Zsákutcában a romániai átvilágítás

A hatalmas késésben lévő, hiteltelenséggel vádolt romániai átvilágító bizottság hosszú belviták és működésképtelenség után ismét hallatott magáról. A minap dolgozott egy keveset, majd elnöke közölte, hogy októberben megjelenhet a hivatalos közlönyben több olyan egykori „szekusnak” a neve, akik politikai rendőrségi tevékenységet folytattak 1989 előtt.

Gheorghe Onisoru, a romániai átvilágító bizottság (CNSAS) vezetője nem kis meglepetésre kijelentette, hogy hamarosan lezárul a volt szekus tisztek kihallgatása. (Ahhoz képest, hogy hányan lehettek, s hogy a CNSAS milyen ütemben dolgozik, ez aligha elképzelhető.) A közelmúltban mindenesetre 29 érintettet hívott be a testület meghallgatásra, közülük azonban csak három jelent meg. A távolmaradtak közül többen nyomdafestéket nem tűrő kifejezésekkel illették azt a hivatalnokot, aki az ügyben felhívta őket telefonon. Mind a telefonos invitálás, mind az ilyen jellegű reakciók mutatják, hogy menynyire lehet komolyan venni a folyamatot több mint tizenhárom évvel a menet közben eltérített romániai forradalom után.
Noha az egyik legjelentősebb országos napilap a hét második legfontosabb eseményének nevezte a három szekus tiszt meghallgatását, a CNSAS egyik tagja, Mircea Dinescu ismert román költő, a bukaresti forradalom „igazi” óráinak aktív résztvevője a meghallgatások után fanyalogva csak annyit mondott, hogy „cápákra vártunk, de csak néhány kis hal jött el”. A kis halak közül az egyik azért egy kicsit nagyobbacska volt. Gheorghe Goran, a bukaresti Securitate egykori főnöke nem nagyon akart szóba állni a fővárosi újságírókkal meghallgatása után – amint az Adevarul cikkírója megjegyezte, egy életen át azt szokta meg, hogy ő tesz fel kérdéseket. A most hatvan év körüli volt főszekus arrogánsan azért annyit odavetett a riportereknek, hogy egyrészt nem lépett fel soha politikai rendőrként – „soha nem adtam egy pofont senkinek” –, másrészt hogy a Securitate Románia „luxusfegyvere” volt azokban az évtizedekben. Dinescu később azt mondta a meghallgatásról, hogy Goran saját magát tartja áldozatnak, ugyanis a forradalom idején letartóztatták. A CNSAS tagja elárulta, hogy Goran értésükre adta: jóban van számos, ma is magas beosztásban lévő emberrel. Amúgy a fővárosi főszekus Dinescu szerint frusztrált is, mivel havi ötmillió lejes (kb. 35 ezer forint) nyugdíjból él, miközben sok egykori „kollégája” sikeres üzletemberré vált 1989 után.
A folyamat egészére nézve sokatmondó Dinescu azon kijelentése, miszerint a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nem küldött át az átvilágítótestületnek olyan iratcsomókat, amelyek a politikai és/vagy gazdasági téren ma is aktív exszekusok viselt dolgairól szólnak. (Az 1999-ben elfogadott átvilágítási törvény egyik nagy hiányossága a sok közül, hogy a Securitate arhívumát a mai napig az utódszervezet, az SRI őrzi, és nem a CNSAS.) Az is igaz, hogy ha a lusztrációs bizottság napi három meghallgatást tud csak lebonyolítani, a mostanáig megkapott anyagokkal is húsz évig kellene foglalkoznia, hogy a végére érjen.
Goran meghallgatásáról kiderült még egy részlet, ami tűzbe hozott néhány újságírót. A volt bukaresti szekus főnök ugyanis közölte: szerinte az egykori megyei első titkárokat is ki kellene hallgatni, ugyanis a Securitate a kommunista párt parancsait teljesítette. A javaslat – amely különben a jelenlegi törvény alapján megvalósíthatatlan – azért minősült politikailag mondhatni pikánsnak, mert 1989 előtt egy ideig Ion Iliescu volt és jelenlegi román államfő is első titkár volt, Iasi megyében. Azt persze a mai romániai viszonyok között el sem lehet képzelni, hogy a törvényt ilyen értelemben módosítsák, s aztán sorra kerítsék magát Iliescut is. Amúgy a bizonyított politikai rendőröknek és besúgóknak sem esik semmi bántódásuk, azt a Bukarest környékén egyenesen banálisnak minősülő tényt leszámítva, hogy nevüket megjelentetik a hivatalos közlönyben. Különben, ahogy a folyamat halad, a legtöbb így „leleplezett” egykori szekus már rég nem fog élni. Azok közül viszont, akik a volt szovjet tömb egyik legkeményebb diktatúrájának agyafúrt „operatív tisztjei” vagy véres kezű pribékjei voltak, a legtöbben azóta is és a mai napig messze a romániai átlagszint fölött élnek.