„Európában ma háborús veszély van. Most ki kell állnunk és fel kell emelnünk a hangunkat! Mi nem akarunk háborút! Mi a béke pártján állunk!” – írta a miniszterelnök legfrissebb Facebook-bejegyzésében, amelyben megosztotta a mai győri háborúellenes nagygyűlésen ismertetett gondolatait is.

Veszély van! Most nem egy csendes, jó kedélyű szombati összejövetelen vagyunk, hanem egy háborúellenes gyűlésen. Háborúellenes gyűlést akkor kell tartani, ha veszély van. Jelentem: Európában háborús veszély van
– mutatott rá a kormányfő.
„Nem azért állunk ki a béke mellett, mert rendes emberek vagyunk, hanem azért, mert most ki kell állni” – figyelmeztetett Orbán Viktor.
Ahogyan arról beszámoltunk, a győri rendezvényen a kormányfő tájékoztatott: vannak történelmi élményei Európának, hogy miként szokott háborúba kerülni. A mostani helyzet ezekhez hasonló. Arra a felvetésre, hogy kisajátítja-e a kormány a békét, a miniszterelnök azt mondta, ez a magyar társadalomfejlődés beteges alakulásának következménye. Amerikában az egyik pártot úgy hívják, hogy Demokrata Párt. A másik párt nem gondolja azt, hogy ki van rekesztve a demokráciából. Ez egy rossz társasjáték Orbán Viktor szerint.
A miniszterelnök az Ukrajnának nyújtott uniós támogatásokkal kapcsolatban kiemelte:
az az álláspont, amit a magyar kormány képvisel, a magyar emberek érdekein alapul, nem érdekli, hogy mi a többi ország álláspontja.
Borítókép: Orbán Viktor a győri rendezvényen (Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos)


















