Ha górcső alá vesszük a kormányzat verbális megnyilatkozásait a társadalom polgári, vagy legalábbis eltérő gondolkodású részével (tehát nemcsak az ellenzékkel!) szemben, feltűnő, milyen sok tekintetben megfelelnek akár az imént vázolt kritériumoknak is. A gyűlöletbeszéd, mint terminus technicus meglehetősen pongyola kifejezés, inkább gyűlöletkeltést kellene használni. Valójában arról van szó, hogy valakivel, vagy egy csoporttal szemben ellenszenvet, gyűlöletet kíván a hatalom gerjeszteni, hogy elfogadhatóvá váljon a társadalom jelentős része számára, ha egyes rétegek szenvedő alanyaivá válnak bizonyos jogfosztó intézkedéseknek, atrocitásoknak. Másrészt jelezni is kívánja a jelenlegi kormányzat, hogy az ezekkel az elemekkel kapcsolatban „szabad a gazda”, nem állnak igazán az állam védelme alatt, így az ellenük való fellépés nem esik olyan súlyos megítélés alá. A szocialista–szabad demokrata kabinet nem csupán a független, demokratikus intézmények nem általuk kinevezett vezetőit támadja, hanem mindazokat, akik az övékétől eltérő nézeteket, illetve érdekeket akarnak képviselni. Az utóbbi időben a parlamentben is megfigyelhető, hogy amilyen mértékben esik a népszerűségük, amint sokasodnak a társadalmi elégedetlenség jelei, valamint a demokráciát féltő belföldi és külhoni, uniós jelzések, annál erőteljesebben igyekszenek a polgári oldal, illetve a nem teljesen hozzájuk kötődők szakmai és erkölcsi kompetenciáját kétségbe vonni.
Különösen figyelemreméltó volt az a később kifulladt támadás, amit Gyurcsány Ferenc hivatalban lévő sportminiszter intézett október végén a polgári erőkkel szemben. Medgyessy Péter jobbkeze interjút adott az MTI-nek, amelyben felemelte szavát az ellen, hogy a Fidesz úgymond „árnyékállamot” épít. A védekezésnek beállított offenzív megszólalás számos önleleplező momentumot tartalmazott, hiszen az államilag támogatott óriási vagyonjuttatásairól elhíresült milliárdos többek közt kijelentette: a legnagyobb ellenzéki párt törekvéseivel szemben minden politikai és jogi eszközzel fel kell lépni. Szerinte a fellépésre az szolgáltat indokot, hogy a polgári párt az alternatív hatalomgyakorlás megszervezésének segítésére és támogatására törekszik, s több állami, közhatalmi szerv, illetve annak vezetője és alkamazottja a jobboldal antidemokratikus törekvéseit szolgálja.
Gyurcsány mindezt annak kapcsán tartotta szükségesnek kifejteni, hogy Orbán Viktor, a polgári kormány miniszterelnöke október 23-án nagy tömeg előtt elmondott beszédében egy másik Magyarországról beszélt, amely a bennünket körülvevő környezettel szemben létezik. Úgy vélte, a Fidesz elnöke politikai bíztatást ad arra, hogy a köztársaság legitim hatalmi intézményeivel szemben épüljön föl egy másik. Szerinte teljesen világos, hogy a Fidesz politikai magatartásával nem lehet kompromisszumot kötni. Orbán Viktor úgy válaszolt újságírók kérdésére: ”Nincs szánalmasabb egy panaszkodó miniszternél”. Az MSZP-s politikus mindenestre nem a levegőbe beszélt, elég, ha a kormányzati köztisztviselői kar nagyszámú leépítésére, akár Mellár Tamásnak, a KSH elnökének idő előtti menesztésére gondolunk.
Az MSZP számára úgy tűnhetett, hogy csak az agresszívebb fellépéssel tudnak a válságból kikászálódni.
A K&H botrány negatív hatásait sem sikerült eredményesen kompenzálni, így kapóra jött a Deák Ferenc szülőházánál történt söjtöri tüntetés. Igen különös, hogy előző nap hajnalán próbálták a rendőrök előállítani Csurka Istvánt, a MIÉP elnökét, ezért nem érhette meglepetésként a kormányerőket a söjtöri zajos tiltakozás. A koalíció rögvest megpróbálta a maga javára fordítani az eseményeket, valójában sajnáltatta magát. Medgyessy Péter láthatóan nem készült beszéddel, hiszen szokásától eltérően semmilyen papírt nem szorongatott a kezében, s bár kitartóan emlegették, hogy Deák szülőházának a falát is érte tojás, ezt semmiféle filmfelvétellel nem tudták alátámasztani. A kormányerők viszont nyilatkozataikban rögtön egyértelmű utalásokat tettek arra, mintha ez nemcsak egy parlamenten kívülre szorult párt akciója lett volna, hanem az egész polgári jobboldalt is felelősség terhelné a történtekért. A Medgyessy Péter által egyedüliként idézett deáki mondás, mely szerint „jobban tudom szeretni a hazát, mint gyűlölni ellenségeimet” csak kölcsönzött szóvirág maradt, mivel a demecseri időközi polgármester-választás kapcsán a kormányoldal bőséges tanúbizonyságát adta annak, hogy nem csupán szavakban, de tettekben sem riad vissza az erőteljesebb nyomásgyakorlás eszközeitől. Amikor ugyanis kiderült, hogy a baloldal egy egész sor törvénytelenséget követett el a választások idején, s a bíróság megsemmisítette az eredményt, nem fukarkodtak a döntést kommentáló, a bíróságot és a jobboldalt negatív színben feltüntető jelzőkkel. Fáky Lászlónét, a polgári erők jelöltjét – mint köztudott – életveszélyesen megfenyegették, s visszalépni kényszerült. A kormánykoalíció képviselői mintha nem is vették volna tudomásul, hogy egy nőről van szó, családanyáról, aki nemrég vesztette el férjét, az előző polgármestert, s kétségbe vonták a fenyegetés tényét. Élen járt e tekintetben Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, aki humorosnak szánt szavakkal ecsetelte a visszalépő jelölt „megfutamodását”.
Az MSZP az 1956-os forradalom zavartalan megünneplésének tényétől némiképpen zavarba jött. Katona Béla szocialista képviselő napirend előtt látszólag kifejezte örömét, hogy nem történt rendkívüli esemény az évfordulón, ám ironikus dicsérete egyfajta provokációval is felért. Megdicsérte Mádl Ferenc köztársasági elnököt, amiért a baloldali Nagy Imréről szépen szólt, s szintén elismerőleg említette, hogy Dávid Ibolyát nem fütyülték ki a Széna téri megemlékezésen. Természetesen ő is megtalálta a gondok mozgató rugóját, s nem meglepő módon Orbán Viktorban vélte felfedezni azt. Mint Katona mondta, két Magyarországot jelenít meg a volt kormányfő, s ez szerinte az embereket elbizonytalanítja.
A kormánypárti oldal elbizonytalanodott, így – talán egyáltalán nem véletlenül – felmentő seregként érkezett számukra a Népszabadság, amely megtalált egy bizonyos Weisz urat, aki elmondása szerint saját kezűleg égette el Kaya Ibrahim faxait egy olajoshordóban. Bár az üres hordón kívül más bizonyítékkal nemigen tudott előrukkolni, ez jó alapot szolgáltatott a baloldalnak arra, hogy felmelegítse régi, kedves témáját. A másik olyan hír, ami fogódzót nyújthatott: november 6-án jogerősen felmentették ifj. Hegedűs Lorántot a közösség elleni izgatás vádja alól, s ez ismét esélyt adott a baloldalnak, hogy úgymond tematizálja a politikai közbeszédet, s fölmelegítse a másik, szívéhez nőtt vádat, mely szerint „Orbán és társai” is felelősek cinkos összekacsintásukkal, hallgatólagos támogatásukkal az úgymond „szélsőjobboldali gyűlöletbeszéd” térhódításáért. Kuncze Gábor parlamenti felszólalásában egyáltalán nem rejtette véka alá, hogy szerinte Orbán Viktort terheli a politikai felelősség a szélsőséges nézetek megjelenéséért.
Polgári demokráciákban nemhogy nem szokásos, de minimum megütközést kelt, ha valaki hatalmi pozícióból erős kritikával illeti a parlamenti ellenzéket. Nálunk ez a politológiailag tudathasadt helyzet többek között abból fakad, hogy a Magyar Köztársaság rendszerváltozás utáni történetének legparányibb többségét birtokolják a jelenleg regnáló erők. A másik ok a közvélemény-kutatási adatok számukra negatív fejleményeiben keresendő, ám az ellenzéki gondolkodás felszámolására való törekvés gyökerei régebbi történelmi hagyományokra nyúlnak vissza. Ismert a kádári mondás, mely szerint: aki nincs ellenünk, az velünk van. Csakhogy az MSZMP főtitkára a legenda szerint Rákosi meghatározását próbálta emészthetővé tenni. Rákosi Mátyás ugyanis azt vallotta: aki nincs velünk, az ellenünk van. Márpedig mintha a jelenlegi kormányzat is ezt az ál-axiómát vallaná a tetteiben. Az 1940-es évek végén, 50-es évek elején is megteremtették a hangulati előkészítését a feketézőkkel, a kulákokkal, a kapitalista nagyiparosokkal, a jobboldali szociáldemokratákkal szemben és a sort lehetne tovább folytatni. Első ütemben megjelentek a karikatúrák a kövér feketézőkről és a cikkek a zsíros parasztokról, majd kétségbevonták a polgári szakemberek felkészültségét, tudását, míg végül a komoly korrupciós vádak, a rendszer megdöntésével való gyanúsítás is megjelentek a pártállami palettán. Természetesen nem azt állítjuk, hogy a mostani törekvések is ugyanolyan végkifejlet felé tartanak, mint akkoriban (kitelepítés, börtön, kivégzés), ám szembeszökő a metodikai hasonlóság. A magát baloldaliként meghatározó koalíció is a társadalom „megdolgozásában” látja a kiutat és az EU-csatlakozás előtt pár hónappal a polgári, másként gondolkodók egzisztenciális ellehetetlenítését, politikai és szellemi vezetőik hiteltelenítését tűzték ki célul. Miközben a jobboldalt vádolják utcai politizálással, utcai szórólapkampányuk, az emberek „terepen” való meggyőzése, a Fényes szeleket idézi. Még belegondolni is borzasztó, miként reagált volna az előző ciklusban a magát függetlenként meghatározó baloldali média, ha a Fidesz Elég volt az MSZP rágalmaiból! Hamis vádak és a tények címmel jelentetett volna meg brosúrát, s politikusai, aktivistái a forgalmas csomópontokon vegzálták volna a járókelőket. Maga a kiadvány hemzseg a polgárok által ellenőrizhető valótlanságoktól, s a gőgös és alaptalan öndicsérettől.
Az MSZP fiatalabb generációi, az Ifjú Szocialisták kiveszik a részüket a parlamenti ellenzékellenes hajszából is. A mostanában eltűnni látszó frontember Újhelyi István, valamint Vadai Ágnes, Szitka Péter még az objektivitás látszatára sem ügyelve támadják a parlamenti ellenzéket, de a jogállami független intézményeket is. A legfőbb ügyész egyik, sokadik leszavazása alkalmával Szitka például Polt Pétert a Fideszhez hasonlította, amely akár meg is erőszakolja a jogszabályokat, hogy ne derüljön fény a korábbi visszásságokra. Szerinte fölmerülhet a gyanú, hogy Polt politikai védelmet kíván nyújtani. Vadai Ágnes ugyanakkor azt a költői kérdést tette föl: a legfőbb ügyész tevékenységét vajon vallomásnak is lehet-e tekinteni. Hosszan lehet sorolni a példákat, ám mindegyiknek közös nevezője az ellenzékkel szembeni erőszakos hangulatkeltés szándéka.
Medgyessy Répássy Róbert fideszes képviselő egyik kérdésére elhárító, bagatellizáló választ adott. Október 20-án Répássy megkérdezte, mi a véleménye a kormány fejének arról, hogy Török Zsolt MSZP-s képviselő egy tévéműsorban azt mondta: Szász Károly PSZÁF-elnökkel és a vele hasonlókkal szemben úgy kellene eljárni, hogy elkobozzák a vagyonát és onnantól kezdve tárgyalni, hogy meddig fog börtönben ülni. A kérdés Keller László egy nyilatkozatát is felemlegette, amelyben a MeH államtitkára elnézést kért a társadalomtól, amiért az ügyészség elé kerülő ügyeket nem tudják bolsevista módszerrel intézni, csak jogállami keretek között. Kovács László szavait is idézte a képviselő, ugyanis az MSZP elnöke abbéli véleményének adott hangot, hogy az ügyészség bűnpártolásnak látszó módon foglal állást különböző ügyekben. Medgyessy viszont elhatárolódott az elhatárolódástól, s cinikusan csak jogi orvoslat igénybevételét ajánlotta.
Ez egyébként bevett fordulat a szocialista kormányban, legfőképp Kiss Péter kancellária-/és titkosszolgálati/ miniszter él vele rendszeresen, amikor ellenzéki interpellációkra érdemi választ nem ad, csupán arra szólít fel, hogy a kérdező állja kijelentéseinek jogkövetkezményeit. (Igaz, legalább formailag megtörténik a válaszadás, hiszen ne feledjük, például Szíjjártó Péter fideszes képviselő több ízben még Medgyessynek címzett interpellációját sem mondhatta el a szocialista házelnök elutasítása, önkényes házszabály-értelmezése miatt.)
Egyre jellemzőbb fejlemény tehát, hogy a kormányzat nem csupán az ellenzék szakértelmét, az utóbbi négy év eredményeit, de még magát a konkrét kérdésfeltevéshez való jogot is kétségbe vonja. Szekeres Imre kancelláriai államtitkár Rogán Antalnak a söjtöri lakoma költségeit firtató felszólalására látványos kirohanást rendezett. „Az önök számára pedig Söjtör az ebédet jelenti, ez önöket minősíti.” Hozzáfűzte: „Az önök gyengeségének jele, mert azt jelzi számomra, hogy nincs elképzelésük arról, hogy milyen gazdaságpolitikára van szüksége az országnak, nincs elképzelésük arról, hogy milyen konkrét cselekedetekre van szüksége az országnak, nagyjából addig terjed a horizontjuk, hogy egy ebéd menüjéről, áráról és az ahhoz fűzött kommentárokról beszéljenek az Országgyűlésben. Vagyis tehát önök ilyen színvonalon politizálnak.”
Míg az előző ciklusban a baloldali, akkori ellenzék kétségbevonta a kormánypárti interpellációk létjogosultságát, kormányra kerülve sokkal sűrűbben élnek ezzel az eszközzel. Igen árulkodó, hogy még a kormánypárti politikát állítólag kritikusan szemlélő Szili Katalin MSZP-alelnök sem tartja magától értetődőnek a parlamenti ellenzék jogosítványait. A költségvetéshez beadott ellenzéki, módosító indíványok benyújtását követően úgy nyilatkozott: nagyon reméli, hogy „a legnagyobb ellenzéki párt se törekszik arra, hogy még ellenzékben is (!) ellehetetlenítse a népképviselet munkáját”.
Az intoleráns hatalmi megnyilvánulásoknak – amelyekkel árokbetemetés helyett valójában szakadékokat próbálnak vájni a társadalomban – köszönhetően saját, fogyatkozó szimpatizánsi rétegük is bíztatást érezhet az agresszív fellépésre. Emlékezetes: Horn Gyula volt kormányfő szó nélkül hagyta egy fórumon, amikor az ellenzéki vezetők „levadászására” tettek egyesek javaslatot. Ugyanígy törvényszerű talán, hogy Halász Jánost, a Fidesz frakciószóvivőjét fizikailag is inzultálta az egyik MSZP-s képviselő egy bizottsági ülés után. Szintén elgondolkodtatók Kuncze Gábornak a demecseri választás kapcsán elhangzott szavai, amelyek szerint az ellenzékieknek nem kellene bevenniük saját propagandájukat, „mert a végén még különböző problémáik lesznek belőle”.
A kormány tagjai azonban nemcsak az ellenzékkel, de a társadalom demokratikus szervezeteivel, sőt, külföldi magas rangú tisztviselőkkel sem bánnak kesztyűs kézzel. Egy televíziós adásban például Kovács László pártelnök-külügyminiszter egy lehetséges egészségügyi sztrájkkal kapcsolatban azt mondta: „Menjenek az utcára, ha van bőr a képükön újabb húsz százalékért kimenni az utcára, mert nem erre tettek esküt.” Az Európai Parlament külügyi bizottsága elnökének szavaira, amelyben Szász Károlynak a PSZÁF elnökének tervezett leváltása ellen emelt szót, úgy reagált: nem tudja, miért kellett idehívni és nyilatkoztatni egy konzervatív képviselőt anélkül, hogy az tudná, miről van szó. Igaz, szerinte az igazi bűn azoké, akik „beetetik, és utána nyilatkoztatják”. Talán ideillenek Szili Katalin házelnök szavai, amelyekkel Áder János Fidesz-frakcióvezető felszólalását kommentálta, mielőtt Bárándy Péter igazságügyi miniszternek megadta a szót: „Azt gondolom, hogy egy megjegyzést megenged: a stílus maga az ember”. Majd miután felszólította képviselőtársait, hogy az Országgyűléshez méltóan viselkedjenek, freudi elszólásként is értelmezhetően a parlamenti jegyzőkönyv tanúsága szerint azt mondta: „Öné a szó, miniszter úr. Kérem nullára állítani…”.
origo.hu
Halálos trópusi betegség ütötte fel a fejét Magyarországon, riadót fújtak az orvosok
