„Aki békét akar, velünk tart!” – írta Orbán Viktor az első háborúellenes gyűlésről megosztott fotójához a közösségi oldalán.

A miniszterelnök a Győrben tartott, a digitális polgári körök által szervezett eseményen kiemelte: „Európában háborús veszély van.” A kormányfő szerint Európa vezetői könnyen belefuthatnak egy konfliktusba:
Azért állunk ki a béke mellett, mert Európa a háború küszöbén áll. Európa vezetői bele fognak kóvályogni, bele fognak tántorogni egy háborúba.
A beszédben történelmi párhuzamokat is említett, a jelenlegi helyzetet a múltbeli európai háborúkhoz hasonlítva. Arra a felvetésre, hogy kisajátítja-e a kormány a békét, a miniszterelnök azt mondta, ez a magyar társadalomfejlődés alakulásának következménye.
Az Ukrajnának nyújtott uniós támogatásokkal kapcsolatban Orbán Viktor hangsúlyozta:
Az az álláspont, amit a magyar kormány képvisel, a magyar emberek érdekein alapul, nem érdekli, hogy mi a többi ország álláspontja.
Borítókép: Orbán Viktor és Rákay Philip a győri Olimpiai Sportpark Multicsarnokában (Forrás: MTI)



















