathrow-ra a helyi készruhagyártól kapott formaruhában, már egymást ugratva mondták: David Beckham is ugyanitt szokott sétálni.
A Tranmere Victoria elleni mérkőzés első félidejében még megilletődve játszottak, de a nulla nullás állás és több kihagyott helyzet jelezte, hogy van keresnivalójuk Liverpoolban. A második félidőben aztán beindult a székely gőzhenger, és Csoma Alpár történelmi gólja után még hatszor betaláltak, szemben a hazaiak egyetlen árva góljával. Az angolverő csapatot hétfőn éjfélkor utcabállal fogadták a város főterén. Az összegyűlt tömeg pezsgőben és sörben fürdette az aranylábú gyerekeket, akik legyőzték a briteket. A visszavágót megelőző napokban arról folyt a vita a székely anyavárosban, hogy vajon egy ilyen megsemmisítő vereség után eljönnek-e az angolok Udvarhelyre, de aztán konszenzus született: a foci feltalálói nem engedhetik meg maguknak, hogy ennyire megijedjenek a székelyektől. A százezer lejes belépő ellenére minden ülőjegy elkelt a vasárnapi mérkőzés előtt. Azért csak az ülőhelyek, mert a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség előírásai szerint a kupamérkőzéseken nem lehet eladni állójegyet. A háromezres közönség kemény magja kürttel, dobbal és egyéb zajkeltő eszközökkel érkezett, és kék-sárgára mázolta az arcát. A bemelegítés alatt az angolok megtanulhatták az Édesanyám, kedves anyám, csak az a kérésem című nótát és a Huj, huj, hajrá! csatakiáltást, no meg azt is, milyen érzés háromezer fanatikus szurkoló előtt focizni. A mérkőzést élőben közvetítette a román televízió kettes csatornája – a magyar újságírók a mérkőzés előtt gyorstalpaló tanfolyamot tartottak a román szpíkernek a Tarcsafalvi, Ádámosi, Szőcs és a többi név helyes kiejtéséből. A kommentátor kiválóan megtanulta a magyar neveket, és nem győzte értékelni az udvarhelyi közönség sportszerűségét. Bízzunk benne, hogy a közvetítést látták a román központi sajtó azon publicistái is, akik korábban a magyar szélsőségesek fővárosának kiáltották ki a kilencvenhat százalékban székelyek lakta települést.
A mérkőzés első fele kiegyensúlyozott, nagy küzdelmet hozott, így kétesélyesnek tűnt a győzelem – igaz, ennek a továbbjutás szempontjából már nem volt jelentősége. Jól látszott, hogy a kapufákat hargitai fenyőből faragták, mert az udvarhelyiek térfelén minden nagy lövés kipattant róla, az angoloknak viszont a félidő végére háromszor is a hálóból kellett kiszedniük a labdát. Hogy a mérkőzés történelmet írt Udvarhelyen, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a szurkolók többször is az ősi rivális, Csíkszereda nevét skandálták, amikor a csíki származású hazai játékos egy-egy szép csellel elfektette az angolokat. A második félidő közepén már szinte percenként estek a hazai gólok. A közönség előbb a mennybe ment, majd hirtelen ötlettől vezérelve az angoloknak kezdett szurkolni, így amikor kilenc nullás állásnál a brit Jay Corran is betalált, maga sem értette, hogy miért zúg a csarnok a nagy ovációtól. A vége tíz egy lett, így az udvarhelyiek tizenhét kettes összesítéssel jutottak tovább a második fordulóba. Itt már csoportmérkőzések várnak rájuk: október elején Splitben a horvát, a finn és a belorusz bajnokkal kell játszaniuk.
magyar péter
Pikk Bayerrel, Ambrózyval és Szánthóval – Az ukrán-pártiságba belehülyült brüsszeli elit +videó
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!