MI A MAGYAR?

Tavaly novemberben múlt negyvenéves a főváros. Mi történt e negyven év alatt? Hol tartunk? Mit végeztünk? Erre a kérdésre igyekszik választ adni „A negyvenéves Budapest” című vastag (646 oldalas) füzet (a Városi Szemle VII. évfolyamának 10–12. száma). (…) Néhány adatot ideiktatunk:
Budapest lakosságának száma 1873-ban 294 600, 1913-ban 930 700. 1870-ben az európai nagyvárosok között népességszámát tekintve a 16. helyen állott, 1910-ben már a 8. helyen. A születések és a halálozások közt a születési többlet 1874-ben 1,1‰, 1912-ben 7,1‰. Fővárosi születésű lakos 1910-ben csupán 311 107, több mint félmillió vidéki születésű, külföldi mintegy 50 000. A VII. kerület lakossága 1869 óta mintegy 140 000 emberrel szaporodott, a IV. kerületé a többi kerületek szaporodásával szemben mintegy 80 lakóval csökkent. (Az ok: a belváros üzleteinek szaporodása, a lakásoknak üzleti célokra való felhasználása, a lakók kiszorítása.) A főváros lakosságának 59,8%-a római katolikus, 23%-a zsidó, református 9,9%, evangélikus 5%. Az 1869. évben analfabéta a lakosság 39,2%-a, 1910-ben 16%-a. (Nem valami biztató jelenség.) A keresők és eltartottak aránya 1910. évben 56-44. A születéseknek a népesség nagyságához arányított csökkenése: ágost. evangélikusoknál 38%, zsidóknál 36%, katolikusoknál 33%, reformátusoknál 18%. 1874-ben 686 haláleset okozója volt a himlő, 1909-ben 2 haláleset, azóta semmi. 1874-ben a tüdővészben elpusztult emberek száma 2369, az arány minden 10 000 lakóra 78,7, 1912-ben az arányszám 31,8-ra csökken. (…)
Rácz Gyula tanulmánya ugyancsak becses forrásmunka. A bevételek 64,21%-a adó. Rácz Gyula nem titkolja el erre vonatkozó véleményét. „Azt jelenti ez – írja –, hogy a rohamosan fejlődő Budapest rohamosan emelkedő kiadásait ma úgy, mint negyven év előtt, polgárainak zsebéből közvetlenül, éspedig – az egyenes adók és fogyasztási adók túlnyomó voltánál fogva – éppen a kisebb jövedelmű, szélesebb alsó rétegek jövedelméből fedezi, továbbá, hogy Budapest pénzügyi politikája az adóterhet egyenlőtlenül elosztó és az alsóbb osztályok vállaira áthárító hozadéki és fogyasztási adók avult rendszere mellett eddig nem találta meg, illetőleg nem alkalmazta amaz újabb adókat, melyek a jövedelem nagyságához, vagyis az adófizető képességéhez simulva, igazságosabban – a növekedő jövedelmekkel emelkedő arányban – adóztatnák meg a jövedelmeket.”
(…) E könyv megbecsülhetetlen értéket jelent mindenki számára, akit Budapest negyvenéves története érdekel. Körülöttünk hullámzik e város, mindenfelől acélsínek nyomulnak testébe, körülölelik, az emberek raját szállítja be a kocsik tömege. Előttünk a nagykörút, ahol tizenöt–húsz évvel ezelőtt egymás útját megakasztó apró utcák hálózata állott. Az emberek: a letört, hivatalnoksorba hanyatlott dzsentri, rendőrré, villamoskalauzzá, kocsissá vedlett paraszt, a falusi szatócs intellektuel fia, ügyvéd, orvos, tanár, az egzisztenciák tarkasága, kereskedő, gyáros, nincstelen proletár, hivatalnok, milliomos vállalkozó, hamiskártyás, lóversenyhiéna, nyugdíjas államhivatalnok tarkasága, belécsorgatva e nyugtalan város medencéjébe, a hatóságok lombikjain statisztikai adattá, közgyűlési határozattá, szabályrendeletté desztillálódik. Íme a negyvenéves Budapest.
Bálint Aladár: A negyvenéves Budapest (1914)