A sátán szolgái

Csecsenföldet is elérte a modern világ betegsége: a családok szétesése s a vallástól való elfordulás. Míg évszázadokon át a csecsenek többsége az iszlám szufi irányzatát követte, sokan elvesztették hitüket az égiekben, s a háborús helyzetben inkább az anyagi javakat helyezik előtérbe. Másokat viszont megerősít hitükben a fegyverropogás, ám eközben új utakat keresnek a vallásban. Ők az új mozgalom, a vahabizmus követői.
Csecsenföld lakosságának túlnyomó része az iszlám követője, a szufi misztikusok ágához tartozik. Ez az irányzat olyan testvériségi csoportokat hoz létre, amelyek egy-egy spirituális vezető köré gyűlnek. A csoportok teológiai szempontból nem különböznek a „hagyományos” iszlámtól, a szunnita ágazat részei, csak másképp fogják fel az iszlám hit gyakorlását. A vezetőt olyan személynek tartják, akinek segítségével kapcsolatot teremthetnek Istennel, ám más technikákat is alkalmaznak, hogy elérjék a kívánt tudatállapotot. Ima közben zenélnek, énekelnek, tapsolnak és táncolnak – ez utóbbi látható a híres „kerengő derviseknél”. Csecsenföld szufi követői a Kadír és a Naksbandi rendbe tartoznak. A Kadír követőit egy Kunta Hadzsi nevű dagesztáni pásztor vezette a XIX. század közepén, aki megengedte a híveknek az ima (dzikr) közben az említett szertartásokat. A Naksbandi-hívek ezt a gyakorlatot nem tartják célravezetőnek, s inkább magukba fordulva próbálnak közelebb kerülni Istenhez.
A szufi tanításban nagy szerepet kap a szent emberek és helyek tisztelete, így nem meglepő, hogy a mekkai nagy zarándoklaton minden évben kétezer csecsen vesz részt. De nemcsak a sivatagi királyságba, hanem az egész Közel-Keletre állandó bejárásuk volt az elmúlt évtizedekben. A XX. század kezdetén nagyobb csoportjuk átvágott a hegyeken, Törökország vidékein, s új otthonra lelt Irakban és Jordániában. Az utóbbi országban négy várost alapítottak, köztük Zarkát, amely jelenleg a királyság második legnagyobb települése. Irakban pedig a háború ellenére máig létezik két csecsen falu.
Háborús területen azonban nem könnyű meghatározni, mennyire „birtokolja a lelkeket” az iszlám, s a népszámlálások sem megbízhatóak a rommá lőtt városok lakosságának körében. Szakértők véleménye szerint azonban a csecsenek túlnyomó része aktívan gyakorolja a mozlim hitet, ám a szufi misztikusok lassan kimennek a divatból. A peresztrojka idején ugyanis felborult az addig békés csecsen társadalom, a létbizonytalanság és az új, szabad eszmék pedig kikezdték a szufi hit alapjait. Ekkor jelent meg, s a 90-es évek közepétől kapott erőre a puritán iszlámot hirdető irányzat, a vahabizmus. Ez a vallási csoport ellenez minden tevékenységet, amely nincs megemlítve a Koránban, s tisztaságot, erőt, békét ígér. Hivatalosan az iszlám gyökerét keresik, hogy olyan tisztaságban szolgálhassák Istent, mint Mohamed próféta idejében tették. Így nem meglepő, hogy a két irányzat szemben áll egymással, az erőszakosabb vahabiták pedig elhajlásnak tartják a szufi miszticizmust, amely ellen fel kell venni a harcot. Nézetük szerint őrizkedni kell a varázslásoktól vagy a szentek sírjának tiszteletétől, ezek pedig teljesen bevett szokások a csecsenek körében. Jellemző a vahabita gondolkodásra, hogy Mohamed próféta sírjánál vagy a Kába-kőnél tilos a meghajlás, s kötelező felemelt fejjel, peckesen járni, nehogy a bálványimádás bűnébe essenek. A két iszlám irányzat a dzsihád kérdésében is eltér egymástól. Az arab szó eredeti jelentése: törekvés. Azaz harcot kell vívni a tökéletességért, a belső békéért – ez a szufi értelmezés. A vahabiták azonban inkább ennek külső jeleit, a hitetlenek elleni térítő harcot támogatják. A csecsen konfliktus is ennek megfelelően folyik. Az orosz értelmezés szerint minden egyes csecsen vezető vahabita, aki a politikai háborút vallási köntösbe öltöztette. Tény, hogy nagy szakállú, zord arab harcosok is megjelentek a csecsen harcmezőkön néhány évvel ezelőtt, akik a hírek szerint nem közösködnek a helyi lakossággal, küldetéstudatuk van, erősek hitükben, fegyvereik pedig kiválóak. Lenézik a csecsen harcosokat, akik vallási szempontból nem igazán képzettek, így még azt is megengedik maguknak, hogy alkoholt igyanak. A sátán szolgálói – ahogy a rettegő civil lakosság nevezi a zord harcosokat – halált megvető bátorsággal küzdenek az orosz megszállás ellen. Az arab harcosok kettős missziót teljesítenek Csecsenföldön: egyfelől harcolnak az orosz „keresztesekkel”, vallásháborúként fogva fel a konfliktust, ugyanakkor megteremtik sajátos iszlámfelfogásuk exportját azon területekre, ahol fogékonyság mutatkozik rá. Annak ellenére, hogy a vahabizmus nem ígér könynyű életet, a szigorú tisztaság, a puritanizmusban rejtező erő mégis sok csecsen fiatalt vonz. Ráadásul az sem elhanyagolható szempont, hogy egyes tudósítások szerint a félelmetes arabok száz dollárt ajánlanak a csecseneknek, ha csatlakoznak hozzájuk.