Békepolitika

Élőben közvetítette a lengyel televízió a Nobel-békedíj odaítélésének ceremóniáját. Lengyelország és az egész keresztény világ lélegzetét visszafojtva várta az egyértelmű, ám még ki nem mondott döntést, amely szerint II. János Pál pápa, a Wadowicéből származó Karol Wojtyla tett idén a legtöbbet a békéért. A reménykedőknek azonban csalódniuk kellett. A norvég döntnökök ugyanis meggyőzőbbnek, egyértelműbbnek s – ami talán még lényegesebb – politikailag korrektebbnek tartották Sirin Ebadi iráni emberjogi aktivista tevékenységét, aki a nők jogait igyekszik érvényesíteni demokratikusnak nehezen nevezhető hazájában.
A világ – köztük maga Sirin Ebadi – nem hitt a fülének. Az első meglepetés után elgondolkodva azonban mindenkinek el kell ismernie, nem kerül érdemtelen kezekbe Nobel Alfréd díja. Hisz Ebadi egy olyan diktatórikus rendszerben száll szembe évtizedek óta a hatalommal, ahol az élet ára igen alacsony. Mégis felvetődik a kérdés: mi vezette a norvég testületet a díj odaítélésekor? A tudat, hogy döntésük óriási hatással van a világpolitikára, nagy felelősséget ró a bizottság tagjaira. Ezért elvárható, hogy objektíven, csak a tevékenységre koncentrálva ítéljék oda a díjat egyik vagy másik jelöltnek, meghatározva ezzel az általa elvégzett munka értékét, értelmét. Tény, hogy II. János Pál pápának és a római katolikus egyháznak volt egy határozott ellenzője az öttagú testületben, aki évek óta nem engedte az egyházfő kitüntetését. Gunnar Staalsett idén már nem vett részt a munkában, a puritán protestáns norvégokat azonban nem vitte rá a lélek, hogy Róma püspökét ítéljék a „legbékésebbnek”. Helyette a díjra előre esélyesként emlegetett „mérsékelt iszlám” vonulat győzedelmeskedett. Oslóban ugyanis nagy gondnak tartják az évtizedek óta tartó ellenségeskedést a Közel-Keleten, valamint az iszlám világ megrendült stabilitása miatt is sokat fájt a fejük. A díj odaítélésével, talán úgy vélték, segítenek elsimítani az előítéletekből – s az egyik Nobel-békedíj-jelölt, George W. Bush rakétáitól – eredeztethető ellentéteket. Emellett a Nobel-bizottság tagjai igen sokszor csóválják fejüket a Vatikán által hirdetett önmegtartóztatás (így az óvszerhasználat ellenzése), a homoszexualitás elutasítása vagy az abortusz tiltása felett.
A mérleg serpenyőit ezután összehasonlítva pedig kiderült, II. János Pál nem egy modern kori békeharcos bálvány, bizonyos kérdésekben túl konzervatív, ráadásul kitüntetésével a római katolikus egyház kapna elismerést. Összenéztek, s egy tollvonással elintézték a békedíj első számú várományosát.
Talán kár volt. Hozzá kell azonban tenni, hogy semmiféle kár nem érte az idős egyházfőt, annál nagyobb öröm lehetett Ebadi aszszony számára. II. János Pál pápaságának idén ünneplik 25. évfordulóját, amelyhez méltóképp hozzájárulhatott volna a Nobel-testület, ha neki adományozza a díjat. Hogy kiérdemelte az egyházfő huszonöt éves teljesítményével, nem kérdéses. Az viszont igen, hogy lesz-e még alkalom jelölni az elismerésre, vagy a nagybeteg pápa előbb visszaadja lelkét Teremtőjének. Szép gesztus lett volna a testülettől a díj odaítélése, ám semmiféle törést nem okozott az iráni jogásznő győzelme. Bár a katolikus világ egy része bizonyosan felháborodott a lépésen, a pápa örült Sirin Ebadi elismerésének. Talán jobban is, mintha ő maga lett volna a kitüntetett. A Szentatya ugyanis nem lett volna se több, se kevesebb, ha megkapja a bronzszínű medáliát.
Mivel ő felette áll az e világi versengésnek, legyen szó akár a legnemesebb elismerésről.