Félelem és rettegés szaúdi módra

Ez év májusában történtek Szaúd-Arábiában az első öngyilkos merényletek, amelyeket Rijád szerint az al-Kaida hajtott végre. A diplomatanegyed elleni bombatámadást akkor Szaúd-Arábia szeptember 11. éjének nevezték, amellyel a sivatagi királyság belépett a terrorizmus által fenyegetett országok csoportjába. Azóta sem csillapodott a robbantók aktivitása, ezt jelzi az elmúlt fél év statisztikája is: majdnem százan haltak meg a merényletekben és a rendőrséggel való összetűzésekben, legalább hatszáz embert vettek őrizetbe, a nyugati nagyhatalmak pedig jobbnak látták bezárni nagykövetségeiket.
Az események fényében kérdéses, mikor tudják visszacsalogatni az angolszász hatalmakat a Szaúd család birtokára. Egy biztos, a tegnapi merényletek következében megváltozott Szaúd-Arábia megítélése. A szeptember 11-i terrorakciók óta Washington egyre nyíltabban támadta Rijád urait az al-Kaidával való bűnös együttműködés vádjával. Az Irak elleni hadjárat kezdeténél pedig már az is felmerült: Szaúd-Arábia elszigetelődhet, ha az iraki olajmezők elég hozamot biztosítanak Amerikának. Fennállt s máig fennáll a lehetőség, hogy új stratégiai szövetséges lehet Irakból, ahol nem kell tovább eltűrni a korrupt Szaúd család antidemokratikus kormányzási módszereit.
A mostani robbantások és a reménybeli új szövetségessel kapcsolatos gondok, az elhúzódó, túlzottan véres háború azonban kissé bonyolultabbá tették a helyzetet. A sivatagi királyság immár egyértelműen áldozata a terrorizmusnak, legalább annyira, mint az Egyesült Államok. Ráadásul a sokat hangoztatott abszolutista berendezkedés is olvadóban van, hiszen jövőre helyhatósági választásokat tartanak, ami egy idő után elhozhatja a parlamenti demokrácia csíráját is. A stabilitást pedig egyértelműen a nagy hatalmú Szaúd dinasztia képviseli, amely ugyan kemény kézzel elfojtja az ellene ágálókat, ám mégis Washington „évezredes” stratégiai partnere. Ám épp ez a túlzott nyugati bizalom okozhatja Fahd király és Abdullah trónörökös vesztét. A helybéli „ellenzék”, amely fegyverrel kíván politizálni, Amerika bábjait látja az uralkodókban. A teljesen központosított hatalom és a több tízezer tagú család miatt egy-egy vezető meggyilkolása nem buktatná meg a királyi házat, ezért máshogy képzelik el az új Szaúd-Arábiát az al-Kaidával szimpatizáló fegyveresek. A külföldiek elűzése az első lépés lehet a régi rend eltörlése felé, hiszen amennyire bezárkózó állam Szaúd-Arábia, annyira szüksége van az amerikai fegyverekre. Jelenleg 35 ezer nyugati és 30 ezer más külföldi munkás várja lélegzet-visszafojtva, mi lesz további sorsuk. Ha országaik úgy döntenek, hogy haza kell térniük, nehéz idők elé néz a szaúdi vezetés. Ez ugyanis azt jelentené, hogy a Nyugat már nem bízik abban, hogy Szaúd-Arábia le tudja gyűrni a szélsőséges eszmék támadását, s harcában akár magára is maradhat a sivatagi királyság. Amerika vélhetőleg inkább megvárja, hogy a káosz elsöpörje a királyi házat, s azután lép, ám akkor már lánctalpakon.