Két kiló arany

Legyetek kedvesek a nőkkel! – írta utolsó üzenetében Mohamed próféta, az iszlám vallás atyja. Hogy az idei Nobel-békedíjat Sirin Ebadi iráni emberjogi aktivista nyerte, aki életét annak szentelte, hogy a gyerekek és a nők védelmében lépjen fel hazájában, sokat elárul a gyengébb nem ottani helyzetéről. A nyugati társadalom ugyanakkor számos tévhitet táplál az iszlám világ asszonyairól.

S ha meghirdettetne egyiküknek a leánygyermek, hát arca megfeketedve maradna, s haragra gerjedne. S elbujdokol népétől a rossz miatt, mi meghirdettetett neki (magát kérdezvén): Fogja-é fel ő azt semminek, avagy temesse el a földbe? Bizony gazul ítélnek” – írja a Korán, egyértelműen kinyilatkoztatva a muzulmánoknak, semmivel sem jobb a fiú-, mint a leánygyermek. Ennek ellenére máig bevett szokás, hogy fiú örökös születésekor az apa örömlakomára hívja barátait és szomszédait. Ha viszont leánygyermek érkezik a családba, az atya bölcsen belenyugszik Allah akaratába – ám ünneplésről szó sincs.
Ez a megkülönböztetés minden iszlám államot jellemez. Az utcákat járva kevés asszonyt látni, többnyire időseket vagy apjukkal együtt sétáló leánygyermekeket. A nők többsége odahaza, falakkal körülvett otthonában éli le egész életét. A vallási szabályokat olykor túlzott szigorral betartó mozlimok ebben a kérdésben nem követik a próféta törvényeit. Legalábbis így látja ezt a nyugati utazó, aki meglepődik, hogy egy férfinak akár négy felesége is lehet. Ám manapság nehéz többnejű emberre akadni; e vállalkozó kedv ugyanis óriási anyagi és lelki terhet jelent. A férj köteles mindegyik feleségének ugyanolyan színvonalú háztartást biztosítani, külön lakással, élelmiszerekkel, ruhákkal. Emellett férfiúi képességeiről kell számot adnia négyszeres teljesítménnyel, amelynek elmaradása akár válóok is lehet. A feleség árgus szemekkel figyeli, hites ura vajon őt is ugyanolyan gyakorisággal látogatja-e, mint vetélytársait, a megtörtént eseményeket pedig naplóban vezeti. Ha kiderül, hogy egyik választottját a férj különösen elhalmozza ajándékokkal, ruhákkal, netán az ágyban tett szolgáltatásaival, robban a bomba, s az elhanyagolt asszonyok palotaforradalmat csinálnak.
Az iszlám világban a válás törvényes. Ráadásul rettenetes árat kell fizetni az elhanyagolt feleség urának. Ha a vő léhasága felesége apjának fülébe jut – amint az törvényszerű –, az alkalmasint nagy hatalmú após akár tönkre is teheti annak vállalkozását: a bűnös férj boltjába senki sem tér be , az üzlettársak pedig nem kötnek vele szerződést. A lassú, de biztos tönkremenéstől csak hatalmas összegek kifizetése, valamint bűnbánat mentheti meg az elkövetőt. Az összeg Szaúd-Arábiában két kiló aranynál kezdődik.
Persze a házasságok legnagyobb része nem végződik válással, az üzlet és az érzelmek is ezt diktálják. A többnejű férjnek azonban szembe kell néznie azzal, hogy nem mindig ő viseli a nadrágot. Erre utal egy öböl menti férfi véleménye, aki négy feleséget tart: „Nem tudom, hol van a hűtőszekrény, nincs ízlésemre való étel otthon, s nem találom a villanykapcsolót.” A gazdag férfinak ugyanis nincs saját otthona, ahol egyedül élhet, hanem feleségeinek lakhelyén talál megnyugvást időről időre, ha ugyan talál.
A házasságok többségének azonban nem ez a sorsa az iszlám világban. Az öböl menti gazdag királyságok ugyanis kivételezett részei a földnek. Törökországtól Bangladesig, Egyiptomtól Mauritániáig és Nigériáig óriási területen követik Mohamed prófétát, de ezeken a vidékeken korántsem ilyen rózsás a nők helyzete. Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet kimutatásai szerint a gyengébb nem megítélése évek óta semmit nem változott az iszlám országokban. Továbbra is szenvednek a hátrányos megkülönböztetéstől, a jogfosztottságtól, a bezártságtól. Másféle ruhát kell felvenniük, egyes helyeken nem vállalhatnak munkát, és nem járhatnak iskolába, nem vezethetnek autót. Ráadásul sok országban még az utcára sem mehetnek ki egyedül, kizárólag férfi rokonuk társaságában. Az általános elképzelés szerint az asszonynak otthon a helye, nevelje a gyermekeket, s várja haza urát vacsorával. Egy haragos szót sem szabad kiejtenie száján, ha a férj „üzleti ügyei” miatt később érkezik haza. Az erőszak is jellemző, a férj teljes természetességgel veri meg feleségét, aki semmilyen fórumhoz nem fordulhat ilyen esetben. A válasz ugyanaz: asszonyom, ez mindig így volt, és így is lesz a jövőben. Persze a válással kapcsolatos ügyeket sem lehet aranyhegyekkel elintézni, ha mindenki szegény a családban. Ilyenkor a férfi dönt minden kérdésben, az asszonynak pedig marad a bizonyosság, hogy nem ő lesz az, aki kivívja a nők egyenjogúságát az ókonzervatív társadalomban.
Az iszlám világot érintő amerikai hadjárat sokak szemében a nők helyzetét is javítani hivatott. Kimondott cél volt az afgán asszonyok kiemelése abból az elmaradottságból, amelybe a fanatikus iszlámot követő tálibok taszították őket. A cél a liberális demokrácia bevezetése volt Afganisztánban, ahol évszázadok óta tekintélyelv alapján kormányoznak a hatalmon levők. Ennek szellemében nem kerülhetett le a burka (a testet tetőtől talpig befedő lepel) az afgán asszonyokról. Bár ez a viselet csökkenti a szerelmi házasságok számát – ki venne feleségül egy láthatatlan nőt? –, nagyon fontos népesedési funkciót is ellát, mint ahogy az arab asszonyok leple, a csador is. A csúnya, rossz humorú, sótlan nők az európai társadalmakban szinte esélytelenek a családalapítási versenyfutásban. Az iszlám államokban azonban minden nő egyenlő esélyekkel indul, mivel „egyenruhájuk” nemcsak gátol, hanem véd is. Labdába sem rúghatnak a gyors szerelemre vágyó, erkölcstelen férfiak, akik kihasználnák a leányok törékenységét. Persze prostitúció az iszlám országokban is létezik, ám ennek olyan nyakatekert válfaja (feleségül kell venni az örömlányt az együtt töltött éjszakára, s utána elválni tőle), hogy az utcákon keresve sem találni kéjhölgyeket. A leányok apja a felelős a gyermek jövőjéért, ő keres férjet, mégpedig olyan férfi személyében, aki megbízható, tisztelettudó, s üzleti partnerként is beválik. A leány csúnya is lehet, a „magasabb érdekek” akár boldog házasságot is eredményezhetnek, persze ehhez már Isten segítségére is nagy szükség van. Az afganisztáni burka ráadásul kulturális hagyomány, amelyről nehéz lenne lebeszélni az asszonyokat. Már a nagyanyák nagyanyjai is ezt viselték, ezért bár a rossz emlékű tálibokhoz köthető e ruhadarab, mégsem akarnak megszabadulni tőle az afgán nők.
Sokkal komolyabb hagyományokkal szembesülnek Fekete-Afrika mozlim lányai-asszonyai. Ismert a női körülmetélés szokása, amely a rossz higiénés viszonyok következtében fertőzést, de akár halált is okozhat. A műtét során kimetszik a csiklót a női nemi szervből, így az asszony később nem élvezheti a nemi életet. Ettől fogva a szerencsétlen leánygyermek csak abban bízhat, hogy jövendő férje nem lesz az átlagnál is durvább hozzá. Ezen a vidéken nem szokás Mohamed próféta utolsó üzenetét készpénznek venni, így gyakran szinte állati sorban tartják asszonyaikat a fekete-afrikai mozlimok. Északabbra, az arab országokban jobb a helyzet, ám nagy ára van a fekete lepel védelmének. Mindazonáltal nem szerencsés az öreg kontinensről elítélni az iszlám országokban élők szokásait, mivel számukra éppoly elképesztő a nálunk dívó szexuális szabadosság, mint a mi szemünkben az ő hagyományaik. Az internet és a globalizáció korában azonban nehéz gátat vetni az információáramlásnak: manapság sok mozlim leány álmodozik arról a szabadságról, amely keresztény társait megilleti.