Tizennyolc éve, 1985-ben jártam először Magyarországon, akkor a kommunisták voltak hatalmon. Most, 2003-ban, amikor visszajöttem, ismét ők uralkodnak – jelentette ki hallgatósága derültségét kiváltva Anne Applebaum, a Washington Post rovatvezetője. A világhírű újságíró a Gulag: a szovjet munkatáborok története című könyv bemutatójával egybekötött csütörtöki előadásán közéleti kérdéseket is érintett. Beszélt arról, hogy a jelenlegi kelet-közép-európai viszonyok a 70-es évek Olaszországára emlékeztetik – szürkegazdaság, bizonytalan eredetű magánvagyonok, korrupt tisztségviselők és maffiakapcsolatok hálózzák be a térség országait. Az erkölcsi hanyatlásról szólva Applebaum leszögezte, hogy a posztkommunista vezetésű államokban a reformok megtorpantak, az emberek mindmáig nem dolgozták fel a közelmúlt történelmét. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a társadalom egy része nem hisz abban, hogy „kifizetődő” becsületesnek lenni, éppen ezért nincs értéke és tisztessége az elvégzett munkának.
Anne Applebaum a Fejlődő Demokrácia és Nemzetközi Biztonsági Intézet (ITDIS) meghívására érkezett a magyar fővárosba. Az Új kihívások a közép- és kelet-európai demokráciák számára című konferenciára tucatnyi országból érkeztek szakemberek, hogy a térség politikai és gazdasági kihívásairól cseréljenek eszmét. – Úgy tapasztaltam, hogy a volt szocialista országokban gyakran azt hisszük, csak mi küszködünk posztkommunista jelenségekkel – nyilatkozta lapunknak Gorka Sebestyén, az ITDIS igazgatója, a rendezvény házigazdája. – Valójában azonban hasonlóak a bajaink, éppen ezért az efféle együttlétek első számú célja, hogy közösen találjunk választ az új kihívásokra, a közös problémákra.
A rendezői feladatai mellett előadóként is szereplő Gorka Sebestyén felvázolta a magyar rendszerváltozás anomáliáit, és néhány mai esettel (D–209-ügy, Medgyessy-bizottság, Berkecz Mária kihallgatása, K&H-botrány stb.) bizonyította, hogy hazánkban bőven akad még tennivaló a jogbiztonság és a valódi jogállamiság megteremtéséért. Más vendégek – például a Romániából érkezett Smaranda Enache – beszámolóiból kiderült, hogy a posztkommunista kormányok a szomszédos országokban is kizárólagos hatalomra törnek, gyakran a szervezett bűnözés segítségét is igénybe veszik. A konferencia első napja általános vitával zárult, majd a vendégek közös vacsorán vettek részt.
Ezzel egy időben nem messze a konferenciától, a Terror Házában is illusztris vendéget fogadtak. Richard Pipes, a Reagan-kormány volt tanácsadója érkezett hazánkba, hogy könyve magyar kiadásának alkalmából – amely a közelmúltban Az ismeretlen Lenin címmel jelent meg – előadást tartson. A nagy tekintélyű konzervatív történész a Lenin-legendáról igyekszik lerántani a leplet, mondván, nem volt semmiféle Lenin-hőskor, nem szabad idealizálni a szocializmus első évtizedeit, hiszen már akkor is ugyanolyan véres és kegyetlen rendszer működött, mint később, Sztálin idején. Kun Miklós történész, mint mondta, számára is a Pipes által összegyűjtött és kiadott Lenin-dokumentumok bizonyították be a „hatalmas homlokú” kommunista vezér igazi jellemét. Mint Richard Pipes elmondta, jelenleg a nyugati világban él egy vízió, amely szerint Lenin a bolsevizmus jó oldalát, Sztálin pedig a rosszat jelenti. Ennek ellentmond Pipes szerint az a Molotov-interjú, amelyet egy orosz újságíró készített az egykori külügyi népbiztossal. A Lenint és Sztálint is jól ismerő politikus úgy vélekedett, Sztálin összehasonlíthatatlanul békésebb, kedvesebb ember volt Leninnél. Mint kihangsúlyozta a beszélgetésekben, Lenin többször bírálta Sztálint liberalizmusáért, jószívűségéért, amelyet az ellenséggel és a néppel szemben tanúsított.
Így tehát Pipes szerint leszámolhatunk a tézissel, amely szerint volt egy „jó Lenin” és egy „rossz Sztálin” – lényegükben ugyanis nem különböztek egymástól. Azt a kérdést ugyanakkor feltette a neves gondolkodó, vajon miért ismeri a nyugati világ a nácizmus rémtetteinek minden egyes részletét, miközben az egyes becslések szerint százmillió áldozattal járó szocializmust máig egyfajta romantikus dicsfény övezi? Ezt a történész a nyugatiak magántulajdon-ellenes utópiáira vezette vissza, amely szerint a világ gondjainak forrása épp a tulajdonlás. E vélemények szerint ha nem lenne senkinek semmije, nem lennének háborúk, veszekedések, csak béke és egyetértés. Mivel a kommunista doktrína is ezt tanítja, sokan arra gondolnak, bár az út nehéz és rögös, míg a világ eljut az igazi boldogsághoz, de megéri a fáradozást. Ám hozzátette, ezek az ideológiák soha nem érik el a „végső győzelmet”, csak a csúnya, áldozatokkal teli múltat tudják felmutatni.
Pipes emellett a földrajzi elhelyezkedést is fontosnak tartotta a Szovjetunió és Németország tekintetében. Mint elmondta, Németország Európa szívében van, mindenkit érdekel, mi történik ott, ám Oroszország a periférián helyezkedik el, így könnyen el lehetett titkolni a tömeggyilkosságokat. Példaként említette, hogy Ruandában a polgárháború alatt százezreket öltek meg, a nyugati sajtó azonban nem foglalkozott behatóan a távoli Afrika vérengzéseivel. Ráadásul a nácik tetteiket dokumentálták, mivel büszkék voltak az olajozott gépezetként működő megsemmisítő rendszerükre. Ezzel szemben a vörösök – talán mert nem volt film vagy felvevőeszköz, esetleg nemtörődömségből – nem hagytak maguk után nyomot. A média és az emberek pedig ezek hatására hozzák meg döntésüket, így a sokkoló képek hiánya a Szovjetunióból képes elfeledtetni az igazságot. Pipes ezért köszönetet mondott a Terror Házának, hogy a kommunizmus szörnyűségeit bemutató tárlattal segítik a megismerést.
A történész kérdésre válaszolva ugyanakkor visszautasította, hogy kettős mércét alkalmazna az Egyesült Államok, amikor az ismert kommunista titkos ügynök Medgyessy Pétert örömmel fogadja országában, ám Kurt Waldheim osztrák ENSZ-főtitkárt állítólagos náci múltja miatt korábban elutasította. Pipes szerint hazája egy nemzetközi szervezet vezetőjével való bánásmódot megválaszthatja, ám semmit nem tud tenni abban az esetben, ha egy független állam demokratikusan megválasztott miniszterelnökével kell szembenéznie. „Ebben az ügyben önöknek kell tenniük valamit” – zárta előadását Richard Pipes.
origo.hu
Magyar Péterék hazudtak a rendezvényük költségeiről
