Könyvesház

Levezető szexcsaták
Falra hányt borsó Bolgár György könyvében

Persze, átverés volt az egész. Olcsó reklám. Mert Bolgár György korántsem pornóregényt írt, hiába csámcsogott a híren hetekig a bulvársajtó: a Vágy című kötetben túlteng ugyan a szexualitás, ám nem ez a lényeg. A helyenként beteges fantáziálás csupán sallang, perverz körítés, amely az igazán fontos dolgokról hivatott elterelni az olvasó figyelmét. A Vágyban ugyanis Bolgár György próbál önmagával szembenézni.
A történet meglehetősen egyszerű: adott a puha diktatúra és néhány, a puha diktatúrára jellemző figura, amiből értelemszerűen következik a rendszerváltás, a demokrácia és a demokráciára jellemző néhány figura. A szereplők regényhősökhöz méltón kavarognak egymás aurájában, majd keresztezik önmaguk és mások útját, szóval tényleg semmi különös, ezért igazán kár volt tollat ragadni. Ha azonban olvasás közben szorgalmasan felidézzük az alapjáraton rádiós műsorvezető pályafutásának állomásait, főként az elmúlt tizenöt esztendő stációit – hiszen egy Bolgár-kötetet nem lehet politikától mentesen lapozgatni –, akkor döbbenten fedezhetjük fel, hogy miközben Bolgár hősei helyüket keresik a világban, a szerző is hasonlóképpen tesz, csakhogy neki ez szakmai múltja s közéleti jelene okán nem olyan egyszerű.
Ezért szükséges a pornográfia. Mert a frusztrációt valahogyan le kell vezetni, ha másként nem megy, akkor az ágyban, a lépcsőházban, az utcán, az autóban zajló szexcsatákban. De az is lehet, hogy minden fordítva van, és Bolgár György valójában szexuális szorongásait leplezi tömény politikával.
A lényeg, hogy mindezt kifejezetten idegesítően teszi. Mindjárt a harmadik oldalon találjuk a következő eszmefuttatást: „Ügyet sem vetettünk egymásra. Ha én fal lettem volna (…), ő pedig a borsótermesztésben jeleskedik, akkor még az sem jutott volna eszébe, hogy borsót hányjon rám.” És ez csak a kezdet, mert hasonló szájbarágós rossz vicceket oldalszámra találunk, itt van még egy: „Nő, tehát másképp áll (és fekszik) a házassághoz (…).” Ez a zárójeles tréfálkozás egyébként is Bolgár kedvenc eszköze, bár legtöbbször semmi értelme sincs, sőt időnként hoszszas agytornát igényel annak kibogozása, hogy vajon mire gondolhatott a szerző. Mert ha az olvasó kétpercenként szembesül ilyen mondatokkal: „Egyszer volt (valahol a feleségem), hol nem volt (nem tudom)”, hát az ölébe ejti a könyvet, és azon elmélkedik, hogy Thürmer Gyulának talán mégiscsak igaza van, és Kádár alatt tényleg jobb volt, mivel akkoriban nem lehetett csak úgy mindenféle regényszerűségeket kiadni.
De még ennél is rosszabb, hogy Bolgár György a kötet egyharmadában ugyanazon néhány gondolat körül kering, ami állandó ismételgetést, az ismétlések hoszszantartó, túlbonyolított kifejtését, valamint oldalakon keresztül húzódó körmondatokat eredményez, vagyis a mű mindjárt az elején unalomba fullad. Így az olvasók jelentős része gyaníthatóan el sem jut a végkifejletig.
Ezért, hogy a csalódástól, tehát a fölösleges pénzköltéstől minden Bolgár György-rajongót megóvjak, elárulom: a Vágy végén a főhős visszatér a feleségéhez, és munkahelyi problémái is megoldódnak. Azoknak pedig, akik mindezek ellenére bolgárgyörgyös erotikára vágynak, ajánlom a Budapest Televízió Anettka tornázik című műsorát.
(Bolgár György: Vágy. Ulpius-ház Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 2480 forint.)

Nagy Károly, a földönkívüli
Piacképes történelem
F. Z.

Amikor hosszú tusakodás után rászántam magam arra, hogy Heribert Illig rendkívül olvasmányos és a közelmúltban kisebb-nagyobb fordítási hibákkal magyarul is megjelent bestselleréről írjak, szétnéztem a legfrissebb hírek között. Még a magyar honlapokra is bekerült egy rövid, de érdekes hír: valamelyik amerikai tévétársaság hamarosan bemutatja leleplező filmjét, amely bebizonyítja, hogy Jézus Krisztusnak felesége és gyermekei voltak. Ez – mármint hogy a Megváltó nős volt – persze nem különösebben nagy újdonság. Mint ahogyan az sem, hogy Szűz Máriának több gyermeke is volt: utoljára alig két éve találták meg ennek csalhatatlan régészeti bizonyítékait, méghozzá Jakab apostol (hamisított) csontládájának felirata formájában.
Mitől kerülhet az érdeklődés homlokterébe, s válhat ezáltal nagy anyagi haszon forrásává egy-egy érdekes és fantasztikus múltértelmezés? A megoldás egyik része okvetlenül a piacok nagyságában rejlik. A sumer–ma-
gyar ősrokonságot hirdető, mind nagyobb számban megjelenő könyvek szerzői például legfeljebb a szűkös hazai könyvpiac meghódítását tűzhetik ki célul; és aligha kapkodnák el az angolszász olvasók azt a grandiózus könyvet, amelyik Jézus Krisztus magyar származását taglalja meggyőző erővel. Szembe kell nézni azzal, hogy nagyon korlátozottak a lehetőségeink.
A német piac meghódítása viszont biztos sikert jelenthet, de jól meg kell választani a témát. És ha itthon nincs „állami megrendelés” a történelemátírásra (erre is ismerünk néhány példát a környezetünkből), akkor csak az eladott példányokból élhet meg az ötletgazda. Meg kell felelni a piac elvárásainak, ki kell találni, mit olvasnának az emberek szívesen a múlt újraértelmezése terén. Sajnos a sajtóreprezentáció alapján nagyon nehéz megállapítani, mi a tényleges siker, sőt talán még az eladott példányszám sem jelent biztos mércét, hiszen a megfelelően alacsony áron és jókora reklámmal eladott könyv, bár lehet nagy eladási siker, mégsem biztos, hogy behozza az árát. Az a gyanúm, hogy a Biblia kódja, vagy a római pápák a zsidóság ellen típusú alkotások nem feltétlenül rentábilisak. Talán nem is az a céljuk, hogy pénzt hozzanak a konyhára.
Ezzel szemben van néhány nevezetes történelmi személyiség – Napóleon, Hitler, Sztálin, Churchill –, akikről bármilyen képtelenség eladható, vagyis ők teljesen piacképesek. Léteznek történelmi események – a közelmúlt háborúi, merényletei, nagy népirtások –, amelyeket piaci szempontból érdemes átírni, átfogalmazni, újraírni vagy egyszerűen tagadni.
Heribert Illig üzletileg zseniális ötlete kilóg a sorból. Az elgondolás lényege nagyon egyszerűen megfogalmazható: „Az európai történelem VII., VIII. és IX. százada művileg beiktatott, minden valóságot és reális történést nélkülöző időszak. Ennek megfelelően maradék nélkül törlendő, majd az előtte és utána lévő történések közvetlenül vagy kis eltéréssel összekapcsolandók.” Nem tudom, miért lett először Németországban, majd szerényebb mértékben, de most már nálunk is a könyvsikerlisták vezetője a Kitalált középkor. Talán valamiféle euroszkepszis az oka, hiszen Illig első tanulmányában nem kisebb személyiség létét vonja kétségbe, mint Nagy Károly, aki bizonyos értelemben az európai integráció „előképe”. De lehet más oka is a bámulatos eladási statisztikának. Talán az érdekes műfaji keveredés tette népszerűvé a könyvet: Illig szerencsésen ötvözte az idő titokzatosságát taglaló vagy azt fölhasználó elmélkedések, fantasztikus regények típusát a nagy történelmi leleplezésekkel. Olyasféle lelemény ez, mint a nyolcvanas évek egyik sikeres bestsellerformája, amelyben különféle történelmi események értelmezéséhez a földönkívülieket hívták segítségül a szerzők. Vagy az az örökzöld, Karinthy által oly remekül karikírozott, és azóta is töretlenül piacképes múltátértelmező könyvtípus, amelynek fő gondolata minden jelentős történelmi esemény mögött szerelmi cselvetést sejt.
A Kitalált középkor egyébként, bár tagadhatatlanul érdekes és szórakoztató könyv, nem hiszem, hogy különösebben érdemes lenne szakmai kritikákra. Nem egészen világos, miért támadják olyan nagy odaadással becsületben megőszült tudós emberek Magyarországon és Németországban egyaránt. Fölösleges tudományos apparátussal cáfolni állításait; hiszen aligha lenne olyan elsőéves történészhallgató, aki ne tudna kapásból egy sereg régészeti érvet felhozni a nagy hamisítás koncepciója ellen. Elég, ha a honfoglaláskori magyar sírokra vagy az Európán kívüli arab forrásokra gondolunk. Illig könyve nem kifejezetten tudományos munka, bár jókora jegyzetapparátusa és szakirodalom-jegyzéke van, viszont mindkettő meglehetősen pontatlan. Sajnos a magyar kiadás fordítójának kiléte – aligha véletlenül – ismeretlen, nem tüntették fel a könyvön, bár a „nyelvi lektor” és az „irodalmi szerkesztő” nevesítve van a kolofonban. A hazai kiadás viszont, amely két Illig-művet tartalmaz, egy lebilincselő Pap Gábor-tanulmánnyal is gazdagabb a német szövegeknél, és a bevezetőből megtudhatjuk, hogy a Kárpát-medence voltaképpen a világ közepe, Róma, Köln és Bizánc a periféria csupán, és ez a periféria méltatlan támadást intézett ellenünk, magyarok ellen.
Hát itt van a bökkenő. Hogy Illig könyvét Magyarországon nagy tömegek vásárolják, olvassák, és merengenek az eltüntetett évszázadokon, miközben Pap Gábor aligha fog betörni a német piacra.
(Heribert Illig: Kitalált középkor. A történelem legnagyobb időhamisítása. Allprint Kiadó, Budapest, 2002. Ármegjelölés nélkül)

Románc sms-ben
Fehér Mónika szingliregénye

Hanthy

A szerelmi aktus részletes leírása még nem irodalom. Az ennél kicsit több. Kérdés, hogy Fehér Mónikának, aki megírta első regényét, vajon sikerült-e átérnie az irodalom kertjébe, vagy maradt a szorgalmas betűgyártók világában. Bizony nem könnyű a felelet. Mert művének bizonyos részeiben átlép az irodalomba, de többségében és lényegét tekintve könyve csupán olvasható lektűr. A szerző nem írástudatlan, és a sorok között átüt az őszintesége. Tételezzük fel, hogy a főhősnő azonos a szerzővel. Az Sms szerelem hazugságokkal ugyanis tipikus énregény. Beleillik a manapság oly divatos és sikeres szingliirodalom sorába. A negyvenéves Csilla két különböző apától született gyermekével és az óvónői fizetés minden kilátástalanságával vágyik arra, hogy kitörjön a józsefvárosi szutyokból. Csilla tetszik a férfiaknak, bár eddigi kapcsolataiban nem volt sikeres, és ismeri a testi szerelem fortélyait, amivel a nők többsége nem dicsekedhet. Beveti tehát bájait, hogy tehetős férfit fogjon, aki kimenti őt reménytelen helyzetéből. Az ilyen férfiak azonban, mint tudjuk, az esetek többségében házasemberek.
A regény két kapcsolat története. Az egyik valódi, meghatározó szerelem, a másik menekülési kísérlet. Végül nem tudjuk meg, hogy a két férfi közül melyik lesz a befutó, melyikük tudja megtenni a döntő lépést, a családi szakítást. A helyzetre alighanem sokan ráismernek, sokan maguk is szenvedő alanyai az örökös szerelmi körtáncnak, amelyben unalmassá vált kapcsolatukból keresnek csupán alkalmi felüdülést, miközben a kiválasztottak elkeseredetten próbálják megragadni és véglegesíteni életük új párját. Rengeteg fájdalommal kísért forgás ez.
Fehér Mónika megírta tehát az új magyar szingliregényt, amelynek legnagyobb hibája, hogy hiányzik belőle, mögüle a lelki háttérrajz. Miközben a főhősnő szándékai és alakja erős kontúrt kap, a többi szereplő elmosódott marad. Zézé, a hatvanas évei elején járó hősszerelmes lírai sms-ei alapján nyájas, szenvelgő figurának tűnik, nem imádnivaló kannak, a telefonüzenetek hangneme, stílusa mesterkélten fennkölt, s az olvasó képtelen megérteni, hogy a sikeres szerelmi együttléteken kívül mi tartja össze e két embert. Mivel a témaválasztás alapján megvan az esélye annak, hogy Fehér Mónika egykönyves író lesz, meglehet, soha nem derül ki, hogyan áll végül is az irodalommal.
(Fehér Mónika: Sms szerelem hazugságokkal. Aspy Stúdió Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 2380 forint)

Drog, mobil, géppuska
Orosz Tarantino
Papp Ágnes Klára

Szergej Bolmat közel áll a film világához: írt forgatókönyvet, volt művészeti vezető filmstúdióban. De a Tarantinóval való hasonlóság nem csak életrajzi okokkal magyarázható. Van kettejük világa között valami alapvető szemléleti rokonság, amit alátámaszt az orosz szerző filmszerűségre törekvő látás- és írásmódja, valamint regényének, a Klikknek a Ponyvaregényre emlékeztető szerkesztése.
E szemléleti rokonság a populáris és az elit kultúra egymást kizáró ellentétének határozott visszautasításában gyökerezik. A Klikk, akárcsak Tarantino filmjei, a maga világában nem egyszerűen sikerkönyv lett (a 2000. év egyik legvitatottabb és legnépszerűbb orosz regénye), hanem kultuszkönyv. Míg a siker művészi alkotás esetében is alapvetően gazdasági fogalom, a kultusz, ha nem is független a gazdasági sikertől, kevésbé múlandó. Azt jelzi, hogy az adott a mű jelképpé vált egész csoport, társadalmi réteg vagy generáció számára.
Bolmat esetében a siker titka nemcsak a regény fordulatossága, illetve rázóssága, szókimondása, hanem az is, hogy kitűnően van megírva. A szerző – és itt találhatók a Tarantinóval közös vonások – az alvilági és a hétköznapi élet, erkölcs kapcsolatait akarja megmutatni a kilencvenes évek Oroszországban. Ahol lehetséges, hogy a kukában guberáló kamasz kezébe nyomnak egy pisztolyt ezzel a szöveggel: „Akarsz keresni száz dollárt? Bemégy a kávéházba, odamész ahhoz a férfihoz és fejbe lövöd.” Ő pedig engedelmesen bemegy, és szitává löveti magát, mert a pisztoly tára véletlenül a megbízó zsebében maradt. Vagy ahol az izomagyú maffiózó (akit nem sikerült lelőni) szerelmes lesz, és így töpreng esélyein: „Az erőszak, idézte fel Harin, a legkevésbé kifizetődő stratégia. Na de mi van helyette, az ég szerelmére?! Végül úgyis csak az erőszak marad, hogy az isten verje meg!” Ilyen világban minden természetes: a drog, a mobil, a laktanyából beszerezhető géppuska és kézigránát, a gyilkosság a pincehelyiségben működő videokölcsönzőben. Talán csak az nem természetes, hogy a zűrzavarban élő két fiatal, Marina és Tyoma szeretik egymást, hogy Tyoma verseket kezd írni, maga sem érti, miért, vagy hogy gyermekük születik.
Bolmat annyiban mégiscsak különbözik Tarantinótól, amennyiben az orosz és az amerikai élet eltér egymástól. Mert amíg utóbbinál az akciófilmekben mitizált alvilági élet nyers hétköznapiságáról van szó (és egyben akciófilm-paródiáról), addig Bolmat a mindennapok alvilágivá válását írja meg, ügyesen beágyazva mindezt a kor történelmi változásaiba. Arról szól, hogyan lesz az eszperantó tanszék fordítójából dekoratív, „kitartott” intellektuel, a piti testőrből maffiavezér, az orvostanhallgatóból előbb profi hacker, majd (a börtönbüntetés letöltése után) a jövő embere: „Most három ifjúsági magazin tudósítója volt, digitális művész, bróker, egy night club társtulajdonosa és egy reklámügynökség tanácsadója.” Az erkölcsök, sorsok, tárgyak zűrzavarát rendkívül képszerűen örökíti meg Bolmat. Mindezzel ennek az életformának a filmbe illő valószerűtlenségét, e világ betörését érzékelteti a hétköznapokba. Csoda, ha kultuszkönyv lett belőle?
(Szergej Bolmat: Klikk. Fordította: Bata István. Gabo Kiadó, Budapest, 2003. Ára: 2190 forint)