Hazánk célország az izraeliek számára

Magyarország népszerű célország az izraeliek számára – írta a Jane’s kutatócsoport. A londoni elemzők kiadványa, a Foreign Report legutóbbi számában úgy vélte: a háborús helyzet miatt egyre több izraeli távozik, többek között Magyarországra.

2003. 10. 01. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Ferenc, a Külügyminisztérium szóvivőjének helyettese lapunkkal közölte: sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja a híreket. Elmondta, valóban jelen van a zsidó államban az az igény, hogy Magyarországra utazzanak, ám azt nem lehet eldönteni, ez miért történik. Indíték lehet a magyar származású izraeliek hazalátogatása, üzleti út vagy a háborús helyzet miatti kivándorlás egyaránt – tette hozzá.
Várnai Shorer Judit, Izrael budapesti nagykövete megkeresésünkre elmondta: nem feltétlenül igaz a folyóirat minden információja. Közölte, nincs sorban állás az Izraelben levő külképviseletek előtt. „Sok közép-európai származású zsidó telepedett le Izraelben, aki sokáig nem tudta megszerezni volt hazája állampolgárságát. Most erre lehetőségük nyílik. Ezek az emberek mindenüket elveszítették, az egyetlen dolog, amit ebből visszakaphatnak, egy útlevél” – magyarázta a nagykövet asszony. Tagadta, hogy tapasztalható lenne bármilyen nagyobb kivándorlási hullám az utóbbi időben, vagy hogy a palesztin intifáda megsokszorozta volna a kitelepülők számát.
*
Az átfogó katonai, hírszerzési és diplomáciai elemzéseiről, előrejelzéseiről ismert londoni agytröszt azt írta a palesztin felkelés kitörésének harmadik évfordulójára időzített cikkében, hogy a kivándorlási jelenség drámai fejleménynek számít egy olyan országban, ahol hoszszú ideig árulónak bélyegezték a kivándorlókat. A tel-avivi amerikai konzulátus adatai szerint azonban a palesztin felkelés kezdete óta 400 százalékkal nőtt az amerikai letelepedési vízumért folyamodó izraeliek száma. Az elemzés szerint még olyan, korábban nem túl népszerű országok konzulátusait is zsúfolásig megtöltik a vízumkérelmezők, mint Magyarország, Lengyelország, sőt Románia, mivel ezek az országok hamarosan az Európai Unió tagjává válnak, és az állampolgárságért folyamodók körül sokan egyébként is ezek valamelyikéből származtak el.
A Foreign Report szerint a reménytelennek tartott politikai helyzet és a mély gazdasági recesszió miatt főleg a harmincas éveikben járó, magasan képzett izraeliek hajlamosak a távozásra. Helyzetüket megkönnyíti, hogy szakképzettségük révén sok befogadó országban szívesen látják őket, és a helyi zsidó közösségektől is erős támogatást kapnak. Ha az irányzat folytatódik, a nem túl távoli jövőben csak a szegények és az ultraortodoxok maradnak Izraelben – írta a brit szakkiadvány helyi szakértőket idézve. Az elvándorlás azért is veszélyes, mert a tartalékosokra épülő izraeli hadsereg gerincét a középosztálybeliekből álló tartalékos tiszti állomány adja. A jelenség olyan mértéket öltött, hogy az izraeli hadsereg már az Egyesült Államokban létesített kiképző központokat ott élő tartalékosainak, akik kivándorlásuk ellenére általában megtartják izraeli útlevelüket és erős izraeli azonosságtudatukat, és háború esetén bizonyosan visszamennének harcolni – írta a Foreign Report.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.