Tisztelt Szerkesztőség!

Dobai Miklós (Budapest): A Magyar Nemzet augusztus 6-i számának Krónika rovata megemlékezik arról, hogy 1946-ban ezen a napon érkezett Budapestre az aranyvonat, amely a Magyar Nemzeti Banknak az Egyesült Államok birtokába került aranytartalékát és kincseit hozta haza, azaz 32 tonna súlyú, 2696 aranyrudat és 40 zsák aranyérmét. Ennek kapcsán érdemes eloszlatni egy évtizedekig belénk sulykolt tévhitet, hogy az 1945–46-os hiperinflációt követően bevezetett forintot Rákosi Mátyás és Vas Zoltán kitűnő gazdaságpolitikája tette lehetővé. Ezzel szemben az igazság az, hogy a forint bevezetését az aranyvonat megérkezése, azaz a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának visszaadása alapozta meg, amit Nagy Ferenc akkori miniszterelnök eszközölt ki az Amerikai Egyesült Államokban tett látogatása alkalmával. Érdemes egyébként néhány számadatot is megemlíteni: bevezetésekor a forint pénzlába, azaz aranytartalma 0,0757575 g arany volt. A forint 1946-os bevezetése kori értékéhez képest 1952 végén 42 százalékot, 1960 végén 33,5, 1967 végén 32,9, 1978 végén 23,3, 1985 végén pedig 15,5 százalékot ért. Csak öszszehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy a Horthy-korszak fizetőeszköze, a pengő, 1927-es bevezetésekor 0,263 g aranyat tartalmazott, mely értékét 1944 végéig megőrzött, s nemzetközi elfogadottságát mutatja, hogy a közismerten jó és stabil svájci frankkal egy az egyben váltották. Kíváncsi vagyok, hány hasonló kommunista legendáról fog előbb-utóbb lehullani a lepel.

Farkas Zsolt (Budapest): Nagykanizsa egyik lakótelepére tervezett új temploma ellen aláírásgyűjtésbe fogtak a többségi önkormányzati támogatás ellenében. Fenyegető levelekben durva támadást fogalmaztak meg a hívek és püspökük ellen, sőt akár még felrobbantásával is fenyegetődztek, ha felépülne (MN, Látó-Tér rovat, szeptember 24.). Az ellenzők névlegesen a nagyobb kiterjedésű zöld területet féltették, de már csak a naponta háromszor fél percekre megkonduló harangszó is zavarta volna őket. Így hát maga az illetékes megyés püspök volt kénytelen levelében jelezni: eláll építési szándékától, mert a szelíd meggyőzésre, a humánus példaadásra helyezik a hangsúlyt. A vadonatúj templomra máris rendelkezésre állna a szükséges pénz, de helyette most a volt laktanyában alakítanak ki szükségmiséző helyet, s a plébánosnak ugyanott egy garzonlakást. Így hát teljesült a zajos kisebbség akarata: a hívek által tervezett aláírásgyűjtéssel mint „erőszakkal” senkit sem szabad meggyőzni. Az azonban elgondolkoztató: a közveszéllyel való fenyegetés nem minősül-e valódi erőszaknak, hiszen az ellenzők robbantást is kilátásba helyeztek, márpedig ez a terrorista módszer súlyosan ütközik a Btk.-val.

Dr. Dávid Gábor (Budapest): Megütközéssel olvasom az újságban a miniszterelnököt vivő konvojt kísérő pofozkodó kormányőrről szóló híradást. Megütköztem rajta, mert ilyen eset nem fordulhat elő, illetve tilos, hogy előforduljon. Minden rendvédelmi szerv, szervezet szolgálati szabályzata pontosan előírja, hogy melyek az adott esetben az alkalmazható kényszerítő eszközök. Ám jelen esetben nem a további bűnös cselekményt megelőző óvintézkedésről, hanem közönséges megtorlásról, hatalmi arroganciáról volt szó. De nemcsak megütköztem, hanem meg is rettentem: hát már ezt is lehet, már itt tartunk? Mind az elkövető, mind a parancsnok a legszigorúbb fegyelmi büntetést érdemli. A tettes, mert elkövette, elöljárója meg azért, mert alakulatában megtűrte az ilyen, bármilyen aljasságra képes egyéneket.

Dr. Székely Tamás ny. ov. főorvos (Budapest): Úgy látszik, az utóbbi időben nagyot fordult a világ. Ma a legfelelősebb vezetők világviszonylatban is szemrebbenés nélkül hazudnak – ma egy elhunyt rendkívüli egyéniség nevét röviddel halála után büntetlenül meg lehet hurcolni, be lehet mocskolni, így lassan már semmin sem csodálkozunk. Mégis, a szeptember 20-i esti Híradóban csodálkozhattunk a logikus gondolkodás fejre állításán. Nevezetesen arról hallhattunk, hogy a mesterséges megtermékenyítés, illetve a lombikbébiprogram keretét kellene jelentősen megemelni az évi 1500 fölé, és ezzel a katasztrofális népességfogyást jelentősen csökkenteni lehetne. E megemelt keret igénye teljesen elfogadható, hiszen igen sok család boldogságát jelenti és joga is van az áhított gyermekáldáshoz. A logikai bukfenc abban rejlik, hogy a hírben nem említették azt a tényt, hogy a népességfogyás megakadályozásának még hatékonyabb eljárása lenne az évi 50–60 ezer (!) abortusz elkerülése, aminek morális és egészségügyi károkozásáról már olyan sokat hallhattunk.