Zuhanórepülésben az ország

A Medgyessy Péter által irányított Magyarország nehéz gazdasági helyzetben van. A több mint egy évtizede halogatott reformokat végre kellene hajtani. A nagy társadalmi ellátó rendszerek és az elképesztően pazarló államháztartás karcsúsítása és hatékonyabbá tétele elodázhatatlan. Mindehhez társul az a kényszer, hogy az Európai Unió küszöbén álló ország polgárait föl kell készíteni a csatlakozással együtt járó nehézségekre. A hazai vállalkozók és gazdálkodók többségére gyilkosan kemény versenyfutás vár, amit csak akkor lesznek képesek teljesíteni, ha a nemzeti érdekeket vállaló kormány – ha kell, gátlások nélkül – teljes mellszélességgel támogatja őket.

Mára egyértelművé vált, hogy a választópolgárok azon része, amely a jelenlegi koalíció pártjaira adta a voksát 2002 tavaszán, rosszul döntött. Az Oroszországban és Izraelben kikísérletezett módszerekkel hatalomra segített baloldali koalíció történelmi jelentőségű évben vette át a kormányrudat, azzal a hatalmas kihívással, hogy a fentiekben említett feladatokat meg kell majd oldania. A kormányzati ciklus egyharmada eltelt, és Magyarországon gyakorlatilag semmilyen érdemleges előrelépés nem történt. A nagy csinnadrattával végrehajtott száznapos mannaeső ugyan régóta fölhalmozódott bérfeszültségeken lazított, de sajnos ehhez sem a megfelelő források nem párosultak, sem pedig konkrét elképzelések nem születtek a szerkezeti reformok végrehajtására.

Az iraki háború következményeitől és a világgazdasági recessziótól szorongatott nemzetközi közegben öngyilkossággal felérő lépés volt a kormányzati pazarlásnak az a formája, amit Medgyessy Péter hajtott végre az elmúlt tizenöt hónapban. Miközben csillagászati öszszegekkel dotált MSZP és SZDSZ közeli kommunikációs cégek szlogenjeivel kábították az embereket, a szabolcsi alma- vagy a kapuvári tejtermelő gazdák kilátástalan helyzete semmit nem javult. Mialatt a kormányfő a kubai tengerparton sütkérezett, a sokszorosan megalázott, kisjövedelmű családok már az elmúlt télen szorongó félelemmel várták a havi gázszámlát, és a mostanában nyilvánosságra kerülő áremelési tervek szerint januártól még jobban össze fog rándulni a gyomruk. Valószínűleg a porban és munkanélküliségben fuldokló határ menti régiók lakóit sem elégíti ki a 2002-ben magas állami kitüntetésben részesített Bolgár György malackodása, mert nekik mégiscsak az lenne a fontos, ha tudnák végre, mikor és mennyi autópálya épül a továbbiakban.

Az összesített adóterhek az SZDSZ dörgedelmei ellenére sem fognak csökkenni. Bár az áfakulcsok emelkedése részben európai követelmény, azzal, hogy a teljes fogyasztói adóemelkedést az unió nyakába varrta a Gál J. Zoltán–László Csaba-féle rohambrigád, alighanem sikerült elérni, hogy az integráció iránti bizalmi index tovább fog csökkenni a közeljövőben. A jövedelemadóknál hiába van remény az adókulcsok csökkentésére, az eddigi kedvezmények elvonása így is családok egész sorát hozhatja majd nehéz helyzetbe. A kaotikus öszszevisszaságban röpködő költségvetési számok és propagandisztikus fogadkozások közben egyre inkább láthatóvá válik a meztelen valóság. Az a valóság, amit sem a Heti Hetes, sem pedig a minden kormányzati tervet rózsaszínűre festő közszolgálati tévéhíradó nem lesz képes elfedni.

A jogállamiság intézményei súlyos válságba kerültek. A független Magyar Rádió elnöke űzött vaddá vált, a Legfőbb Ügyészség törvényesen működő vezetőjét pedig egy felszámolóbiztos vezényszavára zaklatják a koalíciós frakciók a törvényhozásban, újabban az erkölcsre hivatkozva. Hamis és ellenőrizetlen információk tömkelegét zúdítják a kormánypárti sajtóbirodalom egyes helytartói a hiszékeny állampolgárokra. Az eszközök és célok az 1946-ban alakult Baloldali Blokk alantas módszereit idézik. Rágalmak és vádak tömkelege, hazugságok és szándékosan eltorzított valóság elemei születnek egyes kommunikációs műhelyekben, miközben a vádlók minden alkalommal a köztársaságra és a most éppen a népi jelzőt nélkülöző demokráciára hivatkoznak. Bár megszálló szovjet hadsereg ma már nincs, és az igazi respublika alapjai is vannak annyira szilárdak, hogy elbírják a rájuk nehezedő nyomást, mégis elszomorító, hogy napról napra azt kell érzékelnünk: tizenhárom évvel az első szabad választás után még mindig az egykori elnyomó hatalom vezetői oktatják ki az embereket európaiságból, és ugyanők lebzselnek a sokadik privatizációs hullám zsíros koncai körül.

Döbbenetes élmény látni, hogy a szabad demokraták képi világát idéző (azaz kék borítóval és röpködő madarakkal dekorált) röplapok árasztják el az utcákat, amelyeknek egyik legfőbb célja az alkotmány szellemében politizáló ellenzék lejáratása. És legalább ennyire fölkavaró az, ahogyan az SZDSZ elnöke, aki egy szocialista nagyvállalat gazdasági igazgatójaként élte meg a rendszerváltozást, pökhendi hangon alázza meg a közvélemény előtt azokat az értelmiségieket – a legutóbb Ungár Klárát –, akik legalább óvatos szavakkal próbáltak figyelmeztetni arra, milyen következményei lehetnek annak, ha a párt tovább asszisztál a kormány tevékenységéhez. Az Ungár Klárához hasonló kritikus hangnemben megnyilvánuló Jánosi Györgyöt ugyanígy fenyegették meg egyes pártbéli körök: ha nem hallgat, Szűrös Mátyás sorsára juthat (azaz mehet a Fideszbe, mint ahogy Ungár Klárának pártja elnöke ajánlotta).

Pedig a fönti politikusok bírálataiban van igazság, és aligha kétséges, hogy a koalíciós pártok tagságának egy igen jelentős része maximálisan egyetért velük. A Kovács László–Kuncze Gábor-páros azonban nem tűri az ellenvéleményeket. Igaz, mialatt csendőri módszerekkel tartják féken az egyre több rebellist, az egymás iránti bizalom indexe is romlik. Egyre kényszeredettebbek a szabad demokrata és szocialista kézfogások, egyre több az üres és hamis udvariaskodó gesztus. A kamerák előtti mosolyok mögött fokozatosan növekvő indulatok lapulnak.

Háborognak a kormánypárti polgármesterek, akiknek naponta szembe kell nézniük a lakhelyükön a kabinet balfogásainak következményeivel. Lázadnak a hadsereg elsorvasztása miatt nehéz helyzetbe került régiók vezetői. Kiabál és követel Demszky Gábor főpolgármester, az elégedetlenek élére állva, és még csak megkerülni sem lehet, mert a jelenlegi koalíció szempontjából létfontosságú budapesti szavazóbázist ő felügyeli. Fenyegetőznek a szakszervezetek is, amelyeket szintén nem lehet lesöpörni, mert szintén képesek a választói közhangulat befolyásolására. Túl sokáig próbálta elkerülni a konfliktusokat a társadalom érintett csoportjaival a koalíció, és önnön népszerűségébe fulladva túl hosszú ideig halogatta a tényleges kormányzati munkát.

Most már hiába próbál csitítani és elhallgattatni, nem csupán a saját elégedetlenjeivel találja szemben magát, de az ellenzék is erőre kapott. Ráadásul nagyon nehéz lesz rábírnia a takarékosságra az embereket egy olyan miniszterelnöknek, aki heteken belül – a megszokott életrendje alapján – esetleg megint luxusnyaralásra utazik majd, és akinek a sportminisztere jó ideje azt próbálja elhitetni a tömegekkel – a világbajnok vízilabda-válogatott tagjainak széles háta mögé bújva –, hogy ebben az országban érdem az, ha valaki Kaulmann Félix módjára használja ki az államkassza kezelőinek butaságát.

Zárásképpen azért jegyezzük meg: két esetben követhet el nagy hibát egy politikai elemző. Először akkor, ha alábecsüli az MSZP–SZDSZ-koalíció leendő választási esélyeit, a másik esetben pedig akkor, ha ugyanezen sanszokat túlbecsüli. A jelenlegi helyzet sok szempontból a kilencvenes évek közepét idézi: akkor Tocsik-ügy, ma brókergate. Akkor Bokros-csomag, ma áfaterror. 1996-ban zuhant az MSZP és az SZDSZ népszerűsége, és ma is leszálló ágban van. De ne feledjük, Bokros ide, Tocsik oda, 1998-ban mégis kis híján megnyerték a választásokat a szocialisták. Azóta pedig sokkal ravaszabbak és profibbak lettek. Akkor az összes ellenzéki erőnek és a társadalomnak egy minden korábbinál szélesebb együttműködésére volt szükség, hogy bekövetkezzék a kormányváltás. A sokak által remélt 2006-os változások eléréséhez az öt évvel ezelőttinél is szorosabb összefogásra lesz szükség. A Medgyessy-kormány legyőzése pedig azért lenne fontos, hogy örökre megtanulja minden hazai politikai erő: ebben az országban nem lehet büntetlenül hazudni.