Tisztelt Szerkesztőség!

Mellőzött, leszólt pedagógusok
A helyettes államtitkár úr vélekedésével szemben a közoktatásban felkészült, kreatív tanári munka folyik
Ez év október 17–18-án a Gyakorlóiskolák Iskolaszövetsége konferenciát rendezett Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola szervezésében és szívélyes vendéglátása mellett. Az ország minden tájáról gyűltek össze a tanárképzési feladatokat vállaló intézmények vezetői és pedagógusai, hogy kérdezzenek és válaszoljanak: Mit? Kinek? Hogyan?
A rendezvényre természetesen meghívást kaptak a minisztérium képviselői is, akik nevében Sipos János felelős helyettes államtitkár úr nyitó előadásában elmondta, hogy mi, pedagógusok mennyire eredménytelenül, konzervatívan, anakronisztikusan, nevetségesen rosszul csináljuk a dolgunkat. Fel kellene ismernünk, hogy az iskola már csak egy kevéssé számottevő eleme a gyermekek információszerzésének. Mennyire szánalmas és görcsös törekvésünk az, hogy okosabbnak akarunk látszani náluk, amikor olyan nyilvánvaló a szakadék a tanár hagyományos, XIX. századi műveltségképe és a gyerekek XXI. századi érdeklődése között. Lassan már nem beszélünk egy nyelvet sem velük – meg egyébként sem beszélünk semmiféle nyelvet. Ja, és nincs a zsebünkben egy pendrive, ami megoldhatná minden gondunkat az adott pillanatban.
Döbbenten szembesültünk a reprezentatív felmérés adatával: a megkérdezett tanárok természetes számmal kifejezhetetlen százaléka használja a tanórán az internetet! Ugyan szerettük volna hallani, vajon kifejezhető-e ilyen módon az internethez kapcsolódó számítógéppel felszerelt tantermek számának aránya. De nem beszéltünk egy nyelvet az államtitkárral sem. Semmilyen nyelvet sem beszéltünk vele, mert előadása után eltűnt. Érthető is ez, hiszen minek is fecsérelné az idejét, biztosan van néhány vékony szelete a társadalomnak, amelynek nem teljesen tiszta még, hogy a pedagógusnál nincs szűk látókörűbb, fejlődésképtelenebb szakmai csoport, hát gyorsan kommunikálnia kell ezt még néhányszor.
Ezután elhangzottak plenáris előadások arról, hogyan gondolkodik a gyakorlóiskolai hátteret maga mögött tudó szegedi főiskola néhány oktatója a pedagógia jövőjéről, a lehetséges intézményi válaszokról. Érdekes módon kicsit másképp: több bizalommal és több valódi ismerettel. Lehet, hogy a kettő összefügg. Másnap a szekciókban pedig a komoly szakmai munka, a pedagógiai tapasztalat, az új módszerek, egyszóval a XXI. század pedagógiájának kavalkádja. Mindenki a szívügyéről beszélt: munkája szépségeiről, a gyerekekről, sikereiről, kérdéseiről és válaszairól. Informatikai eszközökkel, multimédiás anyagokkal, és ami még fontosabb: átgondolt, kiérlelt tartalommal.
Szóval nem olyan nagy a baj. Míg meg nem szüntetik a gyakorlóiskolákat.
Nem tudom, mekkora memóriát rejt a helyettes államtitkár úr XXI. századi csúcstechnikája, de rá kellene férnie néhány olyan változatnak is a közoktatás jövőjéről szóló előadásából, amely felkészült, kreatív és a minden minisztériumi mesterkedés ellenére is hatékony munkát végző tanárokhoz szól. Ilyen pedagógusok pedig nem csak a gyakorlóiskolákban vannak. Igaz, nincs webkamera a tantermekben, hogy a kormányzat is észrevegye őket végre.
Nagy Mariann A Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskola vezetőtanára

***

Bűnbakképzés a médiában
Ebben az országban néhány embernek mindenről Orbán Viktor jut az eszébe
Söjtörön, Deák Ferenc szülőfalujában tojással dobálták meg a haza bölcsére emlékező miniszterelnököt. Az epizód felettébb szomorú. Az ember tehát megpróbál utánanézni, hogy mi is történt Söjtörön pontosan, ki állhatott a tojásdobálás mögött. Elolvassa a Magyar Hírlapot, azon belül is a lap álláspontját az ügyben, mert ott a hír szent, a vélemény szabad. És lassan megérti, hogy még nem lehet tudni pontosan, hogy kik állhattak a tojásdobálás mögött.
Legalább négy lehetőség van.
Az első lehetőség a legvalószínűbb. Orbán Viktor áll a tojásdobálás mögött. Ez már csak azért is valószínű, mert Orbán Viktor határozottan kiállt a miniszterelnök szólásszabadsága mellett. A második lehetőség az, hogy Orbán Viktor áll a tojásdobálás mögött. Ezt a verziót támasztja alá, hogy ő a legnagyobb ellenzéki párt elnöke. És még, ha véletlenül a MIÉP állna a tojásdobálás mögött, akkor is látnunk kell, hogy nem a MIÉP veszélyezteti a jelenlegi, kiválóan kormányzó koalíció hatalmát a következő választásokon. Hanem éppenséggel az Orbán Viktor vezette Fidesz. Sajnos a harmadik eshetőség sem jobb az eddigieknél. Orbán Viktor áll a tojásdobálás mögött. Pontosan tudjuk, hogy ő állt már az Erzsébet hidat lezárók mögött is. Nem baj, hogy a híd lezáráskor éppen nem volt itthon, hanem Dél-Koreában volt. Dél-Koreából irányított. A világbajnoki focidöntőről. Telepatikus hatalommal irányítja az embereket. Távolról. Dél-Koreából. Alcsútdobozról. Los Alamosból. Bárhonnan. Félelmetes ember. Már ő állt a temetőben a Mécs Imre barátait kifütyülők mögött is. Mindenhol Orbán Viktor van. Orbán Viktor itt, Orbán Viktor ott. Végezetül a negyedik lehetőséget sem lehet teljesen kizárni. Orbán Viktor áll a tojásdobálás mögött. Mindannyian tudjuk, hogy veszélyes ember. Veszélyezteti a jelenleg kormányzók hatalmát. A koronát is csak azért akarta a parlamentbe vinni, hogy esténként besettenkedve az épületbe a fejére tehesse.
Ebben az országban néhány embernek mindenről Orbán Viktor jut az eszébe. És valahogy sohasem túl pozitív összefüggések mellett. Őszintén szólva elég egyszerű a képlet. Ismerjük jól a történelemből is. Bűnbakképzésnek hívják. Csak hát korábban más bűnbakok voltak divatban.
Az ember meg szeretné elmondani, hogy szerinte ’89-ben kezdődött a rendszerváltás, nem helyeselte a csonka kuratóriumokat, az Erzsébet téri gödröt, a háromhetes parlamenti ülésrendet, és kínosan érintette néhány ügy. De nem lehet. Pontosabban lehet, csak ezek után az embernek elmegy a kedve a kritikától. Pedig ez baj. Baj, ha az országban nem lehet normálisan beszélni a politikáról.
Az egyik oldalról ijesztő tekintetű emberek megdobálják Medgyessy Pétert tojással. A másik oldalról meg értelmes tekintetű emberek naponta zöldségekkel dobálják meg Orbán Viktort. Kérdezem tisztelettel: Kinek jó ez? És főként meddig tart ez az állapot? Mi lenne, ha mindenki a saját háza előtt söprögetne először? Persze az is lehet, hogy egy barátomnak van igaza. Média-túlérzékenységem van.
Németh Endre Budapest

***

Senki sem átkozódott
Németellenes dalt énekeltek cigány előadók a nyilas terror áldozatainak emlékére tartott szerdai rendezvényen a Terror Háza Múzeum előtt – a rendezvénnyel kapcsolatban ezt tartja fontosnak a Magyar Nemzet október 17-i, Dalban átkozódtak című cikkében. A kifogásolt sor a következőképp hangzik: „verd meg, Isten, a németet, mert megölte a népeket”. A halálba menők, a megkínzottak dalát ezen a rendezvényen felidéztük. Nem máskor, nem máshol. Akkor, amikor illusztráltuk ezekkel a dallamokkal és dalszövegekkel az akkori áldozatok ítéletét, gondolatait.
A Magyar Nemzet és Elek István lapja, a Gondola.hu című internetes lap – ahol fenti vélemény először megjelent – dilettáns és rosszindulatú megközelítése támadás az erkölcs és nem utolsósorban a magyar nyelv ellen. Méltatlannak tartjuk megmagyarázni a megmagyarázhatatlant, és nem tisztünk orvosolni sem a gondolati renyheséget, ezért néhány keresetlen szóval megvilágítanánk nevezett cikkben foglaltak otromba sutaságát, pusztán a nyelvhasználat szempontjából.
Elvárhatnánk, hogy írástudó emberek magasabb fokon is ismerjék nyelvüket – a magunk részéről most megelégszünk azzal, hogy a cikk alapgondolatához illeszkedő színvonalon, ismert óvodai/iskolai példákkal és azonos szintű magyarázatokkal éljünk. A tény a következő: a szóban forgó dal egy népdal. Nem publicisztika, nem esszé stb. S mint ilyen, szövege ennek megfelelő értelmezést igényel.
A nyelv – a költészet és a népköltészet nyelve is – fura dolog: konkrét és elvont jelentésekkel operál. Jelentéseket módosít, sűrít, felcserél, szóképekkel él, mint olykor a köznyelv is. (A magyar nemzet nem egyenlő a Magyar Nemzettel.)
„Gólya, gólya, gilice, mitől véres a lábad? Török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja, síppal, dobbal, nádi hegedűvel.” Ez gyermekdal a XVI. század tapasztalataival. De nem a török nép gyalázása.
„Mit nem beszél az a német, / az isten nyila ütné meg!” Ezek Petőfi Sándor sorai, és bizony a német (aki mellesleg osztrák!) „ebugatta himpellér” is ebben a versben. Sőt a bájos költő a haza elfoglalásának fenyegetésére bizony nem röstelli a német (osztrák) ellenség felettébb rossz erkölcsűnek vélelmezett édesanyját tárgyesetbe tenni. Egy másik versében azt írja: „Akasszátok fel a királyokat!”
Nos, a Magyar Nemzet kedvéért itt és most elmagyarázzuk: ezeket a sorokat nem német turisták üdvözleteként, sem alkotmányos mai királyok idelátogatásakor szavalnánk el. De megfelelő alkalomkor (például március 15-én) választhatók!
Arany János Toldijában a „Mentek-e tatárra, mentek-e törökre, / Nekik jóéjszakát mondani örökre?” sorokban a tatár és török a megszálló katonaságot helyettesíti. (Akik jelen esetben törökök, tatárok.) Mélyebb összefüggésekért tessék fellapozni a szakirodalmat! Összegzésképpen: a nyelven és a szóban forgó balladán nem kérhető számon, miért németet említ ott, ahol mindenki a náci bűnösökre gondol. Ezt még Pilhál Tamásnak is tudnia kell! Gyalázatos állapot, ha nem tudja, és az is gyalázatos tett, ha jobb tudomása ellenére ezt a megemlékezésen elhangzott dalszöveget a maga sajátos szándéka szerint németellenes provokációként értékeli, sőt ekként és erre használja fel kérdései megfogalmazásakor. Méltatlan egy magyar emberhez. Méltatlan a magyar nemzethez. Hogy méltatlan-e a Magyar Nemzethez, én nem tudom…
Horváth Aladár Roma Polgárjogi Mozgalom

***

Karalyos Szénási Gyula (Budapest): A Magyar Nemzet Vélemény rovatában, az október 17-i számban Nagy Árpád írása olvasható A Rákóczi-induló most is időszerű nemzeti dalunk címmel. Valóban igaza van, ismernünk kellene és dalolnunk a Rákóczi-indulót, szövegével együtt; de meg kellene tanítanunk a felnövő generációt, hogy tudja szövegesen énekelni nemzeti imáinkat, a Himnuszt és a Szózatot is, mert csak hallgatni tudják, azt is fegyelmezetlenül. Nem értem ugyanakkor azt a kitételét, hogy a Rákóczi-induló éneklését Trianon után tiltották volna; az ötvenes évek és a kommunista éra tiltása egyértelmű volt. De gyerekkoromban, Trianon után szülőfalum, Tépe férfi dalárdája minden nemzeti ünnepünkön és a különböző dalárdaversenyeken elénekelte a Rákóczi-indulót, szöveggel.
*
Kövér Károly (Szeged): Még mindig nagyon sokat kell várakozni az orvosi rendelőkben, hiába próbálkoznak különféle látszatmegoldásokkal. Az is akadályozza a munkát, hogy a gyógyszergyárak orvoslátogatói (rendelési időben) egyre sűrűbben jönnek, hogy termékeikre agitáljanak a mi időnk rovására és a konkurens gyógyszergyárak kárára. Mit keres az üzlet egy ilyen „szent” helyen? Világos, hogy ez így nem helyénvaló, de mivel hozzátartozik a rendszerhez, sem az orvos, sem a beteg nem mer fölszólalni ellene. Másik, éveken át vonszolt maszatos ügyünk a hálapénz. A hálapénz tüske a köröm alatt, amelyet ki kellene onnan húzni, mert mindkét fél számára kínos, sőt jellemromboló. Megalázó az orvosoknak, mert alamizsnaként hat, és lelki konfliktust okoz a betegeknek, mert sose tudják, túl sok-e, vagy kevés, amit szemlesütve a zsebbe csúsztatnak. A legkínosabb, ha a beteg nem tud adni, vagy az orvos fölháborodva viszszautasítja azt. Nemcsak a fenti hibák megléte a baj, de az is, hogy sunyi szemhunyással viszonyulunk hozzájuk. Én egy gerinces, jellemes országban szeretnék élni. A tiszta, átlátható viszonyok megteremtéséért pedig mindig a mindenkori hatalom a felelős.
*
Kovács János (Nyíregyháza): Napjaink parlamenti eseményeinek fő témája a 2004. évi költségvetés. A kormány részéről megnyilatkozó politikusoktól megtudhatjuk az új matematikai szabályt, amely szerint a kevesebb az több. A takarékosság és építkezés évének mindenki nyertese lesz. Emlékezzünk az ellenzéki politikusok nyilatkozataira, amelyek szerint a lakosság akkor néz majd nagyot, amikor kézhez kapja az emelt díjas számlákat. Én megkaptam az áramszolgáltató éves elszámolási számláját, amely pontosan egy 13. havi összeggel magasabb az év közben végrehajtott kétszeri áremelés miatt. A megállapított és havonta fizetett általány-árammennyiség szinte pontosan megegyezik az éves ténylegesen fogyasztott árammennyiséggel. Egy másik egyszerű számítással nézzük meg, miből fedezi a kormány a 13. havi nyugdíjat? 2002 januárjától 10,5 százalékos nyugdíjemelés volt. 2003. januártól 8,4 százalék emeléssel pontosan egy heti nyugdíjjal kaptunk kevesebbet. 2004. januárra 6,2 százalékos emelést jelentettek be, ez kétheti nyugdíjjal kevesebb. A fenti logika alapján 2005-re borítékolható a négyszázalékos emelés. Biztosítva a három heti nyugdíj forrása. A 2006-os választások miatt prognosztizálható a magasabb emelés, ami miatt – és a 13. havi nyugdíj fedezetének biztosítása miatt – már főjön az Orbán-kormány feje. Adná Isten, hogy így legyen, szívesen felajánlanám ezért a 13. havi nyugdíjamat.
*
Volant Anna (Budapest): A Magyar Nemzet október 10-i számában az olvasói vélemények között találtam rá Szénási Márton javaslatára a jobboldal választási kampánybeli hangvételével kapcsolatban. E sorok olvastán jutott eszembe, hogy nem a gorombulás a célravezető, hiszen ez esetben sok választót veszítenénk – beleértve jómagamat is. Véleményem szerint határozott, világos és elhatárolódó önmeghatározásra van szükség. Mert mi a helyzet ma? A jobboldal világosan a nemzeti és a polgári értékeket képviseli, és ez rendben is van. Ha azonban nem jobb-, illetve baloldalról beszélünk, hanem nemzeti és internacionalista oldalról, mindjárt hozzánk tartozik a nemzeti-polgári baloldal (az igazi szociáldemokrácia, amelyet épp nemzeti elkötelezettsége miatt vertek szét a 40-es évek végén) is, és amely jelenleg Mohamed koporsójával együtt lebeg. Nem kellene ezt jól átgondolni?