Jó hete már, hogy a közszolgálati rendőrség bekísért, majd őrizetbe vett tíz magyar állampolgárt úgymond rendzavarás, illetve a gyülekezési tilalom megsértése miatt. Harmincöt órával később a gyorsított eljárásban ítélkező bíróság valamennyiüket felmentette.
Az eseményről a sajtópiacot uraló baloldali média gyakorlatilag „elfeledkezett”, de a jobbszektor sem adott arról hírt, hogy az eset kapcsán lemondott volna a belügyminiszter, karján az országos, illetőleg a budapesti rendőrfőkapitánnyal – gyaníthatóan azért nem kaptunk ilyen hírt, merthogy egyikük sem mondott le.
De miért is mondott volna le bárki, amikor a haladó hazai hagyományok szellemében a jámbor lakosság ellen fellépő rendvédelmi szerveknek a hajuk szála sem görbülhet? Valamiféle mentelmi jogot élveznek a magyar belbiztonsági szervek, kivált a mostanihoz (tíz ember gyalogolt csendben a járdán, némelyikük kezében nemzetiszínű zászló) hasonló esetekben, gazdatüntetés, nyugdíjas-felvonulás s a többi…
Ilyenkor a rendőrség aktív, „nyomon” van.
Fordított a helyzet, amikor Princz Gáborokról, Kulcsár Attilákról szól a történet. Ilyen esetben nem szaladgálnak a rendőrök bilinccsel a kezükben a gyanúsított után (mint tette azt esetünkben fényes tekintetű Hamar Károly alezredes). Princzék, Kulcsárék ilyenkor Bécsbe szoktak utazni egy kis levegőváltozás végett, innét mutogatják hazafelé a méretes fityiszt.
EU ide, EU oda, a jelek azt mutatják, még mindig a Balkánon vagyunk. Rendőrségünk hol langyos, hol „Hamar”. Csak csillagos paroli van a vállukon, felelősségtudat nincs. Szívesen hallgatnám a miniszter asszonyt, a vezérrendőröket, miért fáj, hol hasogat a nemzetiszínű zászló.
origo.hu
Berta Tibor püspök: A Szentlélek nem súgja a bíborosok fülébe a leendő pápa nevét
