Bűnös adatok

Felháborodtak az Európai Unió vezetői, mikor az Eurobarométer néven ismert közvélemény-kutató intézet bejelentette legutóbbi felmérésének eredményeit. A statisztika szerint az öreg kontinens nyugati felének lakossága Izraeltől tart leginkább. Az Európai Unió polgárai veszélyesebbnek tartják a zsidó államot Észak-Koreánál, Iraknál, Iránnál, de a „béketeremtő” Egyesült Államoknál is. Nem is az a furcsa, hogy az ismert válsággócoktól félnek az unió polgárai, inkább a számok nyilvánosságra hozatala óta tartó nyilatkozatháború, bírálatok és magyarázatok özöne a meghökkentő. Az európai vezetők némelyike ugyanis nem az okokat kutatja, hanem felháborodik saját népe vélekedésén, visszautasítja az őt választó emberek érzéseit, s áttételesen antiszemitizmussal vádolja az egyszeri válaszadókat. Pedig nem történt más, mint hogy a polgároknak feltették a kérdést: veszélyesnek tartják-e az említett országokat a világbékére? Az unió megkérdezett 7515 polgárának 59 százaléka pedig Izrael esetében igennel válaszolt.
Ez az arány is jelzi, darázsfészekbe nyúlt az unió, mikor elkészítette a felmérést. Izraelt bírálni nem lehet anélkül, hogy az antiszemitizmus vádja ne szálljon az ember fejére. Az Európai Unió pedig már amúgy is többször megkapta a magáét a zsidó államtól a palesztin autonómia állítólagos túlzott támogatásáért. Azt azonban nehéz lenne vitatni, hogy a tizenötök országaiban biztonságban élnek a zsidók. Jelenleg Berlinben van a legnépesebb zsidó kolónia Európában több mint fél évszázaddal azután, hogy a nácizmus végrehajtotta szörnyű tömeggyilkosságát. Nemrégiben kiderült, kapósak a közép-európai, csatlakozásra váró országok úti okmányai is, s hogy örömmel fektetnek be izraeliek régi hazájukban. Az egyes embereknek valóban nincs félnivalójuk Európa földjén. A politikusok és jó néhány újságíró – érintettek és fogadatlan prókátorok egyaránt – azonban kötelességüknek érzik, hogy összemossák az előítéleteket a közel-keleti ország politikájával. Pedig meszsze nem ugyanarról van szó. Az ember félhet a palesztin–izraeli konfliktus eszkalálódásától, a háborút végeérhetetlennek láthatja, s gondolhatja, hogy újra visszatérnek a palesztin merénylők és a rájuk vadászó izraeli titkos ügynökök az öreg kontinensre. Történt ez már annyiszor, mi akadályozná meg a szereplőket, hogy újra itt tisztázzák ügyeiket?
A sok érthetetlen nyilatkozat közepette talán csak egy politikus maradt józan: Szilvan Salom izraeli külügyminiszter, aki nyugalomra intett mindenkit. Szerinte nem szabad csodálkozni az európaiak érzelmein, hiszen mindegyik újság, televízió és rádióadó vezető hírként kezeli a közel-keleti konfliktus újabb fejleményeit. Az évtizedek során kialakult gyakorlat hatására könnyen mindenki magáénak érezheti a háborút, szimpatizálhat ezzel vagy azzal az oldallal, így – bárhogy is vélekedik az eseményekről – fenyegetőnek tarthatja a mindennapos vérontást. Iránról és Észak-Koreáról ugyanakkor csak rövidke híradások szólnak.
Hogy miért alakult így az európai vélekedés, nem tudni, ám nyilvánvaló, hogy nem szabad azonnal antiszemitizmust kiáltani. Erre semmilyen erkölcsi felhatalmazással nem bír sem Izrael, sem az Egyesült Államok, de főleg nem az unió vezetése saját lakosságával kapcsolatban. Könnyű az évszázados keresztény–zsidó ellentétet, a vallási türelmetlenséget okolni a „bűnös adatokért”, ám félő, ezzel csak az örök mókuskereket hajtják meg újra a szószólók.