Emberek

S Z I G O R Ú A N B I Z A L M A T L A N

A politikus, aki valaha Kovács László volt, pár napja okosan kifejtette egy rádióinterjúban, hogy hibáztak, mert a kormányváltáskor azonnal leltárt kellett volna készíteniük, majd nyomban tájékoztatniuk a közvéleményt az egyenlegről. A politikus, aki valaha Kovács László volt, azért véli úgy, hogy elrontották a dolgot, mert az Orbán-kormány, mondja ő, nem háromszázmilliárd forintnyi tartalékkal adta át az ország irányítását többek között a szóban forgó politikusnak, aki valaha Kovács László volt, hanem ezerötszázmilliárd forint adóssággal. Ezt tette az Orbán-kormány, bizony. Az MSZP elnökével, aki egyszersmind hazánk külügyminisztere is, vitába bonyolódni olyasféle cselekedet lehet, mint lombfűrésszel fogat mosni: körülményes, fájdalmas és mindig eredménytelen. Ezt elkerülendő mindössze annyit érdemes megjegyezni, hogy abból a horribilis hiányból egész szépen tudtak osztogatni csaknem egy éven keresztül. Ezt teszi a szakértelem.
Szerencsére az emberek ezzel maguktól is tisztában vannak. Az emberek rejtélyes teremtmények, kissé hajaznak a mitológia furcsa lényeire, amelyeket olvasmányainkból valamennyien ismerünk. Az emberekről tárgyszerűen nem sokat lehet tudni, én például egyet sem láttam még. A szóbeszéd szerint itt élnek közöttünk, alighanem valamilyen különös és félreeső helyen, ahol soha nem keresnénk őket, de ott vannak, az bizonyos, mert a szocialista politikusok rendszeresen hivatkoznak rájuk. Az emberek nyilván meggyőződéses szocialisták, már csak ezért is sajnálatos, hogy a való életben egygyel sem lehet találkozni, beszélgetni. Mintha nem is léteznének. Gondolataikról, vágyaikról, meggyőződésükről csak a szocialista politikusok elbeszéléseiből értesülünk. Ezek a történetek csodálatosak és meghatóak. Az emberek például, miképpen azt Tóbiás József, Újhelyi István és Vadai Ágnes folklórkutatók elmesélték, örömmel fogadták az MSZP utcai kampányát. Hát nem aranyos? Az ember nyilván állt valahol, a szocialisták odavitték neki az utcai kampányt, és az ember örült neki, mint a természeti népek romlatlan gyermekei a furcsa tárgyaknak. Bűbájos. Az emberek elolvasták az MSZP vadlibamintás kék füzetkéjét, és nem az jutott eszükbe, mint nekünk, földi halandóknak, hogy hát igen, az MSZP megint libát libára halmoz, dehogy. Most tessék kapaszkodni: Tóbiás József mítosztörténész azt mondta, hogy az embereket érdekli a politika, van róla véleményük, és amennyiben módjukban áll, azt ki is fejtik. És ez még nem minden. Tóbiás József egészen odáig elterjedt, hogy ők a jövőben nem a Fidesszel akarnak vitázni, hanem az emberekkel beszélgetni mindarról, ami őket, mármint az embereket érdekli. Tóbiás József legendabúvár summázatából kitűnt, hogy ez nem lesz könnyű, mert az emberek kissé mintha visszamaradottak lennének. Az egész kampányra kétféleképpen tudtak reagálni, Tóbiás József néprajzos szerint „az egyik az volt, hogy a szocialista párt hagyja abba a kifelé beszélést, a másik pedig, hogy demonstratívan támogassák a miniszterelnököt”. Nem irigylem az MSZP aktivistáit. Mászkálnak az emberek között, a lelküket kibeszélik, lobogtatják a libajegyzéket, erre minden második ember azt feleli, hogy a szocialisták hagyják abba a kifelé beszélést, minden első meg úgy válaszol, hogy demonstratívan támogassák a miniszterelnököt. Mit mondjak, én a huszadik ilyen beszólás után odavágtam volna a kék csomagot, és eljövök. Nyilván ezért volt szükség a libapásztorok hosszas kiképzésére, hogy azt ne mondjam, kondicionálására.

Mindezek után van egy javaslatom, mert a fentiek alapján az emberek csakugyan érdekes teremtmények lehetnek. Szóval: nem kellene őket is beválogatni a közvélemény-kutatási mintákba?